Site icon Socfest

A Subscribe óraigazítása a Hegyaljához

A Quimby és Scooter megsúgta, mivel készül az idei Hegyaljára. A Metallica egykori legendás basszusgitárosa, Jason Newsted új csapatával már szintén a Hegyalja fellépés programját tervezi. A Slayer, a Skindred, az Asking Alexandira az óráit a Hegyaljához igazítja hétvégén. A Subscribe nem csak nyaralni és horgászni jön Tokajba, de koncertfilmet is forgat a nagyszínpados Hegyalja koncertről. Az Anna & The Barbies pedig éppen újraírja a fesztiválrepertoárját.  Minden készen áll ahhoz, hogy az idei Húsvét a legmozgalmasabb nyárindító fesztiválra-hangolódás jegyében teljen. Érdemes szorgalmasan locsolni, aztán pedig rögtön becélozni a legközelebbi jegyirodát, hogy biztosan jusson még a kedvezményes árú Hegyalja bérletből. Ugyan félre van még téve még pár azoknak, akik az ünnep után vásárolnák meg, de azért érdemes sietni!

Már csak kevesebb, mint 90 nap van hátra a 14. Hegyaljáig. A közönség-kedvenc, magyar zenekarok a nagy nyári hegyaljás beindulásra hangolják már a gitárokat, zsírozzák a potmétereket. Még a húsvéti nyúl is lázasan készül a fesztiválszezonra, amely idén a Hegyalján egy óriás bulival veszi kezdetét. Amint véget ért az ünnepi locsolószezon, érdemes a tojások mellé összegyűjtött ajándékforintokkal a legközelebbi jegyiroda felé venni az irányt, mert már erősen fogynak a kedvezményes árú fesztiválbérletek, az akciós bérletvásárlási időszakból már elindult a visszaszámlálás. A kedvezményes heti bérleteket a leggyorsabbak áprilisban még 16.900 Forintért, diákáron pedig 14.500 Forintért válthatják meg. A Hegy’ régió lakóinak járó extra kedvezményes Mi Fesztiválunk bérletből is van még tartalékban azoknak, akik áprilisban váltják meg a belépőt az év bulijára.

Az idei Hegy’ fellépői is lázas készülődéssel töltik ezeket a napokat. A techno-hardcore legenda Scooter legnagyobb slágereit állítja csatasorba a nyárindító őrületre. A német banda epikus felvételeit egy különleges, díszdobozos gyűjteménybe rendezte. Az első korongokat az igazi rajongók már biztosan beszerezték. A Hegyaljára már-már hazaérkező banda a legütősebb slágerekből összeállított repertoárral a Tisza-parton forrósítja fel a júniusi estét.

Ugyancsak nagy pörgésre számíthatnak a drum & bass nagykövet Dieselboy rajongói, de az ex-Sepulturás Igor Cavalera is kíméletlen szettel készül megmutatni a közönségnek, miről szól egy vérbeli „electrock” buli. Azt pedig már a húsvéti nyuszi is tudja, hogy senki nem fog túl sokat pihenni a Stanton Warriors fellépésén, levezetésnek pedig a Koan Sound partiján koptathatják majd a nyúlcipőket.

A Metallica egykori, legendás basszerese, Jason Newsted jelenleg is a stúdióban tépi a húrokat vadiúj bandájával, hogy júniusra a legjobb formájában legyen és a legfeszesebb ritmusokkal vegye le a lábukról az igazi fesztivál igazi arcait.

Természetesen a hazai zenekarok is izgatottan várják a fesztivált, közülük többen már őslakosnak számítanak a Hegy’-en. A fékezhetetlen ceremónia-mester, és egyben tokaji rezidens Subscribe komolyan készül a nyári beindulásra. A srácok a szokásoknak megfelelően nem csak koncertezni érkeznek, hanem nyaralni is Tokajra járnak, így a legizgalmasabb élményeik minden évben kelet-magyarországi fesztiválfővároshoz kötődnek. Amellett, hogy a rajongók délelőttönként akár együtt is pecázhatnak a Tisza-parton a „Subival”, aminek tagjai idén különleges meglepetéssel készülnek. Mint azt Csongor Bálint, a Subscribe frontembere elmondta: régi álmuk válik valóra a fesztiválon azzal, hogy egy igazán dögös koncertfilmet forgatnak majd a nagyszínpados fellépésükről, ami később egy dvd formájában igazi ereklyeként kerül majd a rajongók polcaira.

A Hegy’-re „előre megfontolt szándékkal” készül az Anna & The Barbies is.  A hazai underground egyik legelszántabb és legexpresszívebb zenekara már izzítani kezdte a rakétákat az idei nyárra, legújabb lemezének dalaival írva újra repertoárját. Pásztor Anna és kollektívája úgy véli, a fesztivál a zenészek karácsonya, így egy, az új slágerekkel feltupírozott, „zúzós” programmal állnak majd színpadra, amit csak végigkiabálni tud mindenki, aki él és mozog a környéken.

Különleges bulira számíthatnak az egyik legütősebb magyar bulibrigád, a Quimby rajongói is. A zenekar az év elején számos új dalt készített, a stúdiómunkák után pedig erdélyi és európai turnéra indul. Azt ugyan még nem tudni pontosan, mikor jelenik meg az új nagylemez, de Kiss Tibor, a zenekar frontembere annyit elárult, hogy az idei fesztiválszezonban már hallhatják a friss szerzeményeket a rajongók. „Egy fesztivál mindig érdekes egy bandának. Ez az a környezet, ami a legjobban hasonlít a zene ősi ünnepére, ahol az emberek a szabad ég alatt együtt, közösen hangolódnak rá a dalokra” – fogalmazott a Quimby énekes-gitárosa.

Aki kíváncsi arra, hogy a többi Hegyalja Fesztivál fellépő hogyan készül az idei év fesztiváljára, annak érdemes követnie a Hegy’ facebook oldalát, ahol másokkal együtt hangolódhat a bulira, felteheti a kérdéseit és a legaktuálisabb hírekről folyamatosan tájékozódhat.

Exit mobile version