A 2012. júliusában bemutatott Ted főhőse napjaink egyik legközkedveltebb szereplőjévé vált a maga laza, „csajozós”, mégis aranyos ismérvével. Ám a hétköznapi gyerekmesének mutatkozó filmet nem véletlenül korlátozták 16-os karikával. A kezdettel még nem is le nne semmi probléma, de amit a továbbiak mutatnak, az már igencsak a felnőtt nézőközönséget célozza meg…
A bevezetőben egy nem túl közvetlen kisfiút, John Bennettet ismerhetjük meg, akinek minden vágya, hogy legyen végre egy barátja. Karácsonykor a szüleitől kapott plüssmacit tekinti az egyetlen pajtásának, és azt kívánja, bárcsak életre kelne. Másnap reggel bekövetkezik a karácsonyi csoda, Ted elkezd beszélni. A következőkben képekkel és apró jelenetekkel a két barát felnőtté cseperedését illusztrálják. Itt pontot is tehetünk a gyerekmese végére.
Maga a történet egy „mezei” szerelmi kapcsolatról szól, amiben a férfi valójában még kisfiú. Lori, John párja Tedet okolja kedvese „dedós” viselkedéséért, amit nem ok nélkül tesz. Ted és Johni a villámlástól való félelemből kiindulva, a füvezésen és henyélésen keresztül nem vesznek komolyan semmit, így a későbbiekben Johnnak választania kell a szerelem és 27 évnyi baráti kapcsolat között. Váratlanul felbukkan a nem igazán 100 százalékosnak tűnő „apuci és pici fiacskája” Ted megvásárlása céljából, ami természetesen nem lehetséges. Ezt követően Lori munkahelyi partijáról eltűnik John. Ted spontán összejött bulijára siet, ahol kedvenc gyerekkori főhősük, Flash Gordon jelenik meg. Lorinak elege lesz mindkettőjükből, és szakít a 35 éves „kisgyerekkel”. Közben John összeveszik a mackójával, aki – mint azt a jó barátok teszik – magára vállal mindent. Sikerül rávennie a szomorú nőt a párjával való beszélgetésre. Aztán következik a magam részéről várva várt esemény: apuci és pici fia elrabolják Tedet. A rablók házához érve nagy meglepetés várja a mackót. A házban minden róla szól. Bemennek a szadistának látszó kissrác szobájába “játszásidő” miatt. Ted furfangosan ráveszi a fiút a bújócskára, persze szökés céljából. A konyhában meglátja az apát, és kiderül, a férfi nem éppen a normális emberek közé szegmentálható. A történet végén mindenkinek küzdenie kell. A megőrült apának és Johninak Tedért, Tednek pedig önmagáért. Majd egy szomorú esemény bánatos kedvet idéz elő a nézőkből. A mackó kettészakad és emberi fájdalmakat mutat. Ennek ellenére a történet vége, amit kevesen sejthetünk, hatalmas humorral zárul.
Valójában a filmet olyan poénokkal tűzdelték tele, ami trágár kifejezésekkel párosul. Mindezek egy plüssmackó szájából hangzanak el, de kimondottan jól állnak neki. Kétségtelen, hogy nem egy 16. életévét be nem töltött kissrác végignézte már a mozit, és nem meglepően nyerte el tetszésüket. A temérdek káromkodás mellett sok felnőtteknek szánt jelenetet is láthatunk. Ezek a részek sem lennének viccesek, ha nem Ted alakítaná a központi személyt.
Mivel sok ember nem igazán rajong a filmért, érdemesnek tartom megjegyezni, hogy aki tisztában van Seth MacFairlane rendkívül egyedi humorával, sejtheti a mondanivalóját. Ted mozzanatai és diskurzusai hihetetlenül realisztikusak. Nagyon sok filmben zavaróan észrevehetőek a számítógéppel megszerkesztett animációs mozdulatok, ennek ellenére Tedet valós személyként próbálják ábrázolni, ami valljuk be, elég hitelesre sikerült. Ez sem véletlen, ugyanis a mackót maga Seth MacFairlane játssza saját mozdulataival. Szerény véleményem szerint, a rendező kevés figyelmet szánt a beszélő plüssmacira, mint fantasztikumra. A történet elején látunk egy megdöbbenést a szülőktől, fotós és videós bevágásokban néhány riportot Teddel, ám a továbbiakban úgy kezeli a rendező, mintha hétköznapi személy lenne. Néhányan úgy képzeljük el a befejezést, hogy következik egy „5 évvel később” jelenet, amikor John fiának gyerekszobájában ott ül Ted, a kitömött maci. Néhányan Ted emberhez méltó temetését várják. Bizton mondhatom, nem sokan számíthatunk arra a poénra, amivel a maci röhögőgörcsre kényszeríti a közönséget.
Sokan észrevehetjük, hogy a mára legközkedveltebbé vált közösségi oldalon (például a Facebookon) rahedli alkalmazás, kép, idézet született már Tedről. Gondolok itt a „vitted, etted, deleted, beilleszted stb….”, a „Mit szólna be neked Ted?” applikációra, vagy éppen a „Micimackó-evolúcióra”. Ezek is a film közkedveltségét tükrözik. Sajnos az alkalmazások nem csak a 16 éven felüliek, hanem minden korosztály adatlapjánál megtalálhatóak. A rövid kommentekből arra a következtetésre jutottam, nem egy ember véleménye szerint a mozi mondanivalója a következő: Minden felnőttben ott lakozik a plüssjátékra vágyakozó kisgyermek.