Film

Frissen sült szerződés

By Mora'

November 12, 2012

Úgy éreztem, mintha karikatúra lenne, mintha a franciák odapörkölnék maguknak: „mi sznobok vagyunk”. Na, nem olyan vészes a helyzet. Igazából az Én, a séf című film kellemes, vasárnap esti konyhakomédia, egy csepp romantikával és a köténykés Jean Reno-val fűszerezve.

Jacky Bonnot (Michaël Youn) már-már tolakodóan szókimondó francia, aki a főzést autodidakta módon sajátította el. Kedvenc receptjei közé Alexandre Lagarde (Jean Reno), a Michelin-csillagos Lagarde étterem főszakácsának kreálmányai tartoznak. A sztárséf kissé kiöregedett, ötlethiánytól szenved, miközben az étteremcsoport új vezetője le akarja cserélni őt egy fiatalabb, molekuláris gasztronómiával operáló konyhafőnökre. A vezetők megkezdik a leépítést, egyelőre csak a kollégáit rúgják ki.  A konfliktusok akkor tetőznek, amikor kiderül, hogy az egyik legnevesebb étteremkalauz kritikusa ellátogat hamarosan a vendéglőbe. Alexandre kétségbeesésében maga mellé állít valakit, pedig nem az az igazi csapatjátékos. Ez a valaki történetesen a szenvedélyes amatőr, Jacky, aki felesége előtt titkolva áll be séf-helyettesnek.

A mai gasztronómiai felfogást – karikírozva ugyan -, de megközelíti a film. Egyfajta gasztronómiai imitáció. A középpontba a főzést helyezi, de izgalmas fogások helyett elsősorban okoskodást hallhatunk. Ha már ilyen témát választanak, legyen benne tényleges, főzés iránti szenvedély, tippekkel, trükkökkel, izgalmas ételekkel. Ez így sótlan, kérem! Pedig a maga módján szórakoztató.

Jean Reno szakácsként nem tekinthető másnak, mint egy elaggott színésznek, aki annyi év áldozatos munkája után hálaszerepben tündökölhet. A szokásos módon itt is mogorva, magának való figurát alakít. Ezt viszont megbocsájtjuk neki, mert szeretjük. A film kedves, bár nem tudom eldönteni, vajon a modern konyhakultúrát, vagy az azzal szembeni ellentmondásokat vázolja. Parodizál, vagy komoly irányzatok felé mutat? Egyébként – Réz András szavaival élve – a gasztrobubusok szemét biztos a képernyők elé szögezi, minimális romantikus oldala pedig az érzelmeseknek imponál. Vígjátékként láttam már jobbat is a franciáktól, sőt a nagy és híres Jean Reno-tól is, de egyszernézős filmnek remekül megállja a helyét.

Pontszám: 60