Megérkeztek az első, biztos fellépők nevei, akiket megcsodálhatunk majd július elején Sopronban. Jövőre sem kell félteni a sikítozni és bulizni vágyó tömeget, hiszen az első öt publikus zenekar igen pörgős ütemet diktál.
Már publikus a VOLT néhány fellépőjének neve. Sokak örömére és visszatapsolására július 3-án újból hazánkba látogat a titokzatos, még sminkkel is karizmatikus Jared Leto vezetésével a rockos fekete sereg, a 30 Seconds to Mars, hogy újból meghódítsák a magyar rajongók szívét.
Szintén ezen a napon érkezik a stílusteremtő rock zenekar, vagyis a Queens of the Stone Age a messzi kaliforniai Palm Desertből, akik riff-központú számokat játszanak. A stoner rock ikonjai fennállásuk során eddig öt nagy hatású albumot készítettek. Jelenleg komoly erőkkel, Dave Grohl és Trent Reznor bevonásával dolgoznak A következő lemezükön, és az idei fesztiválszezon során először lépik át Magyarország határait, hogy előadják kultikusnak számító dalaikat a 2013-as VOLT Fesztiválon.
Július 6-án egy (a zene történetében is) fiatal előadó teszi tiszteletét nálunk. Ő Elliot Gleave, azaz Example. Pár évvel ezelőtti színre lépésével, a Mike Skinner nevével fémjelzett korszak, valamint a Jamie T és Professor Green munkái által meghatározott éra lezárult, és új időszámítás kezdődött a brit hip-hop világában. A forradalom jelenleg is zajlik a tömegeket megszólító elektronikus zene csatamezején. Ennek a korszakváltásnak a vezéralakja a negyedik nagylemezét nemrégiben megjelentető slágergyáros, Example, aki az elektronika felől közelít a hip-hophoz, maga mellé állítva az electro house fanokat, a dubstep populárisabb oldaláért rajongó fiatalokat és a Calvin Harris-en szocializálódott tömegeket.
Jamie Woon is fellép, akinek karrierje folyamatosan ível felfelé a tavaly áprilisban megjelent Mirrorwriting című albuma óta. Hazánkban nem idegen ez a fülledt soult és hűvös elektronikus zenét tökéletesen ötvöző zenész, hiszen a közelmúltban teltházas koncertet adott Budapesten, sőt az egyik legismertebb számának klipjét (Lucky Lane) is itt forgatta.
Utoljára, de mellesleg cseppet sem tuti fellépő a Lővér Kempingben Marcus Füreder ellenállhatatlanul pörgős zenekara, a Parov Stelar Band, akik pedig garantálnák az igazi mulatós hangulatot. “Az élethez hasonlóan a zenének is folyamatosan előre kell tekintenie és fejlődnie kell. De a zenében, csakúgy mint az életben, mindig teret kell engedni az emlékezésnek, hogy fel tudjuk idézni a régi idők szépségeit” – fogalmazta meg művészetének lényegét az együttes. Nemcsoda hát, hogy a jazzkultúra világából vett inspirációikat keresztezik a legmodernebb elektronikus zenei hangmintákkal.