Az örök ifjúság utáni vágy ősidők óta foglalkoztatja az embereket. Számos filmben játszadoztak már az idő múlásával, de mi van akkor, ha valaki tényleg nem képes az öregedésre? Az Adaline varászlatos életében pont az a legizgalmasabb, hogy az időtlen főszereplő átokként éli meg a sorsát, épp ezért kár, hogy az eredeti alapötlet szinte a legelején kifullad, és nem kapunk többet egy hangulatosan fényképezett, romantikus filmnél.
Adaline Bowman (Blake Lively) az 1900-as évek legelején született San Fransiscoban. és már fiatalon családot alapított. Férje a Golden Gate híd építése közben elhunyt, ezért Adaline özvegy anyaként nevelte tovább lányát, Flamminget. Egy furcsa autóbaleset következtében azonban teljesen megváltozott az élete: egy varászlatos villámcsapás örökifjúvá varázsolta a lányt, aki ettől a naptól kezdve egy percet sem öregedett. Az örökké 29 éves, üde, energikus Adaline tartós boldogtalanságként éli meg sorsát, állandóan menekülni kényszerül és titka megtartása érdekében senkit nem enged közel magához. Persze az ő szíve se bírja a tartós egyedüllétet, majd egy bő évszázados magányosság után felbukkan egy sármos idegen (Michiel Huisman), és Adaline fagyos szíve újra szenvedélyesen elkezd dobogni.
A film egy hangulatos bevezetővel nyit, az Amélie csodálatos életére hajazó narráció (és magyar címválasztás), a gyönyörű flashback-ek és Blake Lively festményszerű arca szinte rögtön beszippantja a nézőt. Megismerjük Adaline sorsát pár archív felvétel segítségével, és máris a jelenben kötünk ki. Az örök ifjúság Adaline számára sírig tartó menekülést jelent, bizonyos időközönként új személyazonosságot kell hamisítania magának, és mindig mozgásban kell lennie, nehogy valaki lefülelje: ő bizony nem ráncosodik!
Az igazán bájos és meglepően eredeti első harmad után aztán megjelenik a kockahasú álomférfi, ezzel egyidejűleg eltűnik a kezdeti lelkesedés és kreativitás, az Adaline varászlatos élete pedig átalakul egy átlagos romantikus masszává. Adaline és az elképesztően jóképű Ellis egy szempillantás alatt szerelembe esnek, ezzel nem is lenne gond, de egy fárasztóan csöpögős huzavona után még egy plusz csavart is kap a történet, ami már tényleg túl sok hab a tortán. A szülők meglátogatása és ezáltal egy régi seb feltépése pedig újabb bonyodalmakhoz vezet, a film pedig elveszti kezdeti (varázs)erejét, egyszerűen túl érzelgőssé válik.
Lee Toland Krieger (Alattomos érzelmek, Celeste és Jesse mindörökre) első nagyszabású filmje a történet apróbb buktatói ellenére azért pozitívumokkal is rendelkezik. A színészi játék teljesen korrekt, Blake Lively (Gossip Girl, Vadállatok) imádnivaló és káprázatosan ragyogó, bármit is visel. Michiel Huisman (a Trónok harcában Daenerys szeretője) is hiteles a hősszerelmes szerepében, Harrison Ford pedig megmutatja, hogy nem csak viccelődni és verekedni képes, hanem mély érzelmeket is ki tud fejezni.
Az Adaline varászlatos élete egy átlagos szerelmi sztorihoz képest gyönyörűen van fényképezve, San Fransisco utcái egyszerűen bámulatosak. Emellett Adaline ruhatára, frizurája és sminkje minden évtizedben stílusos, épp ezért érzem azt, hogy nem a jelenben kellett volna megragadnunk, hanem inkább a különböző korokban kellett volna többet barangolni. Akkor talán a film is túlléphetett volna saját határain, és időtlen hősével egy időtlen filmélményt nyújthatott volna a közönségnek.