Site icon Socfest

Orfű körül forog a világ

A Fishing a világ legnagyobb orfűi fesztiválja, amelyet hatodszorra rendeznek meg, így már hagyományos is! Idén ráadásul nullától számolják a napokat, hisz lesz egy Kispál és a Borz emléknap a hivatalos “nyitás” előtt.

Aki ott volt a Szigetes Kispál búcsúkoncerten, tudja, hogy 30 éven belül nem terveznek újra összeállni a fiúk. Ezzel a FOO szervezői is tisztában vannak. Még jó, hisz köztudott, hogy Lovasi András benne van a fesztiválban rendesen. A lényeg, hogy nem sírnak a feloszlott zenekar után, nem próbálják összehozni újra a bandát, hanem teret adnak azoknak a fiatal együtteseknek, akiket valamilyen módon megihletett a “Borzos életérzés”. Hagy formálják kedvükre a kedvenc Kispál dalukat.

Az egész estés gálaműsoron fellép a Punnany Massif, a Soerii & Poolek, a Compact Disco, a Hétköznapi Csalódások, a Subscribe, a Brains, az Isten Háta Mögött, az Intim Torna Illegál, a Bëlga, az Óriás, a Supernem, Odett, az Uzipov és az Alvin és a Mókusok is. Az est házigazdái Lévai Balázs és Varga Livius lesznek majd. A Kispál-nap programjait – és ezáltal a fesztivált is – a Csík zenekar teljes értékű koncertje nyitja meg, ahol az összes, jól ismert és kedvelt “borz-feldolgozásuk” is elhangzik majd.

A nulladik nap egésze a Kispál és a Borz jegyében telik majd Orfűn: a 2. Nagyszínpadon Ágoston Béla A borz filozófiája c. estjével lép fel, míg a Café sátorban a tavaly megjelent Holnaphoz Holddal c. feldolgozáslemez előadói adnak koncertet. Aki pedig táncos mulatságra vágyik, annak a Kispál tagjaiból álló DJ-duók szolgáltatják majd a talp alá valót egészen hajnalig. Ráadásul, aki ezen a napon érkezik a Panoráma Campingbe, belépője mellé egy Kispál és a Borz kiadványt kap ajándékba.

Csütörtökön viszont hagyományos fesztivállá avanzsál a buli. Talán fölösleges is sorolni a neveket, hiszen aki magyar és zenekar, az szinte biztos, hogy fellép valamelyik kisebb-nagyobb színpadon.

Ami sokkal fontosabb, a tehetséggondozás. A szervezők különös figyelmet fordítanak az új tehetségek felkutatására és azok bemutatására, így létrehoztak egy olyan színpadot, ahol kizárólag kevésbé ismert, ám tehetségesnek ítélt zenekar fog szerepelni. A felhozatal, pedig valószínűleg kellően igényes lesz, az ismeretlenségtől függetlenül, hiszen egy erős zenei múlttal rendelkező csapat rendezi a fesztivált, így “nyilván” van beleszólásuk a fellépők névsorába. Halljuk!

Exit mobile version