Site icon Socfest

Felénél jár a Művészetek Völgye – A java és a napsütés még hátra van!

Kapolcs, Taliándörögd és Vigántpetend utcáin beindult az élet, udvaraik, épületeik pedig átalakultak, színházi daraboknak, hangversenyeknek, irodalmi programoknak, népzenei produkcióknak, újcirkuszi, tánc előadásoknak, kiállításoknak és koncerteknek adnak otthont egészen július 29-ig.

A fesztivál iamyank szimfonikus zenekari produkciójával indult, Harcsa Veronikával kiegészülve elkápráztatták a közönséget élőben a Völgyhimnusszal. Őrületes koncertet adott a De-Phazz, a 30Y, a Triggerfinger, Hobo, a Bohemian Betyars, az Anna and the Barbies pedig az esőt is legyőzte. Teltházasak  voltak a színházi előadások és a hangversenyek, a Recirquel Újcírkusz Társulat két egymást követő napon is megtöltötte a nézőteret.

“Nagyon büszkék vagyunk az idei műsorra! Fantasztikus hétvégét zártunk és a programok java még csak most jön!” – mondta Oszkó-Jakab Natália, a Művészetek Völgye igazgatója.

A Művészetek Völgye második felében olyan előadókkal találkozhatunk majd, mint az Asian Dub Foundation vagy Rebecca Ferguson, a hazai kedvencek közül fellép a Péterfy Bori & Love Band, a Hiperkarma, a Csík Zenekar, a Kiscsillag, a Margaret Island, az Irie Maffia, a Szabó Balázs Bandája, a Jónás Vera Experiment, a Quimby és lesz Random Trip is (Dés László, Szirtes Edina Mókus, Wolfie, Koszi Janka, Saiid, Heincz Gábor “Biga”, Delov Jávor, DJ Q-Cee.

A jazz rajongókat a Harcsa Veronika Udvar és a Muflon Jazz Udvar várja, a népzenére, néptáncra vágyókat a Muharay Udvar és a Folk Udvar. Az irodalom szerelmesei ellátogathatnak a Kaláka Versudvarba, valamint a Magyar Írószövetség helyszínére. A MókusKert Udvar közös zenélésre, beszélgetésekre, a Momentán Társulat pedig közös improvizálásokra hívja a közönséget. Kőbánya udvara idén is zenével köti össze a generációkat, a Diabelli kifejezetten gyerekprogramokkal készül. Aki mozizna, megteheti a Filmarchívum és a Cinema Hungary helyszínén. A komolyzenére vágyókat a kapolcsi és a vigántpetendi templom várja, az újcirkusz, tánc iránt érdeklődőket a Cirque du Tókert. Idén is Taliándörögd a színházi központ, a Színház Színpad, a Nemzeti Szín-Tér és a Színmű Globe is izgalmas előadásokat ígér. Szabad a tánc a LEMangURIA udvarban, érdekes beszélgetések és családi programok lesznek a Református Udvarban és a Tarisznya Udvarban, az Etno Ligetben a Néprajzi Múzeummal találkozhatunk. Hobo a Hobo Klubban várja rajongóit, a Fonóban világzenére és népzenére bulizhatunk. Két új helyszín is nyílt ebben az évben, a feltörekvő és alternatív zenekaroknak a KlinikA Udvar és a Hangfoglaló Udvar ad otthont.

A Művészetek Völgye kezdetektől különös figyelmet fordít a környezetére. Szórólap tilalom van és szelektív hulladékgyűjtés folyik a fesztivál teljes területén. Az idei évben a vendéglátóegységek összefogtak az Ecocatering csapatával. Teljesen lebomló, növényi alapanyagokból készült evőeszközöket, tányérokat használ majd a Katlan Tóni Konyhája, a Kaláka Konyha, Zsenka néni konyhája, a Karcagi Birkacsárda, a Delibox Delikát, a Trudy Kft., a Kontyos Borház és a Low Cost Gourmet Trailer. A terítékek 1-6 hónap alatt komposzttá lesznek, hulladékot nem termelnek, karbonlábnyomuk pedig 62-99%-kal kisebb, mint a műanyag termékeknek.

Exit mobile version