Nem árulok zsákbamacskát, a Dom Hemingway sztorija végtelenül egyszerű. Jude Law viszont bebizonyítja, hogy egy “egyestés” darabban is megállja a helyét, méghozzá kiválóan. A sok emlékezetes mellékszerepe után most egy extrém, “ki, ha én nem” figurát játszik.
Jude Law régebben – az Anna Karenina kapcsán – azt nyilatkozta, hogy átadja a stafétát a fiatalabbaknak, és a szépfiú szerepkör helyett színészi kvalitásainak határait bontogatja majd. Általában amúgy sem arról volt híres, hogy egy egész filmet cipeljen a hátán, legutóbb a Mellékhatásokban játszott egy sarokba szorított pszichiátert. Ezúttal azonban bevállalt egy komolyabb feladatot, címszereplőként jelenik meg a vásznon. A szépfiú imázs tényleg lekerült róla; szokatlan arcszőrzete, félkopasz feje, elnyűtt, dohányos fogsora, ódivatú ruhái már külsőleg is érdekesnek hatnak.
A történet szerint a laza, kissé agresszív, kissé bunkó, kissé piás Dom Hemingway 12 évig ül a rács mögött, mert ugye a legtöbb kasszafúró lebukik egyszer, még a nagy profik is. A börtönben töltött idő alatt sok mindenről lemaradt. Felesége például hozzáment egy másik férfihoz, majd később meghalt, a lánya pedig nővé érett. A sittről kiszabadulva még el kell intéznie pár dolgot; kiélni féktelen agresszióját az exfelesége férjén, és bocsánatért esedezni a lányának. Meg természetesen a barátja, Dickie (Richard E. Grant) oldalán találkozni a nagyfőnökkel, Mr. Fontaine-nel (Demián Bichir), hogy behajtsa a hallgatásáért megérdemelt lóvét. Csakhogy ez nem olyan egyszerű.
A nagyjából másfél órás film fejezetekből áll, ami szerencsére nem akasztja meg igazán a hangulatot, köszönhetően, hogy sok vígjátéki elemmel operál, és nem veszi túl komolyan magát. Az első jelenetből máris kiderül – nagy monológot tart a főszereplő a farkáról, miközben munkálkodnak rajta – , hogy sem a karakter, sem Law alakítása nem lesz hétköznapi. Kicsit nekem a Mocsok című film főszereplőjével rokonítható, hiszen mindkét szerep kellemetlen figura, akik tojnak a törvényre, és elég önzők ahhoz, hogy mások érzéseivel komolyabban foglalkozzanak. Arról nem is beszélve, hogy mindkét színésznek, Law-nak és James McAvoy-nak is röhejesen áll a szakáll.
Az irodalmi nevű Hemingway lélektana igazán egyszerű, leginkább a pénz megszerzése foglalkoztatja, legfontosabb számára a birtoklás. Birtokolni akarja a lánya szeretetét, még a halott felesége emlékét is, és persze a pénzt. Látszólagos jellemfejlődésről itt szó sincs (természetesen megmozdul valami, de a karakter ellenszenves volta miatt nem adunk annyira hitelt neki). Nem is kell megismernünk, vagy megszeretnünk, a lényeg, hogy megnevettessen és szórakoztasson bennünket. Ami egészen jól sikerül is, Jude Law nagyon nagy teret kap, és nem csak a játékával tölti be azt, hanem a monológjaival is (muszáj megemlítenem, hogy Stohl András szinkronja is nagyon jól visszaadja a stílust). Richard E. Grant ugyan sokkal elhanyagoltabb, játéka mégis említésre méltó.
A rendező és egyben forgatókönyvíró, Richard Shepard egy olyan mozit tol elénk, aminek egyetlen valódi sztorija egy ex-sittes kálváriája a pénzért. Elég soványka, és kissé egyszerű. Szerencse, hogy jó színészt választott, aki elég erős ahhoz, hogy az egyszeri néző jól szórakozzon rajta.
Pontszám: 77