Mainzban megismerkedtem egy horvát lánnyal, Ernával. Kiderült, hogy amúgy bosnyák, csak a háború alatt menekültek át Horvátországba. Zágrábból jött ki egy félévet tanulni, és utána visszatért Mainzba, másfél éve itt él. Örökké hálás leszek neki, mivel tőle tanultam meg azt a receptet, ami már nem egyszer mentett meg az éhhaláltól. Az ustipci ugyanis pont az az étel, amihez tényleg semmi nem kell, és üres hűtővel is teljesen jól összehozható – a lisztet meg a sót ugye nem ott tároljuk, a víz meg a csapból folyik jó esetben, és nem a hűtőből. Az egész kb. olyan, mintha só-liszt gyurmát készítenénk, csak a végén nem karácsonyfadísz lesz belőle az oviba, hanem kisütjük olajban és isteni finom vacsorát kapunk. Vagy reggelit. Vagy előételt, mi szem-szájnak ingere. Az ustipci az igazi „mindent bele”-recept, és sajnos csak úgy lehet leírni, ahogy a nagyik tanítják az unokáikat főzni: látod, mennyi kell bele, amennyit felvesz, úgy ránézésre, érzésből. Én is utálom az ilyen recepteket, de sajnos az ustipcivel nem megy máshogy: attól függ, milyen sokat akarunk sütni. A lényeg, hogy a masszának nem szabad túl folyósnak lennie, mert akkor szétterül a serpenyőben, és kis pogácsa-szerűségek helyett egy lepényt kapunk. Tálalás előtt érdemes szalvétára tenni, hogy egy kicsit leitassuk róla az olajat.
1. egy serpenyőben elkezdünk olajat melegíteni 2. közben egy tálban összekeverünk egy kis lisztet egy kevés vízzel 3. teszünk bele sót, esetleg sütőport 4. a masszát kisütjük a forró olajban: evőkanálnyi adagokat helyezünk bele, hogy sok kicsi ustipcit kapjunk 5. kísérőként lehet hozzá zöldségeket, túrót, vajkrémet enni
Kép nincs róla, mert mindig megettük, mire eszembe jutott fotózni…