Az idén ötödik alkalommal megrendezésre kerülő Budavári Sörfesztiválnak a Budai Várban két helyszín ad otthont. A négynapos rendezvényen több mint 200 féle sör közül választhatunk, míg zenei kínálatban a retro hazai és külföldi sztárjai biztosítják a jó hangulatot.
A fesztivál csütörtökön és pénteken délután 3 órától hajnali 3-ig tart nyitva, míg szombaton és vasárnap már délelőtt 11 órától bebocsátást nyerhetünk a sörünnepre. Minden standnál hellopay® kártyával lehet majd fizetni, amelyhez a hellopay® feltöltőpontnál azonnal hozzájuthat a látogató. A feltöltött kártyákat vissza lehet majd váltani, vagy akár meg is lehet tartani mivel a feltöltött pénzt a rendezvényt követően, egész évben egyre több budapesti vendéglátó- és szórakozóhelyen, illetve fesztiválon a későbbiekben is el lehet majd költeni.
Június 1-jéig kedvezményesen, féláron (3499 Ft) válthatunk bérletet, míg a helyszínen már 6999 forint lesz. A napijegyek 1999 és 2999 forintba kerülnek. A rendezvényre SZÉP kártyával is megvásárolhatjuk belépőnket.
Idén nem csak a sörkínálat, de a zenei paletta is tovább bővül: csütörtökön a Magna Cum Laude nagykoncert mellett Rakonczai Imre szórakoztatja majd a nagyérdeműt. Pénteki napunk házigazdája a Total Dance Festival, így garantáltan a retro hangulaté lesz a főszerep Dr. Alban, a Kozmix, az UFO és a Groovehouse jóvoltából. Szombaton populárisabb vizekre evezünk, így a Neoton Família, valamint Nagy Feró és a Beatrice gondoskodik a felhőtlen szórakozásról. Vasárnap hamisítatlan mulatós hangulattal szórakoztatjuk majd a nagyérdeműt, hiszen a Budavári Vigadó fellépői az ország kedvenc fellépői lesznek.