Site icon Socfest

Új helyszínen a Telekom VOLT Fesztivál

Június 25-én új helyszínen, a korábbi szomszédságában nyitja meg kapuit a 27. Telekom VOLT Fesztivál. Az új helyszín megújult környezetet és új színpadokat, programokat is jelent. A VOLTra jellemző sokszínűség jegyében hazai- és világsztárok egész sora érkezik Sopronba: színpadra lép a Slipknot, a Black Eyed Peas, Slash, a Cypress Hill, Parov Stelar, Robin Schulz és a Papa Roach és itt ünnepli 15. születésnapját a Halott Pénz. A Telekom Magenta Vibe Chatbotjával pedig hozzáférést kaphatnak a fesztiválozók a titkos bulikhoz és exkluzív élményekhez. Kedvezményes jegyek június 14-ig kaphatók.

A fesztivál indulása óta állandó kérdés az esemény helyszíne. Nem véletlen, hiszen az 1993-ban mindössze 800 néző részvételével a Soproni Sportcentrumban elindult VOLT már az első évtizedben Magyarország egyik leglátogatottabb vidéki fesztiválja és egyben legfontosabb turisztikai eseménye lett. A sportcsarnokot 2001-ben nőtte ki, ekkor költözött át a Lővér Kempingbe, amely több, szomszédos területtel együtt 2018-ig adott otthont a VOLT-nak.

Mintegy két évtizede tartó dilemma oldódik meg az idei évben. A Telekom VOLT eddigi helyszínén állandó kérdés volt ugyanis, hogy mennyire biztos a fesztivál jövője. A fesztiválnak 2001 óta otthont adó területeken ugyanis semmiféle fejlesztésre nem volt lehetőség, így rendszeres kérdésként merült fel, hogy maradhat-e Sopronban a VOLT – meséli Lobenwein Norbert, a Telekom VOLT Fesztivál alapítója. – 2016-ban, a Modern Városok Program kapcsán Orbán Viktor miniszterelnök úr vetette fel először, hogy Sopron megérdemelne egy szabadtéri fesztiválhelyszínt, amely városi méretű rendezvények mellett a VOLT megrendezésére is alkalmas lehet. A Kormány erre a célra közel 1 milliárd forint támogatást biztosított Sopronnak, a beruházás pedig tavasszal indulhatott el. Sopron vezetőivel az év végén megállapodást kötöttünk, amely biztosítja, hogy a VOLTnak legalább 10 évig Sopron ad otthont – tette hozzá a szervező.

VILÁGSZTÁROK A VOLTON

A magyar zenei élet színe-java mellett idén is számos világsztár érkezik Sopronba.

Továbbra is célunk, hogy a Telekom VOLT Fesztivál igazán sokszínű zenei kínálatot mutasson fel. Ennek megfelel az idei program is, amely napról-napra, színpadról-színpadra ígér igazán eklektikus programot – mondja Fülöp Zoltán, főszervező. – A világ egyik legzseniálisabb gitáros-ikonja, Slash már másodszor játszik a fesztiválon, csakúgy, mint a Papa Roach, de jön a fékezhetetlen energiával tomboló Slipknot, a legendás kaliforniai hip hop csapat, a Cypress Hill, az újra aktívan koncertező Ugly Kid Joe, a svéd dance-metal/metalcore zenekar, az Amaranthe, az ismét az eredeti trió-felállásban turnézó Black Eyed Peas pedig az összes slágerét elhozza a VOLT közönségének.

A Telekom VOLT Fesztivál EDM fronton is erős: olyan előadók ígérnek felejthetetlen partykat, mint a Grammy-díjra is jelölt Robin Schulz, Lost Frequencies, Parov Stelar, Martin Solveig, Friction, a Kollektiv Turmstrasse, de a finomabb zenét kedvelőkre is gondoltak a szervezők, így a Kruder & Dorfmeister, a Nouvelle Vague, vagy az olasz származású amerikai dalszerző-zseni, Laura Pergolizzi, azaz LP is koncertezik majd Sopronban – teszi hozzá a szervező.

ÚJ FEJEZET…

A visszatérő vendégeinknek és Sopron város lakóinak sem árulok el titkot azzal, hogy milyen nagy jelentőségű a Telekom VOLT Fesztivált városunk életében – mondta Dr. Farkas Ciprián, Sopron tanácsnoka. – Minden lokálpatriótának, egy város vezetőinek pedig különösen jó érzés, ha a megszokottnál több figyelem irányul arra a helyre, amelyet a legjobban szeret. A VOLT idején jellemző érdeklődés pedig igencsak tapintható: megtelnek a szállodák, az éttermek, a kávézók, a parkok, az utcák, a terek, fiatalok, idősebbek és családok érkeznek a hűség városába Magyarországól és külföldről egyaránt. Ha bekapcsolom a TV-t, kinyitom az újságot, „rólunk szólnak a hírek, velünk van tele a sajtó” – hogy az idén 30. születésnapját a VOLT-on ünneplő Tankcsapda slágerét idézzem – tette hozzá a tanácsnok.

