Már egy hete csak a FEZEN-re gondolok mindig, meg-meg állva. Árnyék mentes övezetében mentünk a koncertekre, mentünk serényen. De még mielőtt nagyon átmegyek József Attilába, inkább elmesélem, milyen volt nekünk az idei, szülinapozós FEZEN.
Baromi meleg. Napközben standard 38 fok árnyékban, levegő áll, nap süt, de legalább nem szakad az eső. Emberpróbáló hőség volt, szerintem többed magunkkal nem csak a koncertek miatt vártuk az estét, hanem azért is, hogy a) több árnyék legyen, b) kicsit lejjebb menjen a hőmérséklet. Talán péntek hajnalban volt egy kis zápor, aminek köszönhetően nem 7 óra magasságában téptük fel a sátor bejáratát levegőért cserébe, hanem kicsit később. Ennyit az időjárásról.
Nagyjából fél 11-re értünk le Székesfehérvárra, a tavalyi “1.5 órás sorbanállás az őrzött parkolóhoz” novella után idén nagy örömmel fogadott az üres kapu, és a parkoló bérlet megvétele után már mutatták is, hol tegyük le a vasat. (Itt jegyezném meg, hogy mikor éjjel kimentünk a kocsihoz, átlag 3 ember mászkált zseblámpával, ezért külön plusz egy nagy pacsi a szervezőknek.) Kocsiból cucc ki, irány a jegy, aztán a kemping! A nagy érdeklődésre való tekintettel sátorhelyjegy szükségeltetett idén. A térképes netes foglalás alapján csak gondoltam, hogy felparcellázzák a focipályát, de valójában így is történt. Megmutattad a papírosodat, kihúztak a listáról, és egy segítő odakísért a helyedre. Milyen menő már, saját parcellád van egy fesztiválon! Sokáig nem jöttek szomszédaink, igazából sok hely szabadon maradt a fesztivál végéig, de itt-ott azoknak is jutott hely, akik nem foglaltak.
Sátorépítés tűzőnapon dél magasságában a kedvenc programom, gyorsan le is tudtuk, aztán elindultunk körbejárni a területet. Gyakorlatilag a színpadok elhelyezése nem változott, a FEZEN Klub és a Cabrio Hammerworld Csarnok Captain Morgen Kert (későbbiekben CM Kert) lett. Borsor a Petőfi Sátor mögött, Pepsi kamion, Kalinka pavilon, kajások a két nagyszínpad körül, fesztivál bolt a két nagyszínpad közt. Megcéloztuk a kertet, belehallgattunk a Slowmesh előadásába, kint pedig a Köpönyegforgatók zenélt. Egy pár perc erejéig még a Dystopiát is hallgattuk, aztán elindultunk az ismerősök felkutatására és Therion-ra. A már-már szimfónikus death metált játszó svéd zenekar mellesleg szintén szülinapos idén, kerek 30 éve zenélnek. A Blind Guardian koncertjét aljas módon félbe szakítottuk Prosecturával (ha már Rockmaratonon kimaradtunk belőle), de a kertben játszó The Luckies se szólt rosszul. Az első este nekünk az Ossiannal zárult.
A reggel első napsugaraival ébredt a fél kemping. Volt, aki csak a fejét rakta ki a sátorból, mások a sátor mellé kucorodtak a vékony árnyékba, mi pedig a CM Kertbe vonultunk ébredezni a Lánchíd Rádió társaságában. Mindenféle FEZEN-es kütyüért cserébe lehetett velük játszani, például zene felismerőset, de volt tetoválás verseny is. Meg amúgy nagyon jó fejek a műsorvezetők és a zene se rossz (erre az állításomra a szombati napnál visszatérünk). Miután összeszedtük magunkat, visszavándoroltunk a kempinghez, ahol volt egy szép nagy pavilon, alatta pár sörpaddal és asztallal, valamint sok-sok játékkal. Ezen a ponton bukott meg az, hogy kimegyünk a Velencei-tóra, mert lazán elszórakoztunk vagy 4 órát a srácoknál. Borzasztó kedvesek, minden ott lévő játékra szívesen megtanítanak, sőt, még ők is leülnek játszani veletek. Mi két fővel indultunk, a nap végére már 7-en voltunk, és ha jól számoltam a hatodik játékkal játszottunk. Köztük volt unicornisos fura kérdések, szerelmes levelek játék, ahol a hercegnővel kell jóban lenni, és természetesen hosszas Bang játszmát is folytattunk. Nagyon szórakoztató volt!
Vissza sétáltunk a CM Kertbe, ahol a Lóci Játszik szólt, utána pedig rongyoltunk Russkajára. Valahol mélyen éreztem, hogy nem fogok átmenni Belgára, de a Saxon nagy részéről is lemaradtam. Hatalmas hangulatú koncert volt, amúgy is szeretem a Russkaját, de kegyetlen jó bulit tudnak csinálni. Már egy ideje mondogatom, hogy kiöregedtem a pogóból, meg fotel rocker vagyok már, stbstb, de ha felcsendül a Psycho Traktor, én is rohanok a tömeg közepébe. Lényegében ez egy játék, van egy központi ember, aki körül a zene váltakozása szerint futni, sétálni, vagy ugrálni kell, de felborítani, neki menni tilos. A szerencsés középpont egy terepmintás kalapos srác lett, akit egy ember felemelt, másik 2-3 körben állta, körülötte pedig mi örvénylettünk. Nagyon mókás, és baromi jó érzés, mert azt az enegriát, amit ez a zenekar átad a közönségnek szívvel-lélekkel, szavakban nem lehet kifejezni.
