Már jócskán túl vagyunk az idei Friss Hús rövidfilmfesztiválon, azonban a benyomásainkról még nem ejtettünk szót ezidáig. Ezt most pótoljuk! A hat magyar blokk közül következik a harmadik és negyedik részletes szemléje a mi szűrőnkön keresztül.
A Frusztráció c. alkotás nyitotta a harmadik szekciót, amelyet Kopasz Milán készített vizsgafilmként a MOME animáció szakára tavaly. A stop-motion technikával készült animáció azokat az impulzusokat és reakciókat veszi górcső alá, amelyek egy szorongással teli fiatalembert érhetnek buszra/villamosra szállva. A monológjából kiderül, hogy szinte minden frusztrálja utazás közben – például ha rátaposnak a lábára (de ez talán a legelenyészőbb a felhozott problémák közül). A háromperces játékidő alatt az ő nyomasztó gondolati kalandozásának lehetünk szemtanúi. A Frusztráció végső soron egy egész jó, szürreális hangulatfilm, amelyben én egy picit a saját magam nyomorúságát is felfedeztem.
A telep Csoma Sándor majd félórás filmje, amely egy lakótelep furcsa közösségének pár napját öleli fel. Ami ebből a közegből nem maradhat el, azok a sakkozó öregek, egy zűrös, háromtagú család, rossz arcú, balhés fiatalok, a helyi alvilági figurák és a rájuk vadászó rendőrök. A kezdő képsorok láttán azonnal azt gondoltam, hogy ez bizony izgalmas lesz, mert határozottan jól indult a film, de aztán sajnos a technikai részen kívül mégsem nagyon sikerült meggyőzni a zavaros és helyenként sablonokra épülő történettel.
A Friss Hús legrövidebb kisfilmje a Bestiárium volt, Kruppa Noémi animációja. Az ismertetőt róla csak utólag olvastam el, amikor már láttam az alkotást, és eléggé meglepődtem azon, hogy az állatokká átalakuló emberekről szóló kisfilm koncepciója, hogy rákérdezzen, vajon a társadalmi konvenciók betartása milyen hatással van az egyénre. Bevallom, nekem ez meg sem fordult a fejemben, és nem is derült ki számomra, csupán annyi, hogy egy ötletes kísérletnek vagyok a tanúja.
Az Agapé képi világa lenyűgöző volt, beleégett a retinámba. Bánovits Ottó a tanyasi világ mozdulatlanságában is megtalálta a szépséget. Ahogy a köd ráereszkedett a tájra, és csak az apró, rozzant házat lehetett látni, maga volt a csoda. A szuggesztív képi világon túl az idős házaspárt megformáló Lázár Kati és Lukáts Andor játéka is abszolút hibátlan volt. A mezőny egyik kiemelkedő darabjában mindenki cipeli a saját keresztjét, átvitten és a szó szoros értelmében egyaránt.
Végre egy vicces kisfilmmel is találkozhattam a magyar blokkban, mégpedig a Paradicsommal. Bán Attila tragikomédiájának helyszíne hol máshol lehetne, mint egy pesti bérház sivár udvarán, főszerepben egy paradicsompalántával, amelyet gazdái a legnagyobb gonddal ápolnak. Aztán persze beüt a baj, és a növényt lezúzza a házban játszó gyerekek labdája. De ahogy a törött szemüveget meg lehet ragasztani, úgy a paradicsomot is helyre lehet hozni ragasztószalaggal. Mindenképp jól kivitelezett, abszurd humorú kisfilm a Paradicsom, nekem csak a legvégén csapott át kissé giccsesbe.
Még nem áldozott le a lepusztult külvárosi rengetegben játszódó és az álmaiért harcoló, onnan kitörni akaró lány történetének. A Betonzaj sztorija nem egy nagy durranás, mégis a legkomplexebb narratív film, amit a Friss Hús kínálatából láthattam. Kovács István egy kick-boxoló tinédzser (Sztarenki Dóra) 15 napját követi végig a mindent eldöntő mérkőzésig, amely egy fényes karrier kezdetét ígérheti. Csakhogy a bonyodalom itt az, hogy a csajról kiderül, terhes az edzőjétől, és az abortuszra is várni kell. Titkolózás, sorozatos vérzések, depresszív környezet – a Betonzaj egy percig sem fullad unalomba, végig feszült izgalommal figyeltem. A magyar Fish Tanknek is lehetne nevezni akár.
A fasírtkészítés művészete villanásszerű képekben és villámgyors vágással tálalva – ezekkel a pergő kockákkal indult a negyedik szekció. Engem azonnal beszippantott Örkény egyperces adaptációja, a Hartung Attila által rendezett Fasírt. Kellően elborult és groteszk, ahogy annak lennie kell, a világítással pedig különösen levett a lábamról. Nem mellesleg, Margitai Ági és Haumann Péter zseniális választásnak bizonyult a főbb szerepekre.
Az én személyes kedvencem Dombrovszky Linda kisfilmje, a Hetvenes volt. A riportba oltott áldokumentumfilm egy valós problémát állít pellengérre: az egyre öregedő társadalom vajon mit tud kezdeni az idősekkel, el tudja-e tartani őket, egyáltalán van-e rájuk szükség. A film azt az eshetőséget vizsgálja miszerint nem, ezért születik meg az úgynevezett Hetvenes-törvény: amint betölti valaki a hetvenedik életévét, elaltatják. Józsi bácsi személyén keresztül mutatja be a riporter, hogyan telnek az utolsó napok: a családban mindenki szereti az öreget, viszont nincs mese, mennie kell az Álomgyárba. Az utolsó szülinapi buli alkalmával viszont Józsi bácsi meglóg, de a hatóság így is lecsap rá. Mind az ötlet, mind a megvalósítás tökéletes.
Akármennyire is szeretem Bánki Gergelyt, egyedül még ő is kevés ahhoz, hogy elvigye a hátán Csukás Sándor és Oláh Kata kisfilmjét, a Szívradírt. Elvileg egy édesanyját elvesztő férfi hétköznapjai borulnak fel, amiből én vajmi keveset véltem felfedezni. A cselekmény vontatott, emellett a szerelmi szál és a szenvedős jelenet esetlenre sikerült. A nyomasztani akarás viszont összejött, túlságosan is.
A Kiss Me Hard!-ot Barta Árpádtól sem tudta egykönnyen befogadni a gyomrom. Kilenc percen át nézni az aluljáróból feljövő kopogó cipőket a járdán, hogy aztán pár méter után újra eltűnjenek a felszín alatt, végtelen hosszúságúnak tűnt. Az utcazenész jelenléte még hagyján, de az egynéhány pillanatra felbukkanó olasz pár heves párbeszédét nem éreztem indokoltnak, vagy lehet, csak én nem értettem, milyen szerepet is töltenek be a filmben. És sajnos a kisfilm végén elejtett – egyébként tiltott – csók az addig összeölelkezett pártól szörnyen kényszeredettnek hatott.
Bertóti Attila Mese c. animációja zárta a blokkot, amely az orosz író, Danyiil Harmsz abszurd története alapján készült. A cserfes kislány állandóan közbevág a mesét író kisfiú első mondatánál az „ilyen mese már van” felkiáltással. Így Lenocska egy szuszra ledarálja a rablóról, királyról és kovácsról szóló elképesztően csavaros történeteket. Az aranyos és vicces rajzfilm a mesék unalomig ismételt fordulatait kezdi ki frappáns módon, amellyel mindenkit megnevettetett a teremben.