Hogy miért is? A tavalyi nézőcsúcs után idén megduplázzák a nagyszínpadot, és kétszer annyi nagy zenekart zúdítanak ránk. Míg az egyikről a keményebb zenék követei szórják a riffeket, addig a másikon a lazább muzsikák külföldi és hazai sztárjai táncoltatnak, de a kisebb helyszíneket is érdemes lesz útba ejteni. A “téli álom” után a FEZEN is belekezd a névsorolvasásba, és habár ezúttal a szigorúbb zenék híveinek kedveznek, már most érdemes készülni, mert hamarosan az alter-pop vonal kedvelőinek is mondanak néhány nevet.
Tavaly én alaposan kitomboltam magam a Powerwolf-ra Rockmaraton-on, most újra lehetőség nyílik rá, hiszen az idei FEZEN-en is fellépnek. A német power metál zenekar 2003 óta csapatja, jellegzetességük, hogy mind zeneileg, mind szövegileg elég sötét témákat karolnak fel. A zenekart alapító gitáros, Matthew Greywolf így nyilatkozott, mikor albumuk a német eladási lista élén nyitott:
Azért készítünk lemezeket, mert jó zenét akarunk csinálni, és nem azért, hogy kib…ott rekordokat döntögessünk – A FEZEN-re pedig azért jönnek, hogy egy kib…ott jó koncertet adjanak.
Within Temptation! A zenekart Sharon den Adel (énekesnő) és Robert Westerholt (gitáros) alapította, már rögtön első albumuk kiadása után az underground zenei élet meghatározó formációjává váltak. A szimfonikus metál/rock holland elitalakulata jövőre már a 20. születésnapját ünnepli, így Székesfehérvárra is biztosan ünnepi hangulatban érkezik a csapat.
Többször is bizonyította a FEZEN közönség, hogy a skandináv bandák igazán közel állnak a szívükhöz, így természetesen idén sem maradnak el az északi zenekarok.
Ha fogjuk a finnek polkáját, a humppát és egy adag viking mondát, majd mindezt leöntjük sötétre hangolt metallal megkapjuk a Finntroll-t. Persze itt semmit nem kell megfejteni, pont ez a lényege a finn csapat polka-metaljának; amint megszólal az első hang, maguktól nyílnak az üvegek, pörög a haj és indul a láb.
Többször emlegettem már én is nektek, mekkora kedvencem a Finntroll, nos a a fesztivál zárónapján, augusztus 6-án érkezik a FEZEN-re.
Érdemes minél előbb beszerezni a bérleteket is, hiszen a korábbi évekhez hasonlóan idén is igaz a szlogen: korábban olcsóbb. Február 15-ig 11.990 forintért lehet a Tiétek a négynapos bérlet ezen a linken.