A soron következő triumvirátus a Cloud 9+, Alice Cooper, valamint a House Of Pain. Utóbbi a sátortól hallgatva, mert kicsit kimerültünk. Nos Alice Cooper előadása fergeteges látványvilággal rendelkezik. Majdnem minden számnál másik kabát van rajta, amit egy dobozban lévő bohóc jelmezes hölgyike cserélget rajta. Az elmaradhatatlan smink, a pálca, és a zene. Öreg rocker nem vén rocker!
Újabb reggel, megint meleg, újabb kávé, de félig ébren összeszedtük a bandát és be a kocsiba, át Agárdra, hajrá Velencei-tó! Találtunk egy szimpatikus, terebélyes koronájú fát, a tövébe kempeltünk, kártyáztunk, csobbantunk, hűsöltünk, tán még vagy fél órát aludtunk is, annyira jót pihentünk, hogy a Depresszióról le is maradtunk. No nem azért, mert nem indultunk vissza időben, hanem azért, mert az odafelé 20 perces útból visszafelé több, mint 1 óra lett. Ez itt a miért ne menj autóval strandra rovatunk, vonattal lehet, hogy előbb visszaértünk volna, de utólag már mindegy. Azért a Road koncertjén már ott voltunk, belehallgattunk Glenn Hughes-ba, tomboltunk egy hatalmasat a Brains-szel, és átmentünk szülinapozódni a Tankcsapdával. Volt tűzijáték, torta, móka, kacagás, ordítás, pogózás, minden, ami kell. Ezt az ünneplést végül a Junkies koncertjével fejeztük be.
Elérkezett a zárónap! A hajnali esőnek köszönhetően relatív későn keltünk, ezért a tóban pancsolás helyett a jól bevált reggeli ébresztőt választottuk a Lánchíd Rádióval a CM Kertben. Korábban említettem, hogy jó zene szól, hát a szombati Scooter-re készülve a komplett stábnak elborult az agya. Olyan retro partit dobtak össze, hogy már nekem is patakokba folyt a könnyem és dalra fakadtam. Roppant szociálisak voltunk, jött két random srác, letelepedtek hozzánk az árnyékba, majd eltűntek és kb. 10 perc múlva 3 pakli kártyával tértek vissza, hogy van-e kedvünk játszani. Naná! Kellemesen eltöltöttünk a délutánt, majd megindultunk Paddy and the Rats koncertre. Átmentünk Leander Killsre, aztán Alvin és a Mókusok, némi szünet és Ignite. Téglás Zoliban hatalmas nemzetiség érzés van. Lerí minden szaváról, a dalszövegeiről, hogy mennyire szereti Magyarországot. A koncert politikai részébe nem mennék bele, abba viszont igen, hogy nem csak a hazát, hanem a népét is szereti. Tuti, hogy nem volt a biztonsági őrök kedvence, amikor a Csitári hegyek záró szám alatt lemászott a színpadról és a tömegbe vetette magát, majd továbbénekelt miközben az emberek a magasba emelve adták kézről-kézre. Csoda, hogy addig elért a mikrofon kábele! Nem csak jónak, hanem igazából szép koncertnek is nevezném az Ignite előadását.
Hosszú, hosszú éveket vártam. Többször jártak már hazánkban, leginkább Sopronba, de most eljött az én időm. THE OFFSPRING! Kamasz korom egyik kedvenc amcsi punk rock zenekara. Mondhatni egy gyerekkori álmom vált valóra, a másik ezen a téren a Bad Religion volt. Mintha otthon hallgattam volna őket, kb. az volt a setlist, amiket rendszeresen előveszek én is. Már a jó Isten se tudja melyik szám előtt, valahol a koncert közepén volt arról szó, hogy nagy a por és bazi meleg van. Elsőnek egy fél literes vízes palack Dextertől. Aztán egy cseppet nagyobb, mint a poroltó, csak vízes Noodles kezében. Aztán megjött a nagy ágyú. Konkrétan egy tűzöltósági oltócsővel locsolta végig a közönséget Dexter. Egyébként való igaz, hogy rettentő nagy por volt. Konkrétan a The Offspring után elindultunk Scooterre, és fél úton vissza fordultunk. Egy részről azért, mert akkora tömeg volt, hogy nem is láttuk a végét, más részről azért, mert annyi port nyeltünk, hogy már a szimpla levegővétel is fájt. Szóval a Scooter sajna kimaradt, de messziről is jól szólt. Pedig még Fish!-re is elakartunk menni, így kicsit veszteségesen zártuk a fesztivált, de mekkora buli volt!
Szomorkásan bontotunk sátrat, egy búcsú kávé a kempingnél, utolsó szempilla rebegtetések a szétszedő félben lévő színpadok felé, és elindultunk haza. Le a kalappal FEZEN! A tavalyi negatívumokat sikerült kiküszöbölni, fergeteges 4 nap volt, annyi szent. A kiváló koncerteken felül idén a hangulatot helyezném előtérbe. Tök jó érzés szembesülni azzal, hogy vannak még olyan események, ahol kötetlenül ismerkedhetsz. Hús-vér emberekkel töltheted az idődet, akik mosolyogva megszólítanak, ha te kérdezel, válaszolnak, és nem hajtanak el melegebb éghajlatra. Nem azt mondom, hogy az én szavam szent írás, de szerintem nem itt tartana a társadalom, ha felnéznénk a mobilokból és egy kicsit jobban figyelnénk a másikra. Én köszönöm a szervezőknek az idei munkát is, és azt, hogy így össze tudják hozni az embereket, zenei stílustól függetlenül. Találkozzunk jövőre is, a jegyelővétel már elindult!