Az előző év végén egy hatalmas ajándékot kapott Sopron, amikor a kormány, forrást biztosított egy olyan szabadtéri rendezvényhelyszín kialakításához, amely városi események és a fesztivál lebonyolítására is alkalmas. A folytatás pedig innentől garantált, hiszen a város vezetése az alapítókkal az év végén egy tízéves szándéknyilatkozatot is aláír, és biztosítottuk egymást arról, hogy Sopron és a Telekom VOLT Fesztivál egymás nélkül elképzelhetetlen.

Közös történetünk új fejezethez érkezett. Az elmúlt években az egyik leggyakoribb kérdés a VOLT helyszínére, jövőjére vonatkozott. Ma már sokkal inkább az foglalkoztat mindenkit, vajon hogyan tudunk élni ezzel a nagy lehetőséggel, hogyan tudjuk továbbfejleszteni Európa egyik legjobb fesztiválját. A döntés óta nagyjából fél év telt el – amely nem igazán hosszú idő egy ilyen szintű beruházáshoz. Engedjék meg, hogy ezen a helyen mondjak köszönetet annak a sok-sok munkatársnak: tervezőknek, kivitelezőknek, akik hónapok óta – és még ezekben a napokban is – a helyszínen dolgoznak azért, hogy június 25-én kinyithassuk a kapukat, és azt mondhassuk Önöknek: érezzék jól magukat Sopronban!

MAGENTA VIBE CHATBOT

A Magenta Vibe aktivitásunk nemcsak a fesztiválokat érinti, hanem az egész nyarat átszövi. A Magenta Vibe-bal ugyanis minden nap valami új, valami izgalmas, valami inspiráló éri a résztvevőket a nyáron. És hogy mindehhez eljussanak, a kezükben lévő telefon lesz a kulcs. A Magenta Vibe Chatbot informálja és meghívja a résztvevőit olyan bulikba, ahol igazán exkluzív, nem mindennapi élménnyel gazdagodhatnak – Szabó Béla, Telekom Márkakommunikációs igazgatója.

Ezt az egyedülálló, meglepetésekkel teli élményt viszi el a márka a Telekom VOLT Fesztiválra is, melynek a Magenta Univerzum ad majd helyet. A fesztiválozók több különböző konténerbuliban is részt vehetnek a Magenta Vibe Chatbot segítségével. A Magenta Vibe konténer lehetőséget nyújt majd arra, hogy fesztiválozó társaságok hosszabb ideig egy saját konténerrel rendelkezzenek, a Magenta Secret pedig olyan különös és meglepő élményekkel teli helyszíne lesz a Magenta Univerzumnak, ahol az oda betérők garantáltan kiléphetnek a komfortzónájukból.

VOLT EXKLUZÍV: HALOTT PÉNZ 15 – JUBILEUMI FESZTIVÁLSHOW

Az utóbbi évtized egyik legnagyobb sikersztorija a Halott Pénzé. Dalaik egy – sőt, valószínűleg több – generáció himnuszává váltak, több milliós nézettséget hoztak a YouTube-on, a csapat pedig arénákat tölt meg, és az összes fesztiválon nagyszínpadon koncerteznek.

A Telekom VOLT Fesztiválon június 29-én, szombaton készülnek különleges, jubileumi show-ra, amit csak itt és csak most láthatnak a rajongók. A zenekarral együtt ünnepel majd Beat (Fekete Vonat), Bérczesi Robi (Hiperkarma), Mentha (Hősök), Papp Szabi(Supernem), Rúzsa Magdi és a Wellhello is.

TOTAL DANCE – VOLT EDITION

Tavaly is őrületes retróbuli kerekedett Sopronba, idén még nagyobb party várható: a kilencvenes-kétezres évek legendás bulisorozatának VOLT-változatában az egykori slágergyárosok térnek vissza június 27-én, hogy olyan dalokat adjanak a közönségre, amelyektől éveken át dallamtapadásuk volt. (Most újra lesz!) Jön a 2 Unlimited, aCulture BeatSash!, a magyarok közül pedig a Kozmix, a Hip Hop BoyzNáksiBetty Love, az UFO és DJ André.

