Film

Bűn és bűnhődés

By Krasnyánszky Sára

May 06, 2017

Török Ferenc filmje egy feszes tempójú, erőteljes dráma, melynek varázsa pont az egyszerűségében rejlik. Az 1945 egy falusi közösség bemutatásával mesél nekünk a múlttal való szembenézésről és arról, hogyan kezeljük saját bűneinket.

1945 nyarán járunk, valahol egy alföldi kis faluban. Két fekete ruhás, fekete kalapos idegen jelenik meg a falu vasútállomásán. A kicsiny lakosság az orosz megszállás árnyékában a jegyző fiának esküvőjére készül, de a menyasszony korábbi vőlegénye is hazatér a hadifogságból.  Néhány óra alatt minden megváltozik és a közösség élete teljesen felborul.

Szántó.T. Gábor Hazatérés című novellájából készült a film forgatókönyve és ez érezhető az 1945 narratíváján. Ugyan az alaptörténeten pár szálon változtattak, de egy jó adaptációhoz híven Török Ferenc úgy mutatja be a szereplőket, hogy a tökéletesen elhelyezett utalásokból a múltjukat, motivációikat és személyiségüket is megismerjük. Egy egész világ nyílik ki előttünk egy olyan történelmi korból, ahol éppen csak véget ért a második világháború és mindenki megpróbálta újrakezdeni az életét.

A meleg nyári délelőttön a titokzatos két zsidó érkezése megzavarja a kis falu hétköznapjait. Vajon miért jöttek? Mit hoztak magukkal? Mit akarnak tőlünk? Ezek a kérdések foglalkoztatják a lakosokat, akikben sorban merülnek fel kételyek saját döntéseikkel kapcsolatban. Előkerülnek titkok, szeretők, árulások, vallomások és a mardosó bűntudat.

A film ugyan foglalkozik a holokauszt kérdésével, de ez inkább beindítja a történetet, a középpontban igazából a magyar társadalom áll és az, hogyan hatott rájuk ez az időszak. Az 1945 legnagyobb erénye, hogy árnyaltan képes bemutatni mennyire sokféleképpen reagálhatunk egy váratlan élethelyzetre. Van, aki képes szembenézni a múltjával és bűneivel és olyan is, aki erre képtelen.

A tökéletesen kiválasztott szereplőgárda előtt le a kalappal, szinte mindenki képes bemutatni saját karakterének sorsát alig pár mondattal és gesztussal. Külön kiemelném a filmben kopasz és elhízott Rudolf Pétert, aki a jegyző szerepében nyújtja élete alakítását. Testileg és lelkileg is teljesen azonosul a szerepével és ugyan a velejéig romlott, kapzsi és félelmetes vezető figurája távol áll eddigi munkáitól, de talán éppen ezért annyira átütő a játéka. A kisebb szerepekben Szabó Kimmel Tamás, Szirtes Ági, Szarvas József, Sztarenki Dóra és Nagy-Kálózy Eszter is lehengerlő, de itt akár felsorolhatnám az összes szereplőt, mindenki meglepően hiteles.

Török Ferenc láthatóan átemelt pár elemet a western világából, a vonat érkezése, számos beállítás, a feszültség aprólékos adagolása is mind ezt erősítik. A zene is fokozza a hangulatot, Szemző Tibor szívbe markoló dallamai és a háttérben megbúvó zörejek is beszippantják a nézőt. Az 1945 fényképezése is különleges, az operatőr Ragályi Elemér (Ének a búzamezőkről, Fotográfia) fekete-fehér képei letisztultak és plusz mélységet adnak a látottaknak. A vasútállomás és a vidéki táj megjelenítése is festői, régen láttam ennyire szépen komponált jeleneteket.

Az 1945 Miamiban, Berlinben, és a Titanic Nemzetközi Filmfesztiválon is közönségdíjat nyert, nem véletlenül. Komoly témát feszeget, rendkívül erős színészgárdát vonultat fel, káprázatos a képi világa és az egész hangulata. Török Ferenc alkotása teljesen magával ragadó és a stáblista legördülése után is mély nyomokat hagy az emberben. Igazán büszkék lehetünk rá!

Pontszám: 90