1978-ban Glen A. Larson produceri munkája nyomán került a TV képernyőire a Battlestar Galactica. A sorozat, vesztére, a sci-fi ősrobbanáskor indult, a Star Wars és Star Trek filmek árnyékában. Ennek ellenére, vagy épp ezért az alufóliás kezeslábasban parádézó robotok kontra tógában intrikázó emberek harca egy évre a készülékek elé szegezte a nézőket. Az ABC csatorna azonban, egy év után, a költségekre hivatkozva, törölte a sorozatot a műsorából, ami azért valamelyest érthető, hiszen a CGI effekten edződött szemünknek már infantilisnek ható trükkök akkoriban rengeteg pénzt felemésztettek. Sőt, ha összevetjük a csillagászati költségvetésű Csillagok háborújával, nem marad sokkal alatta látványban. A sorozatnak mennie kellett. Egy évvel később ugyan még visszatapsolták Glen bátyót egy újrakonstruált Galactica elkészítésére, az eredmény azonban épp hogy belefért a „futottak még” népes panoptikumába. Ám a sorozat atmoszférája valamiért maga mellett tartotta a rajongókat. Megszámlálhatatlan könyv, játék, videojáték formájában élt tovább a történet egészen 2004-ig, amikor is bemutatták a BSG jelen írásban tárgyalt adaptációját.
Amit megtartottak az szinte csak a fő csapásirány. Ember Vs Cylon. Itt azonban már nem egy különös, és – egyébiránt rém szórakoztató külsejű – mindenható császár a fő gonosz, mint az eredeti sorozatban. A Cylont ember alkotta, és a Cylon a teremtője ellen lázadt, mert… Oké, ez sem lenne Mátrix nélkül – húzhatjuk el a szánkat, jogosan, nem jogosan, mindegy. Magam is így tettem, gondolván mit nyújthat egy retro koncepció egy kis Mátrix-szal nyakon borítva. Nagyon sokat, de ezt csak az első rész megnézése után tudtam meg.
A sorozat ugyanis olyan filozófiai kérdéseket boncolgat, amik aktuálisak lesznek egészen addig amíg a teremtő(k) – nem, nem a filmben, a való életben! – le nem ereszkednek közénk és meg nem válaszolják az összes kérdésünket, amiket a létezéssel kapcsolatban feltehetünk. Ja, és nem azt felelik majd, hogy 42! A civilizáció létjogosultságát minden epizódban megkérdőjelezik, a nyitányban elkövetett mészárlást több ízben jogossá teszik, mindezt olyan mesterien, hogy a cselekmény közepe körül már azt sem tudjuk, hogy aki az elején a leggyalázatosabb árulást elkövette, nem menti-e meg az emberiséget erkölcsileg, és minden más értelemben is. A gonosz megjavul, a legszimpatikusabb a leggyűlöltebb lesz, a főszereplő meghal. Felsorolni is nehéz lenne azt a töménytelen érzelmi, logikai, történeti rafináltságot, ami a Galacticán történik. Óh, és a korszerűséget tekintve, minden túlzás nélkül: egyre aktuálisabb.
A rendezés, a színészek, a zene és a képek
Ez a szőrszálhasogatós része egy cikknek, ami mozgóképről születik, de ezen a fronton sem lehet a sorozaton fogást lelni. Valamennyi alkotó teljes szívvel csinálta végig az 5 éven át tartó munkát, másképp elképzelhetetlen, hogy ilyen mesteri végeredmény kerüljön ki a kezük közül. Az évadok közötti cliffhanger (nyitva hagyott befejezés), a sorozat lezárása, a hype, mind patikamérlegen kimért precizitásról tesz tanúbizonyságot. Kinek ajánlható hát a Battlestar Galactica? Túlzás nélkül állíthatom, mindenkinek. Lesz szerelem szappanopera-kedvelőknek, háború a srácoknak, intrika a Dallas fanoknak, grafika a CGI őrülteknek, csajok egyenruhában(!), fordulat, halál, visszatérés, pálfordulás, Istenkeresés, egyszóval MINDEN! Kinek nem ajánlom… Türelmetlen, felszínes, gondolkodni lusta embereknek. Nekik örökké ott lesz a Bariközt.
Végezetül, a sorozat 4 évadot élt meg, valamint két egész estés filmet, tehát egy óvatos nyár alatt végignézhető súlyos rákattanás nélkül – ám ez a veszély sajnos nagyon is fenyegeti azt, aki elkezdi a sorozatot. Legalább nem kell éveket várni a végére… Jah, ha még nem vagy elég kíváncsi a sorozatra, egy apróság: minden idők legzseniálisabb lezárása a sorozat utolsó egy perce!