TANKCSAPDA 30

Tavaly Lukács Laci ötvenedik szülinapját ünnepeltük, és már akkor tudtuk, hogy 2019-ben is lesz okunk a koccintásra: az egyik legjelentősebb magyar rockzenekar idén 30 éves. A Telekom VOLT Fesztivál nagyszínpada június 27-én az övék lesz, és tudjuk, hogy ugyanolyan (ha nem még nagyobb) lehengerlő energiák szabadulnak majd fel a nézőtéren, mint eddig.

TÖBB, MINT ZENEI FESZTIVÁL

A 2019-es Telekom VOLT Fesztivál nulladik napja is programokkal várja a korán érkezőket: Járai Márk, a Lóci Játszik és a Kiscsillag koncertje után Korda György és Balázs Klári celebrálja az Ismerkedési Estet.

A VOLT idén is teret ad a tehetségeknek: a VOLT CORNERben bárki bizonyíthat, és akár a fesztivál színpadán is bemutatkozhat, a Nagy-Szín-Pad! idei résztvevői (KosziJanka, a Follow the Flow, a Nomad, a USNK, a New Level Empire, a Stolen Beat, a The Bluebay Foxes és a győztes, Useme) pedig a VOLTon is koncerteznek.

Idén visszatérnek a legnagyobb dumások: Fábry Sándor és Janklovics Péter fellépése próbára teszi majd a rekeszizmokat, lesz TÁP Színház, de olyan nagyszerű előadókat is vendégül lát a VOLT, mint Dr Csernus Imre, Zacher Gábor, Hevesi Kriszta, vagy a Szépírók társaságának tagjai. A Highlights of Hungary elhozza az év leginspirálóbb történeteit, mint NoÁr, az Adománytaxi, Köbli Norbert producer és Ruben Brandt, valamint a Ligeti Bolt, a POKET és a Telep alapítói. Minden nap detox jógával indítjuk a napot, illetve a kihagyhatatlan eleme a Fesztiquiz, melynek során a résztvevők értékes VOLTos ajándékokkal lehetnek gazdagabbak. Az adrenalin-junkie-kat idén is várja a több mint 30 méter magas óriáskerék, amely a HungaroControl jóvoltából épül fel, de lesz bungee jumping, dodgem, katapult, trambulin és ping pong is.

forrás: https://www.szeretlekmagyarorszag.hu/a-volt-fesztivalon-is-megjelent-a-titokzatos-esernyos-ember/

A fesztivál szervezői azokra is gondoltak, akik néhány órára szeretnének kiszakadni a nyüzsgésből: a 24.hu támogatásával létrejövő VOLT Kertmoziban minden este 2-2 olyan kultikus filmet nézhetnek meg a szabad ég alatt, mint a Holt költők társasága, a Ponyvaregény, az Annie Hall, vagy a nemrég óriási sikerrel bemutatott Bohém Rapszódia és a Pécsi szál.

A páneurópai piknik harmincadik évfordulójára a #piknik30 nevet viselő programsorozaton emlékezhetnek a fesztiválozók, többek között Lobenwein Tamás fotóiból készült kiállítással, az 1989-es évek slágereit felvonultató diszkóval, és Weiler Péter alkotásaival. A helyszín könnyed, “fesztiválos” formában idézi meg ’89 és a határnyitás szellemét, főképp azokat a fiatalokat célozva, akik életkoruknál fogva keveset tudnak az akkori eseményekről .A különleges helyszínre félbevágott Trabantokból kialakított ülőbútorok, és egy szintén Trabantból kialakított fotó installáció kerülnek ki. A nappali közösségi, pihenő helyszín esténként házibulivá változik: egy KGST-gyártmány lakókocsiból kialakított dj-pultból 80- as évekbeli zenék (synth-pop, rock/metál, hiphop, magyar slágerek) szólnak majd.

A Telekom VOLT Fesztivál a gyerekeket is szeretettel várja: 11 éves kor alatt mindössze egy VOLT Fesztiválról készült rajz a belépőjük, és olyan különlegesen izgalmas programokon vehetnek részt, mint a fesztivál színfalai mögött tett látogatás, a bábszínház, a hangszer-próba, vagy a színes-vidám pom-pom party.

A képzőművészet iránt érdeklődőket Nagy László tervezőgrafikus plakátkiállítása és az Amikor Galéria várja, ahol a ‘90-es évek popkulturális plakátjait tekinthetik meg többek között Lovasi András, Ganxsta Zolee, Müller Péter és ef. Zámbó István tárlatvezetésével, a VOLT ART GROUP tagjai pedig vállalták, hogy egyedivé teszik a fesztivál helyszíneit, így ef. Zámbó István a Telekom VIP, Rutkai Bori az NKM – Petőfi Rádió Színpad, Magyarósi Éva a Sopron Színpad, Mimma Nosek pedig a Liget Klub dekorációját készítette el.

