Balaton - Socfest

Balaton

,

Balaton

Nagyon Balaton meghosszabbítja a szezont

Szerda délben indul és vasárnap hajnalig tart a Balatoni nyár és az idei fesztiválszezon két záróeseménye. A STRAND és a B.my.Lake fesztiválok azonos helyen, Zamárdi szabadstrandján várják közönségüket. A száznál is több hazai előadót felvonultató programban a világsztárok között John Newman, Parov Stelar, a Bastille, Alan Walker, Redfoo és Icona Pop, vagy éppen Sven Väth,…

Rekordszámú előadás a Kultkikötőben

Ezen a hétvégén 14 előadással készül a Kultkikötő, három helyszínen, Balatonföldváron, Bogláron és Fenyvesen 7 felnőtt és 7 gyermekprodukcióra várják az érdeklődőket. Július 21-én pedig az Összpróba Felnőtt Tábor kurzusa is elstartol a boglári helyszínen Szász János rendező vezetésével.

| Fesztivál, Színház | 2017. július 18

KLASSZ a pARTon fesztivál – nyáresti komolyzenei koncertek

A Cimbora Alapítvány harmadik alkalommal rendezi meg a KLASSZ a pARTon fesztivált, amelynek házigazdája Érdi Tamás zongoraművész, aki nemcsak művészi, hanem emberi példát is mutat. A fesztivált azzal a nem titkolt szándékkal szervezzük most már harmadik éve, hogy hagyományt teremtsünk, és igényes, klasszikus zenei programokkal bővítsük a nyári kulturális kínálatot.

| Fesztivál, Koncert | 2017. július 09

„Nekem Siófok minden szempontból kultikus helyszín”

A retró királynője, Zoltán Erika szombaton visszatér Siófokra, ahol a karrierje harminc éve elkezdődött, szombaton ugyanis a PLÁZSon ad jótékonysági nagykoncertet a Siófoki Kórház Gyermekosztály támogatására. Az énekesnő táncosokkal és különleges vendégzenészekkel készül a július 8-ai estére, ami számára eleve egy szerencsés szám. Ha hétvége, akkor Siófok, ahol együtt énekelhetjük bele az éjszakába, hogy „túl…

| Koncert, Programajánló | 2017. július 07

Szombattól dübörög a boglári Kultkikötő is!

A jókedvé és a nevetésé lesz a főszerep a Kultkikötő 2017-es évadának második hétvégéjén! Balatonföldvárra a L’art pour l’art Társulat előadása és a Bartók Kamaraszínház Ájlávjú, de jó vagy, légy más című musicalje érkezik, míg a boglári helyszín a Rózsavölgyi Szalon Valami csaj(ok) című előadásával nyitja meg idén kapuit. Megszületett a L’art pour l’art Társulat…

| MOL Nagyon Balaton | 2017. június 26

Beröffent az Open Road Fest

Motorok, trike-ok, quadok, négy és kétkerekűek – a tegnapi napon hivatalosan is megnyílt Alsóörsön a motoros Kánaán! Immáron 18. alkalommal startolt el nemcsak hazánk, de egyben a régió legnagyobb zenei és motoros fesztiválja, a Harley-Davidson Open Road Fest.

| Open Road | 2017 | 2017. június 08

„A Balaton a világ egyik legjobb helye”

Parov Stelar gyerekként nagyapjával rengeteg időt töltött a Balatonnál. A nyár végén pedig zenekarával tér vissza a magyar tengerre a Strand Fesztivál vendégeként. „30 éves emlékeket fog bennem felébreszteni” – vallott a zenész a nemrég megjelent Balaton Magazin hasábjain.

| MOL Nagyon Balaton | 2017. június 07

Elindult az 5. MOL Nagyon Balaton

Május 24-én hivatalosan is megkezdődött az ötödik MOL Nagyon Balaton. A programsorozat keretein belül több száz program várja a tavalyi évben már milliósra duzzadt látogatósereget és tolja szét a tó “szezonját”.

Exkluzív bulihajó a Balatonon

A Sound minden napján 2017-ben is kifut a Balaton vizére a tavaly teltházas bulikkal debütáló exkluzív Party Boat, a fedélzeten olyan sztárokkal, mint Max Cooper, Jan Blomqvist, Eelke Kleijn, Sasha vagy az Art Department. Európa legjobb vízparti bulifolyama idén július 5-9. között várja a látogatókat Zamárdi “fesztiválbeach”-én. A nyár legbulisabb Balaton-parti napjait ígéri idén is…

| Balaton Sound | 2017 | 2017. március 24