Film

10 őszi sorozat, amit követned kell

By Krasnyánszky Sára

October 13, 2014

Egyértelműen megérkezett az ősz, hiszen már nem indulhatunk el otthonról egy biztonsági kabát nélkül, hullanak a levelek és a szokásos influenzajárvány mellett megérkeztek kedvenc sorozataink is. Napi teendőink után nincs is kellemesebb, mint jól betakarózva egy meleg teával a gép elé ülni, és 40 percre elfeledni a mindennapok monotonitását. Sorozatfanok, figyelem! Ez az év eszméletlen erősnek ígérkezik, érdemes kipróbálni egy-egy újoncot is (mint például a Gotham vagy a Flash), aki pedig eddig nem követett semmilyen „telenovellát”, itt az idő, hogy ezt megtegye! Az alábbi lista segítségül szolgál mindazoknak, akik nem tudnak dönteni a bőség zavarában.

10. Terápia (premier: október 27., HBO)

Igenis vannak minőségi magyar sorozatok is, a Terápia pedig kötelező néznivaló mindenkinek! Ez a különleges sorozat egy ötvenes éveiben járó, sármos pszichológus, András (Mácsai Pál) és öt páciensének történetét meséli el, de nem akárhogy. Minden rész egy pszichológia kezelést mutat be ugyanabban a szobában, zseniális beszélgetések keretén belül. Páciens és terapeuta egymással szemben ülve merül egyre mélyebbre a lélek kifürkészhetetlen ösvényén. Minden egyes arcrezdülés, mondat a helyén van, a színészek játéka kifogástalan és még átívelő történetet is kapunk a 40 perces személyes lelki drámák mellé. A második évad mindjárt kezdődik (Péterfy Borival!), az első évadot pedig az HBO hivatalos oldalán lehet megtekintetni.

9. Gracepoint (premier: október 2., FOX)

Az amerikaiak gyakran dolgoznak fel angol sorozatokat, a Gracepoint esetében pedig úgy érezték, ami működik, azon nem kell változtatni. A lebilincselő Boardchurch minisorozat sikere után nemcsak a történetet, de annak főszereplőt is megtartották. David Tennant (Doctor Who) a nyugati adaptációban újfent lelkiismeretesen nyomoz egy kísérteties gyermekgyilkosság ügyében, társa pedig a Breaking Bad Emmy díjas színésznője, Anna Gunn. Izgalmas krimi, szerethető karakterszínészek, bevált recept. Kell ennél több?

South Park és kedves lakosai

8. South Park (premier: szeptember 24., Comedy Central)

Cartman, Stan, Kyle és Kenny, a piszok rondán beszélő, örökre negyedikes srácok története még mindig aktuális témákkal foglalkozik és alig vesztett valamit kezdeti erejéből. A vulgáris kifejezések, az arcon köpő társadalomkritika és a meghökkentő események még mindig különlegessé teszik ezt a sorozatot, aminek lelkes rajongói pedig örülhetnek. Idén ősszel a 18. évaddal új részek érkeznek minden héten.

 7. Downton Abbey (premier: szeptember 21., ITV)

A 20-as években játszódó Downton Abbey immár az ötödik évadával jelentkezik, de még mindig annyira szerethető mint az elején. A brit arisztokraták és cselédjeik életét feldolgozó széria tökéletes kikapcsolódás mindazoknak, akik szeretik a kosztümös drámákat, az angol akcentust és Maggie Smith-t. Nézés közben teát kell fogyasztani, persze csakis tejjel és kitartott kisujjal!

6. Modern család (premier: szeptember 24., ABC)

A Modern család egy többszörös díjnyertes sitcom, nem véletlenül. A karakterek még mindig viccesek, és igaz, a történet már nem annyira eredeti, mint hat évvel ezelőtt, de minden egyes epizódban kapunk egy kellemes üzenet a család meghitt szerepéről és a családtagokat összekötő szeretetről. Mindennapi drámák, mulatságos helyzetek és imádnivaló karakterek. Könnyed esti program, csalódni nem lehet, nevetni viszont igen!