A VOLT idén otthont ad a Palacsinta fesztiválnak: ahol a palacsintakészítők különlegesebbnél különlegesebb finomságait kóstolhatják meg a látogatók, a Poncichter Negyedben pedig a legkiválóbb pincészetek borai közül válogathatnak.

VOLT+

A Telekom VOLT Fesztivál most is feladatának tekinti a nemes ügyek felkarolását és a társadalmi szerepvállalást. 2019-ben együttműködik az Út a Mosolyért Alapítvánnyal, valamint a Média Unioval, amely ebben az évben a tanári pálya megbecsülésének növelését tűzte ki céljául. A VOLTon idén helyet kap a Láthatatlan kiállítás is, amelyen bárki kipróbálhatja, milyen látássérültként létezni.

A fesztiválozók ebben az évben is többször használható és visszaváltható repohárból fogyaszthatják italaikat.

forrás: http://fenntarthatonap.hu/valaszd-te-is-a-repoharat-a-volt-on/

VOLT MÉDIA

A fesztiválra érkezők ebben az évben is ingyen juthatnak a Soproni Téma 50 ezer példányban megjelenő VOLT különszámához, amelyben megtalálhatják a fesztivál részletes programtábláját és térképét, valamint rengeteg különleges információval is gazdagodhatnak. A fesztivál idejére Sopronba költözik az M2 Petőfi TV Én vagyok itt! című műsora, amely esténként a fesztiválról jelentkezik majd, a Rádió1 pedig elhozza a Black Eyed Peas-t és Robin Schulz-ot, a Telekom Nagyszínpad átszerelési szüneteiben pedig a rádió legkiválóbb DJ-i, Lotfi Begi, Revolution és Tommy Boy pörgetik a lemezeket.

SOPRON, A CSILLAGOK VÁROSA

Ebben az évben is tovább gyarapodik a Csillagok Városa projekt gyűjteménye: a Depeche Mode által inspirált, a zenekar tagjai által dedikált szoborszéket június elejétől bárki megtekintheti és kipróbálhatja a soproni Széchenyi téren található Dömötöri Cukrászda teraszán, és a fesztiválon pedig két újabb ef. Zámbó alkotást adnak át a Slipknotnak és a Halott Pénznek. A már több, mint 40 darabot számláló gyűjtemény lelőhelyeiről a www.csillagokvarosa.hu oldalon tájékozódhatnak az érdeklődők.

BAROKK ÉS REFORMKORI UTAZÁS A VOLT-on

A fertődi Esterházy-kastély és a nagycenki Széchenyi-kastély ismét jelen lesz a VOLT-on. A nagy történelmi múltú kastélyok fotófalainál korabeli időutazóként, akár Esterházy “Fényes” Miklós herceg fertődi, vagy Széchenyi István gróf nagycenki kastélya előtt is fotózkodhatsz, és hasznos fesztivál ajándékot is kaphatsz az örökséghelyszínek sátránál.

VOLT-os karszalaggal a fesztivál ideje alatt és a fesztivál utáni héten (2019.06.26-2019.07.07) mindkét kastély, a barokk pompájú fertődi Esterházy-kastély és a reformkori elegancia nagycenki Széchenyi-kastélya, a Széchényi-örökség térítésmentesen látogatható. A fertődi Esterházy-kastély és a nagycenki Széchényi-örökség is vár a VOLT idején.

Közös törekvésünk a VOLT szervezőivel, hogy a fesztiválra érkezőknek megmutassuk: nem csak a színpadok környékén érdemes az időt eltölteni, hanem fel kell fedezni magát a várost, Sopront és a környékét is. A fesztiválok olyan rendezvények, amelyek az attrakciók, látnivalók, és egyéb turisztikai vonzerők mellett nagymértékben hozzájárulnak egy térség turisztikai fejlődéséhez: a zenei-, kulturális- és sportrendezvények révén is ismertté válhat egy-egy hazai település, de a fesztiválok abban is segítenek, hogy új célközönséget tudjon megszólítani a programnak otthont adó város. Továbbra is hiszünk abban, hogy ha valaki a VOLT fesztivál ideje alatt belekóstol Sopron történelmi városának hangulatába, megismeri a környék borkultúráját és természeti kincseit, akkor később szívesen tér vissza a barátaival, családjával együtt egy hosszabb utazásra – mondta Németh Anna, a Magyar Turisztikai Ügynökség értékesítési és marketing vezérigazgató-helyettese.

Exit mobile version