Kolorádó Fesztivál

Minden idők Kolorádója!

By Petik Tibor

January 31, 2019

A 2018-as, átütő sikerű fesztivál után idén június 19 és 22 közt negyedszerre is Kolorádóvá változik a budai Sztrilich Pál cserkészpark varázslatos erdeje. A 2019-es felvonás Facebook-eseménye iránt már akkor is több mint 7000-en érdeklődtek, amikor még semmit nem lehetett tudni a fellépőkről. De most nincs többé titok: idén minden korábbinál erősebb névsort hoztak össze a szervezők.

Néhány napja már fű alatt kiderült, hogy a 2019-es Kolorádón ott lesz a Kurt Vile & The Violators. Az amerikai indie rockzene egyik legnagyobb alakjának június 21-i fellépése jó eséllyel a teljes idei magyarországi koncertnaptár csúcspontja lesz. 

A fesztivál másik két főfellépője egészen másfajta zenét játszva fog katartikus színpadi élményt nyújtani. Egyikük a nigériai Femi Kuti, aki The Positive Force nevű kísérőzenekarával érkezik. Kuti apja, Fela Kuti, az afrobeat legnagyobb alakjának együttesében tanulta a mesterséget, ma pedig már saját zenekarával is a kontinens legjelentősebb előadói közé tartozik. Yves Tumor 2018-as, Safe in the Hands of Love című lemeze minden valamirevaló évvégi listán előkelő helyen kapott helyet. A kísérleti elektronika felől közelítve számtalan műfajt kaméleonként váltogató amerikai zenész koncertje zsigerekig ható, feledhetetlen élményt fog nyújtani. Akárcsak a belga Cocaine Piss, akiknek mocskos, provokatív, hisztérikus punkrockja a dadaizmus legszebb hagyományait támasztja fel minden egyes fellépésükön. A popzenei spektrum másik végét az álomszerű popzenéjével Berlinből érkező multinacionális együttes, a Fenster képviseli.

Kolorádóban a kezdetek óta cél a falak lebontása, akár műfaji, akár földrajzi határok áthágásáról van szó. Idén különösen nagy szerep jut Afrika zenéjének. Bamba Pana & Makaveli Tanzánia hipersebességre kapcsolt házi műfaja, a singeli még nyersebb kivitelezését mutatja be. A tradicionális afrikai dalokat és a seggel talajérintős mai partibombákat közös nevezőre emelő ugandai DJ-sztár Kampire is jön táncoltatni. Az arab identitást új irányokból közelítő Deena Abdelwahed pedig a tunéziai undergroundból jutott el a Boiler Roomba, a Berghainba, a Fever Ray 2017-es albumára, most pedig végre Budapestre. 

Az élő zenés koncertek mellett Kolorádó nagy erőssége hagyományosan az erős DJ-felhozatal, akiknek köszönhetően a buli mindig másnap reggelig tart. Az idei nevek közül a legnagyobb Ben UFO, akit nem véletlenül korunk egyik legkörberajongottabb DJ-je – közönség és a szaktársak felől egyaránt. Ő azon kevesek közé tartozik, akinek nincs másik karrierje producerként, hanem minden energiájával a nagyvárosi elektronikus tánczenék teljes spektrumát felvonultató DJ-fellépéseire koncentrál. Ha nem ő csinálja a fesztivál legnagyobb buliját, arról csakis Call Super, a véresen komoly szettjeibe is játékosságot és meghökkentő hangokat csempésző brit producer tehet majd. A legkeményebb műsort az élő technólegenda Oliver Ho Broken English Club projektje szállítja le, amit a művész az abszurdista melodráma és a gonosz elektronika randevújaként jellemez, de hogy ne túl szögletes arccal váljunk el a tánctértől, arról a francia Umwelt édes-rozsdás analóg jövőképei gondoskodnak. 

Az elektronikus tánczenék világában végre egyre nagyobb szerephez jutó nők Kolorádóban is nagyon fontosak. Jön a techno új dán-orosz sztárja, Anastasia Kristensen, az Angliában befutó olasz Elena Colombi és a berlini Tresor rezidense, a spanyol REKA is.

Kolorádóba az elmúlt években odagyűlt a teljes magyar élmezőny, és ez idén is így lesz. Szabó Benedek és a Galaxisok, a Fran Palermo, a Middlemist Red és a Volkova Sisters mellett 2019-ben lesz egy egészen különleges fellépés is: tíz évvel annak megjelenése után a The Moog teljes egészében eljátsza Razzmatazz Orfeum című lemezét.

A fesztiválra 14900 forintos, kedvezményes árú bérletek még február 17-ig kaphatók, amit 3500 forintért táborjeggyel egészíthetnek ki a helyszínen sátorozni vágyók. A következő hetekben és hónapokban pedig érkezik a fesztivál teljes műsora: további fellépők és a mindig nagy hangsúlyt kapó művészeti programok.