2017

Apa, kezdődik!

By Zsilinyi Zsófia 'Joey'

June 28, 2017

Kevesebb, mint 2 hét és kezdetét veszi a 2017-es Rockmaraton Fesztivál! Gyerekek, én tavaly óta erre vártam. Vagyis hogy még várakozom, de már érzem a reggeli sátor melegét, fülembe cseng a “Ruby – B****meg!”, keresem a Pokolgép kazettámat és a többi és a többi. Ameddig tervezgetünk és a heti programot lessük, összeszedtem pár hasznos infót.

Először is: van térkép. Nagyon hasznos dolog tájékozódás szempontjából, érdemes nézegetni nem csak első áldozóknak, hanem veteránoknak is, hiszen van egy-két változás tavalyhoz képest. Például idén egy színpaddal ugyan kevesebb van, de fix helyen lesz a dedikáló sátor és újdonságként debütál a külön női vizesblokk is.

Közlekedésileg az 50%-os MÁV-kedvezmény idén is él és szokás szerint a Rockerek.hu is segít, ha nem akarsz egyedül vonatozni Budapestről Dunaújvárosba. De ha két-vagy négykeréken érkezel, a bejáratnál lesz kerékpártároló, a motorral érkezők is le tudják tenni a gépet, ha pedig személyautóval, vagy lakókocsival jönnél és nem a parkolóban hagynád a járművet, 9 900 Ft-ért egyszeri behajtást és parkolási lehetőséget biztosítanak – felverheted a sátrad közvetlenül a vasparipa mellett.

A városban van a szállásod? A vasútállomásról nem akarsz besétálni a fesztiválig? Nem is kell! Idén is folyamatosan közlekednek a fesztiválbuszok – a Rockerek.hu által szervezett Rockervonathoz megerősített buszcsatlakozással. A KNYKK helyijárataival is könnyen eljuthattok a fesztiválra és persze fixáras taxival is készülnek a szervezők.

Volt egy pólótervezős játék. Idén úgy döntöttek a szervezők, hogy az összes beérkezett pólóminta textilre kerül – a likeok arányában meghatározott darabszámban, így lesz, amiből csak 5 darab készül. Szemezgessetek és kapunyitáskor futás a bolthoz!

Lesz hat féle (!) csapoltsör, Off-Rock tanya a napközbeni túlélésért, ismerkedésért, társasjátékokkal, programokkal, dohánybolt az nem lesz, de a jól bevált fesztivál kisbolt igen. Végszónak a jegyelővételről pár gondolat: 12 éves kor alatt továbbra is ingyen jöhetnek szórakozni a minirockerek, elővételben onlány és személyesen is válthattok napi jegyeket, bérletek, ha még nem tettétek meg, minden további információt a Rockmaraton hivatalos honlapján megtaláltok. Sátrakat elő, bakancsot fel, viszlát munka, viszlát Budapest – én egy hétig haza se jövök.