Mozi

“A film őszinte és hiteles képet fest Amy-ről”

By Varga Kriszti

June 27, 2015

Július 9-én kerül a magyar mozikba az idei cannes-i filmfesztivál egyik nagy kedvence, az Amy – Az Amy Winehouse-sztori. A hatszoros Grammy-díjas énekesnőről szóló dokumentumfilm sosem látott archív interjúk, lemez- és koncertfelvételek felhasználásával mutatja be Winehouse tragikus életét. A film már a nemzetközi premierek előtt vitáktól hangos, ezért rendezője, Asif Kapadia a napokban mesélt a nemzetközi sajtónak arról, miért tartotta fontosnak, hogy megmutassa az igazi Amy Winehouse-t, akit eddig alapvetően a bulvárhírekből ismerhettek a rajongók.

A legtöbben azt kérdezték a film elkészülte előtt, hogy miért akarok épp egy drogosról filmet készíteni, de engem pontosan ez a hozzáállás motivált – mert szörnyű, hogy egy fiatal felnőttről ilyesmiket mondanak. Leírták őt, pedig sokkal több minden volt a háttérben – magyarázza a nemzetközi sajtóban több helyütt a rendező. Kapadia szerint ugyanis események sokasága és elegye vezetett az ivászathoz, drogokhoz és az étkezési zavarokhoz. – Túl sok minden érte Amy-t és túl fiatalon: a hírnév, a pénz, a szórakoztatóipar és egyáltalán, London. A hozzá közel állók mindezt látták, ezért is volt nehéz rávenni őket, hogy segítsenek a film elkészítésében és meséljék el saját történetüket Amy-vel. Sokkolta őket, ami a szerettükkel történt, bizalmatlanok voltak, de szépen lassan megnyíltak, és a végén olyan volt nekik a közös munka, mint egy terápia” – hangsúlyozza a rendező.

A film Amy Winehouse fiatalkorától kezdi életének elmesélését, az első koncertektől és demóktól kezdve, az első bulizásokon és egyénisége alakulásán keresztül, a felemelkedést és leépülését is bemutatva. A filmben jól látható, ahogy a környezetében élőket magával ragadja a lány természete, ami ki sem tudott bontakozni a nyilvánosság előtt, mert a média és menedzserei teljesen más megközelítésből mutatták őt be, gyakran hagyva, hogy akkor is színpadra lépjen, amikor nem volt arra alkalmas állapotban. “Csak azt mutatjuk meg a filmben, ami és ahogy megtörtént vele” – hangsúlyozza Kapadia.

A filmkészítők célja az Amy – Az Amy Winehouse-sztori elkészítésével elsősorban az volt, hogy valós képet adjanak és hitelesen bemutassák az énekesnő történetét, mert eddig csak kifordítva lehetett azt látni – elsősorban a bulvársajtón keresztül. A menthetetlen drogos lány képének megdöntéséhez és történetének elmeséléséhez száznál is több interjút készítettek az alkotók Winehouse gyerek- és felnőttkori barátaival, zenész kollégáival, testőrével és a szüleivel. A cannes-i premier óta azonban folyamatosan jelennek meg a család, főleg Amy Winehouse apja, Mitch Winehouse révén a negatív kritikák a filmről. Szerinte ugyanis nem fest reális képet lányuk életéről, sem apjával való kapcsolatáról a film. Apja szerint egyoldalúan kezeli a film a család részvételét lányuk alkohol- és drogproblémáinak kezelésében is, őt pedig a lehető legrosszabb fényben tünteti fel, ezért saját életrajzi film elkészítését is fontolóra veszi a brit bulvárlapok szerint.

A család a film újravágását követelte első megtekintés után, ami végül nem történt meg, ezért elhatárolódtak az Amy – Az Amy Winehouse-sztoritól. Kapadia szerint az a legnagyobb baj, hogy a megkérdezettek közül többen szerettek volna inkább maguk érvényesülni a filmben és Amy történetében, a stáb azonban arra koncentrált, hogy a reflektort az énekesnőre irányítsák és őt, az ő valós életét mutassák be a közönségnek és a rajongóknak. Mitch kritikájára kitérve a rendező több interjúban hangsúlyozza:

Senki sem szerepelne a filmben, ha nem adta volna hozzá az engedélyét, és az elkészült interjúval is elégedett volt minden érintett, akinek a hangja hallható a filmben, különben nem használhattuk volna fel. Több mint száz interjút készítettem a történtekről és elmondható, hogy ez a film olyan őszinte és hiteles képet fest Amy-ről, amennyire csak lehet – hangsúlyozza Kapadia, aki szerint többen hoztak olyan döntést az énekesnő életében – köztük Amy Winehouse maga és a közvetlen közelében állók is -, amelyek sajnos hozzájárultak a tragikus eseményekhez, és erre utólag már nem szívesen emlékeznek vissza az érintettek úgy, ahogy megtörténtek. Ahogy Kapadia mások mellett a Screen Daily-nek is nyilatkozta: a megkérdezett személyeknek lehetőségük volt a téma érzékenysége miatt előre megnézni a filmet, s elmondani a véleményüket róla. Többek szerint nem így történt, de tiszteletben is  tartották ezeket az észrevételeket, viszont bizonyos részeket benne kellett hagyniuk a filmben, mert fontosak voltak a történések szempontjából. Sokan nem gondolták, hogy meg fogjuk tudni csinálni ezt a filmet. Egy idő után már az motivált bennünket, hogy Amy-ért megcsináljuk ezt a munkát, és mindenkiért, akivel találkoztunk és akivel beszéltünk róla – akik nem híresek, nem szerepelnek a médiában, és akiknek nem voltak kíváncsiak a véleményére a halála idején és arra sem, hogy mi történt valójában – hangsúlyozta interjúkban a rendező.

Az Amy Winehouse életét az énekesnő szempontjából bemutató Amy – Az Amy Winehouse-sztori országosan július 9-én kerül a magyar mozikba, forgalmazója a Vertigo Média.