A Marvel univerzum filmes repertoárja egy újabb, ütős taggal bővült. Az Amerika kapitány: A tél katonája ügyesen keveri a szuperhős-elemeket a thrillerek komorabb világával úgy, hogy a történet megfelelően izgalmas, és helyenként még humoros is.
A film egyik legnagyobb erénye a bátor és helyenként tényleg meglepetéseket okozó forgatókönyv. Nemcsak a már bevált sémákat követi a történet, hanem megpróbál kilépni a tipikus szuperhősös film skatulyából, megpróbálva a mai társadalmi problémákra is reflektálni. Steve Rogers (Chris Evans) – alias Amerika kapitány – fél évszázados lefagyasztása után kénytelen igazodni a modern világ ritmusához és újfajta gondolkodásmódjához. Nick Fury-t (Samuel L. Jackson) egy titkos megbízatást követően meglövik, és a forgatókönyv itt okozza az első igazi meglepetést: kiderül, hogy a SHIELD csoportját se kerülte el a korrupció, az ellenség a csoport belsejéből feltörve készül végrehajtani ördögi tervét. Az összeesküvés-elméletek, a kémfilmekre jellemző spekulációk beindulnak, és öröm nézni az eddig még csak „gyerekcipőben” járó Amerika kapitány igazi felemelkedését a nem mindennapi feladathoz. Persze a gonosz legyőzéséhez segítséget is kap a mindig dögös Fekete Özvegy (Scarlett Johansson) és a veterán katona, Sólyom (Anthony Mackie) személyében.
A karakterek is mélységgel rendelkeznek, sőt az egymáshoz való viszonyukról is szélesebb képet kapunk, mivel csipkelődős, humoros félmondatokat szúrtak be az akciójelenet közé, ezzel is lazítva a komor hangulatot. Chris Evans felnőtt a feladathoz és magabiztosan hozza Amerika első számú hazafijának szerepét, aki ugyan természetfeletti erővel rendelkezik, de az emberi oldalát is megismerhetjük. Scarlett Johansson többet beszél, mint ahányszor a feszülős ruhájában harcol és Samuel L. Jackson is pont elég izgalmas ahhoz, hogy bizalmunkat mi is odaadjuk a karakteres félszemű vezetőnek. Robert Redford, a megtestesült gonosz szerepében ugyan nem élete alakítását nyújtja, de visszafogott játékával pont azt éri el, amit egy ilyen szereptől várunk: kiszámíthatatlanságot.
A látvány pazar, az akciójelenetek pedig végre nem csak ismétlik önmagukat. A realisztikus közelharcok, a város szétrombolása és a – zseniális – liftben játszódó csihi-puhi mind pörgősek és precízen komponáltak. Csak egy plusz szuperhős elem, hogy az Amerika kapitány védjegye – a pajzs – szinte külön életet él: leveri az ellenséget, de mindig visszatalál a gazdájához. Ahogy az eddigi Marvel filmekben már megszoktuk, itt is sok a technikai kütyü, de ezek szerepe a különleges kémvilág hangulata miatt még érdekesebbek. Gondoljunk csak a bunkerben lévő ősrégi számítógépekre, amik mégse azok, aminek először tűnnek.
A film persze nem tökéletes, a középső rész egy kicsit vontatott, és az utolsó, nagy összecsapás is túl hosszúra sikerült, emiatt a film a maga bő két órás játékidejével lefárasztja a nézőt. A címben szereplő Tél Katona pedig egyértelműen a következő rész beharangozása miatt került bele a sztoriba, ez a szál ott fog igazán kibontakozni.
Összességében az Amerika kapitány: A tél katonája egy pörgős, izgalmas akcióthriller, egy meglepően eredeti forgatókönyvvel. Amerika kapitány végre kilépett az alárendelt szerepkörből, és igazi macsóként állhat vissza a Bosszúállók epikus csapatába.