Stohl a köztévén keresi a hősöket

Vannak még értelmes dolgok a tévében. Ilyen például Miklauzic Bence tegnap bemutatott, Hőskeresők című tévéfilmje, ami amellett, hogy érdekes történetet dolgoz fel, még találó társadalomrajzot is ad. Utóbbi miatt kajálhatná az értelmiség, de talán ők sem fogják, hiszen az M1 nem reklámozta, hogy premierre készül. Azért én megnéztem, és bár nem volt lehengerlő, megérte azt az egy órát. Ja, és: Buci is back. 

Az M1 augusztus 27-én este 23.05-kor mutatta be a Hőskeresők című tévéfilmet, amely az NMHH 44 millió forintos támogatásával jöhetett létre. A Médiahatóság szerepvállalásának ismeretében különösen érthetetlen volt a köztévé hozzáállása: az M1 semmilyen promóval nem jelezte, hogy új, saját gyártású filmet vetítenek, amelyben ráadásul Stohl András játssza az egyik főszerepet, Hollósi Frigyes pedig élete egyik utolsó alakítását nyújtja. A nézettségi adatokra még várni kell, a várhatóan alacsony számok ellenére azonban tény: ez bizony jól sikerült.

A történet 1990-ben, egy Kerepeshuta nevű fiktív településen játszódik, ahol minden megvan, ami egy rendszerváltáskori faluhoz kell. Ott van a magánosítással megbékélni nem tudó, makacs lakatos, aki inkább maga lopja szét a gyárat, minthogy a „rohadt külföldi befektetők” tegyék meg ugyanezt. A falu Vasemberét, Polyákot az a Stohl András alakítja, akinek ez az első filmszerepe azóta, hogy kijött a börtönből, és úgy tűnik, megérte visszatérni. A változásnak megrögzötten ellenálló Polyák valahol egybevág Stohl másik, nemrég szintén zseniálisan eljátszott karakterével, Koppánnyal is: egyik sem határozottan pozitív vagy negatív figura, de mindkettő jól össze tudja húzni a szemöldökét.

Rajta kívül ott van a választásokra készülő és a tanácselnöki polgármesteri székért induló Csornai (Znamenák István), aki a film előrehaladtával egyre inkább hasonlít egy igazi, 20-as évekbeli Móricz-hősre. A különbség az, hogy kevésbé, sőt egyáltalán nem úrias, nem szív szivart, viszont legalább olyan kisszerű és haszonleső.

Vannak tehát már papíron ébredező szavak, mint a demokrácia és a kapitalizmus, vannak a szocik által itt felejtett piros Ladák, meg bőrüléses presszók az elmaradhatatlan, pálinkázó öregekkel, és van egy amerikai, Fred, aki feltűnésével megzavarja az amúgy sem létező falusi idillt. Fred (Mike Kelly) az édesapja emlékét keresi, aki 1944-ben pilótaként szolgált a seregben, és éppen Kerepeshuta környékén tűnt el. Az önjelölt polgármester először szívesen segít neki (azért egy amerikaival pózolni ’90-ben sem volt rossz kampányfogás), a nyomok pedig fokozatosan Polyákhoz és az ő összetákolt műhelyéhez vezetnek.

Bár a film csak egyórás, így a nyomozásra sem jut túl sok idő, mégis sikerül izgalmassá tenni azt, ráadásul a csattanó is kellően érdekes ahhoz, hogy átérezhessük a gyorsan felépített karakterek helyzetét. De a filmnek talán nem is a történet a fő erőssége. A faluba begyűrűző, az állóvizet felkavaró rendszerváltozás hangulata, a múlton civakodó helyiek mind ismerős dolgokat pedzegetnek. Az én-apám-ez-volt-bezzeg-a-tied-mit-csinált típusú óvodás párbeszédek azóta sem vesztek ki a mindennapi életből, a nácizás, nyilasozás, nyugatozás, kommunistázás pedig mindig idő- és nézőpont függvénye volt, különösen a 90-es évek derekán. Az ilyesfajta mögöttes tartalom mellett ráadásul humort is sikerült a filmbe csempészni. Mivel a faluban Csornai fia az egyetlen, aki töri valamennyire az angolt, ő tolmácsol az amerikai vendég és a falubeliek közt, több-kevesebb sikerrel. Igaz, a lényeget – „mani” – mindenki megérti.

Miklauzic Bence rendezőt 2002-ben már kétszeresen is díjazták a hazai Filmszemlén, a mostani filmje pedig biztató jele annak, hogy lehet még értelmes dolgokat nézni a tévében. Csak legközelebb ne felejtsünk el szólni róla!