Kritika, egy szeptember 26-án bemutatásra kerülő filmről, ami a 63. Berlini Nemzetközi Filmfesztivál Zsűri nagydíját gyűjtötte be. Manapság a filmek talán az érzékenyebb tematikájuk miatt is kapják arrafelé a díjakat. Nem mintha kötelező lenne kiosztani, hiszen maga a rendező, Danis Tanovic már egy korábbi filmjével (2002. Senki földje –No Man’s Land) nyert Oscart. A főszereplő, Nazif Mujic pedig a Legjobb férfifőszereplőnek járó Ezüst Medve díjával térhetett haza idén.
A társadalom szélére sodródott réteget helyezi a film a középpontjába. Olyan szocio-doku-aspektusból kezd vizsgálódni, amely nemcsak az adott országot érintheti: egész Kelet-Európában hasonló képet mutat a diszkriminációban élő emberek sorsa, túldramatizálás nélkül. Egy bosnyák, Tuzla környéki, vidéki lakóközösségben landolunk egy többnyire romák lakta végben, amely alig érzékelteti magát tulajdonképpen. Békés hangulat árad. Mindennapjaikat csendesen élő, ebbe beletörődő, de összefogó embereket látunk. A film külön érdekessége, hogy a főhősök, Nazif és Senada (Senada Alimanovic) önmagukat játsszák, ezáltal érdekesen lavíroznak a játék- és a dokumentumfilm stílusa között. De ne feledjük: a mozi megtörtént eseményeket dolgoz fel!
A főhős Nazif, egy családját napi küzdelmek árán is szeretettel ellátó és alapvető életfeltételeket megteremteni akaró férj és apa. Bosnyák háborús veterán, a délszláv idők megnyomorítottja. Vasféléket és fémhulladékokat gyűjt, ebből tartja el feleségét és két lányát. Az asszony, Senada eleinte gyakrabban jelenik meg névtelenül. Amint elmélyül a hangulat a családi életben, annál inkább szólítják a saját nevén. A gyermekeket először pulyaként láthatjuk, amely kifejezést roma családoknál szokás használni. Szegregált társadalomképet kapunk, bár maga az etnikai hovatartozásuk itt nem jelenik meg kiélezve.
A lakásban kevés bútor található, a konyha szobaként funkcionáló helység. Egy kanapé a falnál, mellette tűzhely, a tévé előtt másik kanapé, majd maga a készülék egy komódon. A színek elég intenzívek a tárgyakon, de nincsenek túldíszítve. A televízió a lányok, Semsa (Semsa Mujic) és Sandra (Sandra Mujic) szórakozása, amin folyamatosan kedvenc sorozatukat nézik. Rendes testvérként , szeretetteljes környezetben élnek. Az egész élet ebben a helyiségben zajlik: főzés evés, beszélgetés, játék, alvás egyaránt.
Senada állapotos. A nagy kavalkád és az érzelmeinket elvakító körülmények folyama akkor indul be csak igazán, amikor elvetél. A családfő hazaérezésekor indulnak be a kórházba, de ott kiderül, nem tudnak segíteni, mert nem rendelkeznek társadalombiztosítási kártyával. Pénzt kérnek a kórházban, de azt nem tudják összeszedni, a részletfizetést pedig nem engedélyezik. Nazif elkezdi végigjárni a szociális háló kínálta lehetőségeket, eredménytelenül: nem kerülnek közelebb a megoldáshoz. Ezen a témán elég gyorsan átlendülnek a filmben, háttérinformációt nem kapunk az ott működő szociális állapotokról. A család végül talál megoldást: egy távolabbi, szerb kórházban, Mudricban megoperálják Senadát (némi trükközéssel), aki így túléli gyermeke elvesztését. Mindenki boldog…..vagy nem?
Remek társadalomkritika a rendező újabb filmje, bár nem teljes. Megoldás nincs. Csak az élet malomkereke pörög a túlélésért. A bürokratikus távolságtartás lenne a a lényeg az emberség cseppnyi megvillanásának lehetőségétől? Kétlem. A kameramozgás bővelkedik a testközeli, arcközeli felvételekben. A ráközelítésekkel is visszatérően élnek a magány , a tanácstalanság, elhagyatottság, elkeseredettség hangulatát keltve. Ilyen pillanat a fa fűrészelésének hangja, amikor tűzifáért megy a férj az erdő szélére, vagy a szemétdomb tetején állva, elmélázva, majd fehéren bodrozódó leheletét látjuk. Ez a bensőséges hangulat mindvégig megmarad. Folyton az az érzésünk, igazán testközelből pillanthatunk bele a történésekbe. A kamera remegése, a természetes járás ritmikája résztvevővé teszi a nézőt.
Közösen éljük meg, egymás mellett ülve a pillanatot. A forgatókönyvet mellőzve hozták létre az alkotást. Ez a közvetlenség erős dokumentarista jelleget ölt, mintha csupán bekapcsolódnánk erre az időszakra a család életébe. Felvállalható-e? Együtt tudunk-e érezni? Ítélkezünk-e? Vajon ebben a helyzetben mi mit tennénk? Sikerül-e megoldani – teszik fel oly gyakran a kérdéseket nekünk. A válasz tőlünk függ, hogy a filmet, amelyben bepillantást nyerhetünk olyan emberek életébe, akik a társadalom peremén élnek, mire használjuk fel.
Érdemes mindazoknak megtekinteni az alkotást, akik kedvelik az európai filmeket, amelyeknek több a mondanivalója, mint a giccses díszlet, és akiket érdekelnek a társadalmi konfliktusok, valamint nyitottak a kérdésekre.
EPIZODA U ZIVOTU BERACA ZELJEZA
(színes, feliratos, bosnyák-francia-szlovén-olasz dráma)
Írta és rendezte: Danis Tanovic