A film négy anyukáról szól, akik hátrahagyva gyerekeiket elindulnak az éjszakába kitombolni magukat, elvégre nekik is jár a szórakozás. Az alapszituáció ismerős, poénos beszólásokat és helyzetkomikumokat várunk, remélhetőleg nem az unalomig ismert módokon. Kapunk is belőlük eleget, sajnos.
A filmben feltűnő négy anyuka, név szerint Emily (Katie Aselton), Melanie (Bridget Everett), Jamie (Molly Shannon) és Kate (Toni Collette) megelégelik, hogy gyerekeik nevelése mellett semmi szabadidejük nincs, így a lurkókat lepasszolják az apáknak és belevetik magukat az éjszakai életbe. A kaland nem várt meglepetéseket is hoz, csakúgy, mint maga a film a nézőknek.
Elsőként azt érdemes megfigyelni, ahogy a film a gyereknevelést ábrázolja. Valóban nem könnyű feladat, lemondásokkal és kemény munkával érhetünk el sikereket, ahol az apuka és az anyuka is kiveszi a részét a feladatokból. Biztos vagyok benne, hogy minden szülő tudna mondani olyan pillanatot az életéből, amikor nyűgnek érezte a gyereknevelés teendőit. Ennek ellenére ha megkérdezünk egy anyukát, nem gondolnám, hogy csemetéit a szörnyecskékkel említené egy lapon. A film azonban úgy mutatja be ezt az időszakot, mintha ez egy átok lenne, melyet a párjuktól kaptak a gyerek fogantatásakor. Főszereplőink már-már betegesen keresik a lehetőséget, hogy elszakadhassanak egy pillanatra a családjuktól. Ebben a férjeknek is nagy szerepük van, hiszen alig haladják meg egy szobanövény értelmi szintjét.
(! Az egyik „hatalmas, megoldhatatlan” kihívás a filmben, hogy az apukák kizárják magukat a házból, míg a gyerekek bent tévéznek. Mire az egyikük annyit tud mondani, hogy így jártunk.)
Emellett úgy viszonyulnak párjukhoz, mintha életükben nem töltöttek volna velük pár percnél több időt. A nézőnek az az érzése, hogy random embereket dobáltak egymás mellé azzal a felszólítással, hogy mostantól férj és feleség vagytok. Ha ez nem lenne elég, a pasik a gyereknevelésben sem teljesítenek az elvárt szinten, gyakorlatilag nem is beszélhetünk nevelésről. Ezek után nem is csoda, hogy a kicsik csibészségeit sem sikerül a realitás szintjén tartani. Nem tudom milyen módszereket alkalmaztak a szülők, de a lurkók néha nagy hasonlóságot mutatnak Az ördögűző c. filmben szereplő kortársukhoz.
További probléma (lehet, hogy ezek folyománya), hogy a kikapcsolódást a film úgy értelmezi, hogy rendesen csapjuk szét magunkat. Ha nem alkoholizálunk, drogozunk, akkor nem is érezzük jól magunkat igazán. Szomorú lenne, ha a családdal való időtöltést csak egy kocsmatúra tudná hosszú távon elviselhetővé tenni.
Említettem, hogy a poénos beszólások és a helyzetkomikumok a műfaj sajátosságai. Kapunk is belőle jó sokat, azonban vagy elcsépeltek, vagy csak szimplán nem viccesek. A beszólások sem működnek, mivel mindegyik arról szól, hogy mennyire elegük van a férjükből/gyerekükből/munkájukból/stb. A buli tetőfokán feltűnik a színen Adam Levine is, aki úgy viselkedik, mintha a filmben is saját magát játszaná. Ő szállítja az ügyeletes macsó figurát, aki visszaadja főszereplőinknek a férfiakba vetett bizalmukat.
Miután minden szereplő megkapta azt, amit várt az estétől, hozzánk vágtak egy olyan szinten kiszámítható lezárást, hogy többen a vetítőteremben meg sem várták. Valószínűleg így is pontosan tudták, hogy hogyan ért véget az anyukák lazulós bulija.
Összegzésképpen elmondható, hogy a film nélkülöz szinte minden eredetiséget, a kevés eredeti ötlete meg egyszerűen nem vicces. Ráadásul rossz üzenetet közvetít, amit talán úgy tudnék összefoglalni, hogy ha mérleget vonunk az életünkben, akkor egész jó dolog ez a családosdi, csak időnként leihassam magam ájulásig. Ugye milyen jól hangzik?
10/2