Site icon Socfest

A zenében találkozunk – irány a VOLT 22-szerre!

A VOLT Fesztivál sajtótájékoztatóján megtudtuk, milyen alternatív szórakozási, kulturálódási lehetőségeink lesznek, megnéztük hogyan is néz ki a magyarok által kitalált Teqball, amit a fesztiválon mindenki kipróbálhat. Az is kiderült, hogy a 10 év alatti gyermekek egy VOLT Fesztiválos rajz ellenében bejuthatnak a rendezvényre.

Fellépők kavalkádja

Idén 22. alkalommal rendezik meg az egyre nemzetközibbé váló soproni VOLT Fesztivált. Újdonság, hogy ezúttal az általában 4 napos rendezvény egy nappal hosszabb lesz, ugyanis az utolsó napon fellépő “nagy durranás”, az Arctic Monkeys ekkor ért rá. Ami szintén nagy szó, hogy ez lesz a nyáron a harmadik fesztivál, amin tiszteletüket teszik. Az előzenekaruk pedig a Nagy-Szín-Pad nyertese, a Mary PopKids lesz, akik őrült bulira készülnek, és főként a The Blue Inside című albumukról játszanak. De választék lesz bőven, ebben az évben különlegesen erős a line-up. Nemzetközi és műfaji szempontból is nagyon változatosnak ígérkezik a felhozatal. Csak néhány név a teljesség igénye nélkül: a japán Tricot, a szecessziós popot játszó Woodkid, az amerikai Thirty Seconds to Mars, a romantikus pop-rock balladákat pengető Sunrise Avenue vagy akár a holland, elektronikus Noisia. A Tankcsapda 25. szülinapi szuper koncertjét se feledjük!

A fesztiválon túl

A szervezők szeretnének túllépni a „ rockzenei fesztivál” kategórián, ezért több, különböző programot kínálnak a várossal együtt. „ Nagy öröm számunkra, hogy a VOLT Fesztivál és Sopron neve ma már elválaszthatatlan egymástól. Nemcsak a VOLT-ra érkező vendégek veszik ilyenkor birtokukba a város utcáit és tereit, de a soproniak is magukénak érzik a fesztivált. Vendégszeretetüket a közönség is minden bizonnyal érzi, hiszen a népszerűbb vendéglátóhelyek, éttermek, kávézók, borozók és teraszok szinte kivétel nélkül egész évben készülnek erre a néhány napra. Idén a város vezetőiként is meglepetésekkel várjuk a VOLTosokat.” – mondta Dr. Fodor Tamás, Sopron polgármestere. A Páneurópai Piknik 25. évfordulója alkalmából egy 14 méter magas határőrtornyot állítanak majd fel a városban, amely mellett szombat délben bográcsgulyást osztogatnak a fesztiválozóknak. Az arra járók a rendszerváltás előtti Sopron történetéről hallhatnak történeteket.

Kultúr dömping

Aki nem szeretne messze menni, az a fesztivál területén is talál érdekes programokat. Elmehet például a Kultúrfitnesz sátrához, hogy a zenéről beszélgessen. Valószínűleg Likó Marcell (a Vad Fruttik énekese) is elmondja véleményét versekről, dalszövegekről. A Civil sátor pedig az irodalom témakörével foglalkozik. Neves irodalmi személyekkel és költőkkel találkozhattok. A tavalyi évből megismert óriás robotokat újra felállítják a nagyszínpad két oldalán, a bejáratnál pedig egy 16 méteres monstrum fogadja a vendégeket. De aki kedvet érez hozzá, elkészítheti a maga robotszobrát, sőt be is nevezheti alkotását a robot-szépségversenyre!

Tiszta terep

A környezetvédelem a VOLT szervezőinek is fontos, ezért re-poharat használnak, szelektív gyűjtik a szemetet, és aki kiváltja a Festipay kártyát, 500 Ft ellenében Green Festival Bag-et kap, vagyis egy szemeteszsákot, amelyben saját hulladékait gyűjtheti össze. A megtelt zsák leadásakor a pénz visszajár. Aki nem tud/akar egész hétre bérletet váltani, de egynél több napra menne, hétvégi bérletet is vásárolhat. De ha valaki tényleg nem tud ott lenni, virtuálisan követheti az eseményeket élő stream közvetítéssel.

Exit mobile version