Photo: Kálló Péter Gottschall Gergő Rockstar Photographers https://www.facebook.com/festivalphotographers

2015

Egy nap a Szigeten

By szabage

August 17, 2015

Idén is kinéztem a Szigetre, hogy egy kicsit kiszakadjak a mindennapok mókuskerekéből. Okosan úgy gondoltam, hogy ez majd munka mellett menni is fog. Hát persze, egyébként meg superman vagyok…természetesen nem sikerült szabadnap nélkül megúszni a dolgot. És hogy miért nem? Elmesélem.

Forrás: sziget.hu Fotó: László Mudra

Szerencséje volt a Sziget fesztiválozóknak az időjárással, talán már jobban is alakult mint kellett volna. Meg is látszott ez a látogató számon, négyszáznegyvenakárhány ezer ember az már szép tömeg. Szerencsére idén sikerült úgy rendezni a  helyszíneket, hogy ez nem okozott gondot, sőt, kifejezetten kellemesnek érezhették még a tömegfóbiások is. A strand is kinyitott hála az alacsony vízállásnak.

Kedden látogattam el az Óbudai-szigetre, ekkor már javában tombolt a nyár, a hőmérő higanyszála a 40 fokot nyaldosta alulról. A VOLT-os David Guetta után úgy éreztem, hogy ez a kedd-szerda kombó lesz az én napom, a mainstagedj-ket meg meghagyom a jobbaknak. Jó választás volt. De csak szép sorjába. A beléptetés gyors volt, pikk pakk bejutottam, hogy egy-két sör után rögtön a Gentleman & the Evolutionre billegjek jobbra balra. Tényleg komoly hangja van Tilmann Otto-nak (azaz a kifogástalan modorú úriembernek) és kezdésnek pont jó is volt. További sörök elfogyasztása közben hol Asaf Avidan hangján csodálkoztam (na, ne már…de tényleg??Ez a hang…onnan?Abból az emberből?) hol pedig azon a rengeteg ausztrálon akik idáig utaztak egy jó buliért. Mármint félre ne értsétek nagyon örülök nekik, csak nekem még nem jutott eszembe Ausztráliába menni fesztiválra. Kérdeztem tőlük, hogy mire jöttek? Á, ők csak vannak itt. Én mire megyek majd? …jött a kérdés. Mondom Infected Mushroom-ra tuti benézek majd … ismeritek? Nem, de megfontolják, jött a válasz egy gyors mosollyal egyetemben. Szóval idén is rengeteg külföldi volt a Szigeten, a heti jegyek 80%-át ők vitték el. Viszont idén először éreztem, hogy igenis nagyon sok magyar szót hallok és talán mintha csökkent is volna a fesztivált megelőző fikatenger ebben az évben. Még a végén nem lesz menő a Szigetet szidni… OMG.

Visszatérve a fellépőkre: pár sziget kör és még néhány sör után már az A38-nál voltam, hogy élőben halljam a belga tehetséget Selah Sue-t. Szerencsére idén nagyobb lett a sátor, így kellemesen elfért benne a tömeg, kár hogy 21.30-tól a nagyszínpadon Florence + The Machine játszott, így részben ütötte ez a két koncert egymást. Szerencsére csak az utolsó 1-2 szám alatt indult meg több ember a nagyszínpad irányába és bevallom nekem is ez volt a tervem, de egyszerűen nem ment. Nem ment, mert Selah Sue valami iszonyatosan jó volt, végre egy előadó aki elviszi a hátán a produkciót, nem kell ilyen fény olyan lézer meg anyám kínja. Ott állt és énekelt. És nekem ez nagyon elég volt, pedig én aztán nehezen állok végig egy koncertet (főleg sör nélkül :D).

Az estét természetesen Florence koronázta be, szintén hihetetlen koncertet adva, végig áradt az energia belőle és ezzel jó pár ezer embernek adott egy életre szóló emléket azon az estén. Na ez az, amiért ez  a sok “hülye” ember kiad 18 ezer forintot, remélem a károgók is követték a streamen végig Welch kisasszonyt.

Akinek estére is maradt lendülete, azok is rengeteg programból választhattak,  én a Jungle + Infected Mushroom + Hernan Cattaneo mellett tettem le a voksom. Ahogy mondani szokták jó társaságban csak úgy repül az idő, ez velem is így volt. Reggel 5kor már csak azt kellett zombiként eldöntenem, hogy akkor holnap dolgozzak-e vagy nem. Úgy alakult, hogy nem :) Jövőre bölcsebb leszek, hagyok szabit a Szigetre, tegyetek így ti is!