1989 – Határon címmel látható a mozikban a dán-magyar-német-norvég koprodukcióban készült, egyedülálló dokumentumfilm, amely az akkori döntéshozók szemszögéből mutatja be a magyar határnyitás problematikáját.
1789-ben Párizsban tört ki minden idők egyik legjelentősebb forradalma, amely véget vetett a korábbi, állami és társadalmi berendezkedésnek Franciaországban. A forradalmi hullám két év alatt alkotmányozáshoz, és az ancient regime egy évig tartó megreformálási kísérletet követően végül a monarchia bukásához vezetett. Egy archaikus abszolutista államszemléletet cserélt le ezzel elsőként a történelem során Európa és a világ egyik vezető országa a demokratikus eszmerendszerre és a köztársasági elvekre. Az események olyan kontinentális és globális jelentőségű jogi és kulturális produktumokkal, társadalmi következményekkel jártak, amelyek nélkül elképzelhetetlen lenne a világ a mai formájában. A forradalom kitörésének 200. évfordulója egy olyan Európára köszöntött, aminek lakosai két világhatalom ideológiájának fogságában megosztottan kellett, hogy éljenek évtizedek óta. A két hatalmi tömb határa a második világháborút kirobbantó németek országának elfoglalása után megmerevedett, és Európa gazdaságilag legerősebb országának megszállási övezetei külön német államalakulatokká váltak, a megosztással gyengítve és bűntetve az európai békére tört német államot és annak polgárait.
Churchill fultoni beszéde emelte be a köztudatba a vasfüggöny elnevezést, amellyel a brit miniszterelnök arra a határra utalt, ami a Szovjetunió és szövetségesei, illetve az USA és szövetségeseinek érdekszférájába tartozás alapján két tömbbe osztotta Európa országait. A vasfüggöny egy valós fizikai határ volt, amelyet az átlagember maximum időszakosan, egyes helyeken pedig egyáltalán nem léphetett át, ezzel akadályozva meg az emberek disszidálását nyugatra. Mihail Gorbacsov pártfőtitkárrá választásával a szovjet blokk európai végein beköszöntött az enyhülés szele és Magyarországon megerősödtek a reformpártiak a kommunista párton belül. A nyolcvanas évek végén, valóban valaminek a lezárására, egy új korszak nyitányára és nyugalomra törekedtek a józan belátással bírók a világpolitikában. Hazánkban, jó magyar szokás szerint, éppen azzal volt elfoglalva a frissen megválasztott Németh Miklós által vezetett minisztertanács, hogy olyan helyzetbe hozza az országot, hogy az legalább képesnek látsszon arra, hogy valaha visszafizeti a felette tornyosuló adóssághegyet. Ehhez az kellett, hogy az állam ne adósítsa el tovább magát, csökkentse kiadásait és növelje bevételeit, amit arra fordítson, hogy versenyképessé váljon a világgazdaságban. A nyolcvanas évek társadalmi változásai az állam társadalmi, kulturális tartóoszlopainak stabilizálása érdekében is türelmet, toleranciát és empátiát követeltek meg a politikai vezetéstől. A magyar államiság ugyanakkor természetesen nem volt szuverén, mivel döntéshozatalához a szovjet vezetés jóváhagyása is szükségeltetett.
1988 végén Grósz Károly még egy éve sem ült Kádár János MSZMP pártfőtitkári székében, amikor Németh Miklós, a minisztertanács újdonsült elnöke, egy kellemetlen tehertételtől megfosztván a költségvetést, máris szembehelyezkedett vele. A költségvetésből kivett, S-100-as kód alatt futó tétel nem volt más, mint az ország ausztriai határán futó szögesdróttal megerősített, riasztórendszerrel ellátott, elöregedett határzárnak, tulajdonképpen a vasfüggöny egyik szakaszának, felújítási költsége. Grósz Károly kezdettől fogva gyanakvással és ellenszenvvel viseltetett a fizikai határzár megszüntetésének ötlete iránt. Kádár eltávolítása a hatalomból egy kiemelkedő, szimbolikus jelentőséggel bíró, a kommunista párton belül ezáltal még konfliktusosabb helyzetre, Nagy Imre rehabilitálására, is lehetőséget adott. Nagy Imre és mártírtársai földi maradványainak felkutatása és exhumálása senkit nem hagyott érintetlenül, így az egykori magyar miniszterelnök végtisztességének megadásával a párt igyekezett elhárítani annak a veszélyét, hogy tömegeket – az elégtétel nevében – tettekre sarkaljon.
Az 1989 – Határon című film a magyar Rácz Erzsébet és a dán Anders Østergaard rendezésében ritka archív felvételek, riportok, és a színészi játék jó dramaturgiai érzékkel összeállított kombinációjával tárja fel a magyar határnyitás és Nagy Imre újratemetésének eseményeit a politikai vezetők szemszögéből. A film javarészéhez a Német Miklóssal készült angol nyelvű interjú szolgáltatja a narrációt. A Gyabronka József által alakított miniszterelnök és két tanácsadója, a Rátóti Zoltán által megformált Jenei György, valamint a Keszeg László által megszemélyesített Mohai László közti beszélgetések tárják fel a néző előtt az események személyes vonatkozásait. A másik szálon az események láncolatába alulról kapcsolódunk be egy hajdani kelet-német menekült, Gundula Schafitel és ismerősei beszámolója alapján. A filmben testközelből tárulnak fel előttünk azok az események, amelyek következtében véget ért egy ország, egy kontinens és a világ kettéosztása, és amelyeknek köszönhetően az 1789. után az 1989. évet is hasonló tartalmú jelentésekkel felruházva, büszkén és méltósággal elevenítheti fel magában az európai és magyar ember.