A mai receptek főszereplője az alma, ami ugyan (mint szinte minden manapság) egész évben kapható, de ősszel szezonális igazán. Ezen a hétvégén egyszerű, könnyen és gyorsan elkészíthető fogásokat ajánlok, nem csak főiskolásoknak, egyetemistáknak.
Almás gombóc
Hozzávalók
- 20 dkg búzadara
- 50 dkg reszelt alma
- 10 dkg vaj
- 1 tojás
- 2 dl langyos tej
- 1 evőkanál cukor
- 2 evőkanál fahéjas porcukor
- kevés zsemlemorzsa
- csipet só
4 dkg vajat habosra verünk, kikeverjük benne a tojást. Hozzáadjuk a reszelt almát, a darát, a cukrot, a sót és a tejet. Összedolgozzuk annyi zsemlemorzsával, hogy a masszából gombócokat formálhassunk. A tésztát 30 percig kendő alatt pihentetjük, majd forrásban lévő vízbe dobjuk a gombóckákat. Újraforrástól számított 2 percig főzzük, utána óvatosan megemeljük a gömböket, és 10 percig lefedve főzzük őket alacsony lángon. Olvasztott vajra szedjük, végül pedig rászórjuk a fahéjas cukrot
Őszváró csirke
Hozzávalók
- 2 egész csirkemell
- 4 nagyobb alma
- 2 evőkanál méz
- 1 evőkanál konyak
- 1 kiskanál chili
- 1-2 szál oregánó
- csipet gyömbér és fahéj
- késhegynyi kömény
- só, bors
A csirkemellet úgy vágjuk be, hogy legnagyobb felületűre lehessen szétnyitni. Sózzuk, borsozzuk. 2 almát lereszelünk, elkeverjük a fűszerekkel, majd a kissé felhevített mézzel és a konyakkal. A csirkemell egyik szélére tesszük a tölteléket, meg az oregánót, feltekerjük. Összekötözzük, és alacsony lángon megsütjük. Közben meggrillezzük az almakarikákat, végül a tálalás részeként a csirke mellé helyezzük őket. A forró csirkemellet meglocsolhatjuk olvasztott, mézes vajjal.
Almás tormamártás
Hozzávalók
- 1 szál torma
- 2 nagyobb alma
- 10-15 dkg cukor (csak hozzávetőleges)
- ecet, só, citromlé ízlés szerint
A tormát megtisztítjuk, lereszeljük, leforrázzuk. Az almát megmossuk, egy kevés citromlével meglocsoljuk úgy, hogy ne kezdjen el barnulni, majd lereszeljük. Salátalét készítünk ízlés szerint ecettel vagy citromlével. Az almát és a tormát összekeverjük, és annyi salátalevet öntünk rá, hogy mártás-szerű legyen. Másik változatban natúr joghurttal is összekeverhetjük, csak ebben az esetben kevesebb citromlé, cukor és ecet kell bele. Rendkívül jól passzol grillezett húsokhoz, halakhoz. A maradék sültet is nagyon feldobja.