Tipp Hopp Három

Nyalakodjunk!

By Mora'

August 02, 2013

A múlt héten kimondottan meleg, sőt forró ételeket kínáltam a meleg ellen, most azonban pont az ellenkezőjét teszem: ezen a héten fagylalt receptek uralják a Tipp Hoppot. Ráadásul három olyan verziót mutatok meg, amik talán nem a legszokványosabbak. Szóval nyaljunk egyet!

Túró Rudi fagyi

Hozzávalók

Keverjük bele a túróba a cukrot, a vaníliakivonatot, a citromhéjat és a tejszínt, dolgozzuk össze botmixerrel, hogy krémes állagot kapjunk. Helyezzük formákba és fagyasszuk le. Gőz fölött olvasszuk fel a csokit, majd a fagyott (lehetőleg) rudakat forgassuk meg benne.

Tipp: Tejszín helyett a kókusztej is tökéletes. Tölteléket is tehetünk bele, gyakorlatilag minden illik hozzá, csak ez már haladóbb fokozat.

 

Citromos fagyi rozmaringgal és gyömbérrel

Hozzávalók

A mascarponét keverjük el kézi habverővel, majd adjuk hozzá a tejszínt, a tejet és a cukrot, és keverjük el jól, hogy a cukor  feloldódjon. Öntsük bele a citromlevet és a reszelt héjat, a gyömbért is reszeljük bele és a rozmaringot csak ekkor aprítsuk fel. A keveréket hagyjuk állni hűtőben egy éjszakán át. Használjunk fagylaltgépet! Ha szeretnénk, készíthetünk citrom szirupot a fagyi tetejére. Ehhez a citromlevet és a cukrot hagyjuk összeforrni. Forrás után alacsonyabb hőmérsékleten rotyogtassuk 5 percig, amíg be nem sűrűsödik.

Tipp: A citrom mellé becsempészhetünk egy kis lime-ot is.

 

Kókusz fagylalt

Hozzávalók

A cukrot, a tejet, a tejszínt és a sót hevítsük forráspontig, de még forrás előtt vegyük le a tűzről és hagyjuk állni lefedve egy órahosszat. Egy fém tálban keverjük össze kézi habverővel a kókuszaromát és a tojássárgákat. A kókusztejes keveréket melegítsük újra, de ezúttal se hagyjuk felforrni. Vegyük le és mérőkanalanként adagoljuk a tojásos keverékhez, eközben folyamatosan kevergessük kézi habverővel. Ehhez a fagyialaphoz vegyítsük hozzá a zöldcitromot és alacsony hőmérsékleten folyamatos keverés mellett főzzük mártás sűrűségűre. Mielőtt felforrna, vegyük le a tűzről. Öntsük át egy fém tálba, adjuk hozzá a kókuszlikőrt. A tálat állítsuk jeges vízbe. Várjuk meg, amíg kihűl a fagyialap, majd a hűtőben pihentessük 4 órát. Ezután a keveréket fagyigépben fagyasszuk ki és legalább 4 órára tegyük a mélyhűtőbe egy műanyag edényben.

Tipp: Főzés közben adhatunk hozzá thai citromfüvet. Ekkor apróra vágva főzzük bele a legelején a kókusztejes lébe.