Kolorádó Fesztivál

Kolorádó Fesztivál – szerda – csütörtök

By Dorka Anett

June 03, 2017

Amikor elkezdtük nézni a tavalyi Kolorádó programot, az a régi nagy fesztivál-igazság jutott az eszembe, hogy “mindig ismerj meg új zenekarokat”. Mi jó néhányukkal akkor találkoztunk először, részben az is volt a cél, hogy megnézzük, mit tud a magyar alter legfrissebb vonulata. Most, hogy már rutinos “kolorádósok” vagyunk, összeszedtünk néhány olyan kedvenc előadót, akiket szerintünk érdemes megnézni.

Szerda

Szerdára a Felső tízezer nevű bandát emelnénk ki. 2014-ben alakultak, elmondásuk szerint power pop-ot játszanak. A szöveges nagyon viccesek, és az alatta futó indie rock zene is hallatán nem vagyunk meglepve, hogy tapasztalt előadókról van szó, a srácok több zenei projektben  is részt vesznek. 2015-ben jelent meg első és eddigi egyetlen lemezük, idén júniusban viszont friss EP-vel is jelentkeztek.

Csütörtök

A zeneiparban eléggé régi motorosnak számító, és mostanában sajnos keveset koncertező Jazzékiel a OTP Junior Székelykapu színpadon lép fel. A dunaújvárosi banda hiphopot kever jazz-zel, ami már önmagában is különleges, ehhez párosulnak még a melankolikus, versszerű szövegeik is.  Utána a magyar DJ közeg igazi üdvöskéje, iamyank lép színpadra. Ska-t és progresszív rockot játszó zenekarokban dobolt, később rájött, hogy az elektronikus zene érdekli igazán, így a glitch-hop, majd ambient és IDM vonalon folytatta, immár a lemezjátszók mögött. Elvégezte a Magyarországon első számú zenei produceri iskoláját, az ImPro School-t, ahol annyira elismerték tudását, hogy azóta is ott tanít. Az akusztikus dallamok fontosságát ő is felismerte, így egy ideje Iamyank Live Band néven komplett zenekarral lép fel. Végül a DJ Bootsie Live Band performanszát néznénk meg. Bootsie-t eleinte a hip-hop érdekelte, Fila Rap Jam-et is nyert,  DJ karrierje a Yonderboi Quintettben indult Zságer Balázzsal együtt, majd a Zagar tagja lett, egy ideje pedig szólóban nyomja. Három albuma jelent meg eddig, a legutolsó 2016-ban. A hip-hop mellett az ambient, a downtempo a legmeghatározóbbak az általa játszott stílusok közül. Todd Terje, a fesztivál egyik legnevesebb külföldi előadója Norvégiából érkezik. A Mixmag által a Summer jam-ek királyának nevezett DJ trackjei számos európai slágerlista élét megjárták a 2000-es évek óta, és a Franz Ferdinand-dal is sikerült kooperálnia azok 2013-as albumán két szám erejéig.

A Gólya udvaban  Szabó Benedek és a Galaxisok az első formáció, akikre a leginkább kíváncsiak vagyuk.  Első hallásra zenéjük sokat merít a chanson français-ből, sokhangszeres, akusztikus zenekari felállás búsongó, mégis vicces, ironikus, a mai budapesti fiatalok életérzését híven visszaadó szövegekkel. Őket követi az Elefánt, akik a friss magyar alter vonalnak már egy kicsit régebbi és tapasztaltabb vonulatát képviselik. Eddig három album jelent meg, (2013 – Vérkeringő, 2015 – Gomoly, 2017 – Minden). Az alter rockot kedvelőknek biztosan nem okoz csalódást a Kispál hagyományaiból elég jelentős mértékben táplálkozó banda. Este tizenegytől pedig a Bohemian Betyars veri szét a színpadot. A miskolci zenekar nagyon sok teltházas koncerten és van túl, jól mixelik a vidéki mulatós hagyományokat az alternatív világzenével. 2016-ban megnyerték a Nagy-Szín-Pad!-ot, és ezért idén ők képviselik hazánkat az Eurosonic Fesztiválon. Hajnali négyig viszont muszáj ébren maradni csütörtökön, akkor kezd ugynis a Bernáthy Zsiga live. Apjával kezdett játszani a Bernathy & Son nevű techno live act projektben, mely a kilencvenes években Magyarországon úttörőnek számíotott. Zsiga remélhetőleg elhozza a kultikussá vált óbudai Supersonic – Vörös és Kék Yuk hangulatát.

Kolorádó – Hétvége, ami nekünk tetszene