2015

Két nagyszínpad, egy VOLT

By Petik Tibor

April 02, 2015

Pontosan 3 hónappal a nyitás előtt már majdnem teljes a Telekom VOLT Fesztivál nemzetközi sztárkínálata, és egyszerre 5 színpad 137 fellépőjét jelentették be a szervezők. Egy igazán különleges, innovatív megoldással is előrukkoltak a VOLTosok: egymással szemben két nagyszínpad épül a Lővérekben, így délután 3-tól reggel 6-ig szünet nélkül váltják egymást a zenekarok és DJ-k: amikor véget ér egy koncert, máris kezdődik a következő. Kedvezményes jegyek április 10-ig kaphatók.  

A nemzetközi fesztiválpaletta leginkább eklektikus zenei programját minden bizonnyal a VOLT mondhatja magáénak. Ez az a fesztivál, ahol jól megfér egymás mellett egy színpadon, egy napon akár a Motörhead és David Guetta is. A VOLT ettől olyan színes, nyitott és szerethető, amilyen…

A mára szinte teljesnek mondható nemzetközi mezőny további nevekkel erősödött: érkezik még a keményvonalas, lendületes és feszes tempójú, de néhol őszintén érzelmes rockzenében utazó belga Triggerfinger, a két tehetséges és ambiciózus osztrák elektronikus zenész-producer alkotta Klangkarussell, visszatérő vendég Sopronban a félig magyar származású, kanadai szupersztár, Tiga, az ugyancsak osztrák lounge-művész, Richard Dorfmeister, a drum ‘n’ bass élvonalából Sigma, a huszonéves berlini DJ-producer, Wankelmut és a párizsi drum’n’bass- és electro house-alakulat, a Dirtyphonics is. A nem mindennapi mezőnyben idén nyáron fellép– a korábban bejelentett – Slash, a Motörhead, David Guetta, Fatboy Slim, a Bastille, John Newman, a Rise Against és a Parov Stelar Band is.

A nívós nemzetközi kínálat mellett a legtöbb hazai produkció a VOLT-on áll színpadra: 137 zenekar és 89 DJ alkotja a Telekom VOLT Fesztivál zenei programját. A hazai headliner-sorban Ákos mellett a Quimby, a Vad Fruttik, a Tankcsapda, a Punnany Massif és a Brains szerepel, de ugyancsak a dupla nagyszínpadon koncertezik majd a Halott Pénz, a Wellhello, a Kiscsillag és a Supernem is.

A hazai produkciók között olyanok is szerepelnek idén, akik ritka vendégei a VOLTnak. Érkezik az idén 70 éves Hobo, az Európa Kiadó, színpadra lép A Dal című verseny idei győztese, Boggie és ugyancsak a Dalból Dallos Bogi. A Telekom VOLT Fesztiválon évek óta nagy sikerrel működő borfesztivál színpadán elsősorban a jazz, a népzene és a cigányzene a főszereplő. Itt lesz Palya Bea, Sena és a Budapest Bar is. Természetesen rengeteg “elsőbálozó” zenekarral is találkozhat a közönség, illetve a Petőfi Rádió és a VOLT Produkció Nagy-Szín-Pad! című tehetségmutató versenyének 9 szereplője is szerepel a programban.

Két nagyszínpad

Egy igazán egyedi ötlettel is előáll a Telekom VOLT Fesztivál szervezői csapata. Két nagyszínpad épül a soproni Lővérekben, egymással szemben, közös küzdőtérrel. A jellegzetes, robotokat formáló Telekom Nagyszínpaddal szembe költözik a Petőfi Rádió – OTP Junior Nagyszínpad. Ezen a két színpadon délután 3-tól reggel 6-ig egymást váltják a zenekarok és DJ-k: amikor véget ér az egyiken egy koncert, máris kezdődik a következő a másik színpadon. A színpadok környékére pedig látványos építmények, bárok és más látványelemek kerülnek.

Indul a VOLT Fesztivál InterCity

Egy évre szóló megállapodást kötött a Telekom VOLT Fesztivál és a GySev. Ennek eredményeként áprilistól naponta közlekedik a főváros és Sopron között a VOLT Fesztivál IC. 

Kedvezményes jegyek április 10-ig kaphatók, országszerte.

VOLT Fesztivál bérlet, VOLT-Sound és VOLT-Strand kombinált bérlet, valamint napijegyek egyaránt, országszerte kedvezményesen kaphatók április 10-ig.