Amy és a rövid hajú Penny

5. Agymenők (premier: szeptember 22., CBS)

El se hinné az ember, de Sheldon és kocka haverjainak története immár nyolcadik alkalommal tér vissza a képernyőre. A furcsak fizikusok kezdeti béna csajozgatása már a múlté, minden szereplőnek barátnője, jegyese vagy felesége van már, a legérdekesebb karakter pedig egyértelműen Sheldon választottja, Amy (Mayim Bialik). A lelkes biológus lány rajong a csodabogár Sheldonért, de ki is tudna ellenállni azoknak a képregényes polóknak? A nehezen elviselhető természetet pedig meg lehet szokni. Az évad egyik legvitatottabb kérdése: jól áll-e Penny-nek (Kalley Couco-Sweeting ) a rövidre nyírt frizura?

4. Homeland: A belső ellenség (premier: október 5., Showtime)

Carrie Matheson (Claire Danes), a lelkileg instabil FBI ügynök mindent megtesz, hogy elfogja a rosszfiúkat és megvédje hazáját. A kezdeti, feszültséggel átitatott részek után pár lassabb évad következett, de a negyedik széria újabb izgalmakat ígér, főhősnőnk a Közel-Keletre utazik, és a kémjátszma folytatódik.

3. Amerikai Horror Story (premier: október 8., FX)

Három várfagyasztó évad után szörnyszülöttekkel tér vissza az Amerikai Horror Story. Egy kísértetjárta ház, egy őrültek háza és a New Orleans-i boszorkányok története után egy rémisztő cirkusz mindennapjaiba nyerhetünk betekintést és a karakterek már előre jeleznek nekünk pár álmatlan éjszakát. A német amputált lábú cirkuszvezető (Jessica Lange) mindent megtesz, hogy szórakoztassa a közönséget, bevet kétfejű asszonyokat, hárommellű nőket, furcsa deformált embereket és még saját énekhangját is. Már a főcímnél megáll a vér az erekben, ezért ajánlott nappal, kihúzott függönnyel nézni!

2. Gengszterkorzó (premier: szeptember 7., HBO)

A Gengszerkorzó a 20-as évekbe repít minket, az alkoholtilalom és a maffia fellegvárába, Atlantic City-be. Nucky Thompson (Steve Buscemi) mindig úgy osztja a kártyákat, hogy neki jó legyen, ha szorul a hurok, akkor pedig szívességet kér az egykoron lefizetett képviselőtől. A Martin Scorsese neve által fémjelzett, zseniális, kosztümös dráma minden egyes része mozifilm minőségű, az A-listás sztárok brillíroznak, az atmoszféra a maga füstös, alkohol mámoros miliőjével pedig káprázatos. Az egyfolytában meglepetéseket okozó sorozat kezdeti premierje óta az egyik legkiemelkedőbb alkotás. Aki még nem ismeri, próbálja ki, megéri!

1. The Walking Dead (premier: október 12., AMC)

Te mit tennél, ha beütne a zombi apokalipszis? Ezzel a kérdéssel foglalkozik az AMC legkedveltebb programja, hétről-hétre növelve a rajongók számát. Az internet szinte felrobban egy-egy újabb rész után, de ez nem is olyan meglepő. A karakterek nem egysíkúak, és ami tényleg nagy szó, gyakran feláldozzák őket. Nincsen senki sem biztonságban, zombivá változhat mindenki egy harapás által. A történet ezen felül izgalmas, és egy-egy mélyrepülést követően (2. évad) mindig tud valami újat mutatni, ami nem mindennapi. Az élőhalott „járkálók” nem adják föl, egyfolytában veszélybe sorolják hőseinket, hörögnek, testrészeket hagynak el, és mindent megharapnak, amit csak tudnak. A tökös, de mégis lelkiismeretes serif, Rick (Anrdew Lincoln) és csapata újfent szorult helyzetből kénytelen menekülni, a kérdés, sikerül-e nekik megoldani a szitut? Vasárnaponként kiderül!