Sokan kíváncsiak, hogyan végződhet egy olyan történet, amelyben a gonosz testesíti meg a jó karakterét. Vigyázat, spoilerekkel elmélkedünk legújabb könyvről és az utolsó évadról!
A könyv- és filmsorozatból egyaránt ismert Dexter Morgan sorozatgyilkos. Olyan embereket öl, akik ártatlanokat tettek el láb alól, általában valamilyen erőszakos bűncselekmény révén. Ezt az éjszakai “hobbiját” a társadalom természetesen nem ismeri, kettős életet él. Családja van, szerelmes, gondoskodik a húgáról és a mindennapi munkáját végzi rendőrségi (!) laborasszisztensként. Ez persze nem mehet így a végletekig. Egyszer minden jónak vége szakad, a történetet muszáj valahogy befejezni, és ez Dexter esetében nem könnyű, hiszen az ő sztorija nem érhet véget feltétlenül “happy end”-del. Fura lenne. Biztosan éreznénk valami tüskét magunkban, némi igazságtalanság-érzéssel keveredve. Mivel ez a fickó embereket öl, ergo gyilkos, bűnöző, gengszter. Mi hát akkor a jó megoldás erre?
Jeff Lindsay (Dexter és a végső vágás) és a 8. évad készítői különbözőképpen oldották meg a feladatot, mégis nagyon hasonlóan gondolkodtak. Talán a Bibliához nyúltak segítségül, vagy valami ilyesmi. Megölni vagy lecsukatni túl egyszerű lett volna a főhőst, így a lemondó bűnhődést választották neki mindannyian. Míg a sorozat záróakkordjaként Dexter a viharba vezeti hajóját, családja sorsának elrendezése után, majd egy új személyazonossággal tér vissza a semmi közepén a színre, addig a könyvben egyedül marad, mint a kisujja, de még a felelősség is ráterhelődik, amikor a feleségével és a szeretőjével is végez a nevelt lányára rászálló (és ki tudja miket művelő) pedofil filmsztár. Mindkét szituációban szembesül önmagával, meglátja a benne rejlő szörnyeteget és tudatosul a fejében, hogy akit közel enged önmagához, azt ez a sors várja. Ha akarja, ha nem. Ha tesz ellene, ha nem. És mivel a lelke mélyén jó ember, megrémül és visszavonul, rájön, egyedül így képes megóvni szeretteit. Furcsa, hogy a könyvben – ahol egyébként nem fia, hanem kislánya van – semmit nem jelent számára az apaság, a filmben pedig a gyerek a mindene. Ritát (feleségét) évadról-évadra jobban kedveli, az írott történetben csupán az álcája része. Közös elemek viszont a pszichopatákra általánosságban nem jellemző érzelemkitörések, a folyamatosan lappangó és néha előtörő gyilkolási kényszer (amit Lindsay csak “utasként” emleget), a beilleszkedési vágy, a testvéri kötődés valamint a fánkőrület.
Dexter fura figura. Nem azért, mert a szőke nőkre bukik, vagy mert kedves a gyerekekkel, hanem mert állandó küzdelmet folytat önmagával, és ráadásul sosem teljesedhet ki. Na jó, talán egyetlen esetben igen. Lehetetlen hosszútávon fenntartani, amire törekszik, pedig a küzdelme megrendítő. Az adaptációban és az eredeti műben is megpróbálja átadni tudását a teljes “feladás” előtt, de ez Cody és Astor valamint Zack esetében éppúgy meghiúsul. Ettől marad mindvégig egyedi és utánozhatatlan.
Egyszerűen nem tudunk rá haragudni. Akkor sem, amikor a neje egy vérrel teli fürdőkádból lógatja ki élettelen testrészeit egy másik sorozatgyilkos miatt. Akkor sem, amikor óriási kését a befóliázott és kikötözött áldozatába mártja, majd feldarabolja őt, és akkor sem, amikor új életet kezd egy erdő széli fatelepen. Nem tehet róla – gondoljuk. Szegényt gyerekkori trauma érte: egy láncfűrésszel miszlikbe aprították az anyját a szeme láttára, és több napra otthagyták őt a vérben. Ja, és Miami amúgy is a sorozatgyilkosokról híres. Ám leírva, látva és olvasva is nevetséges, hogy egy ilyen karakterért hogyan tudunk rajongani, miként ragad magával minket.
Ha van jó ötletetek, gondolatotok vagy csak értekezni akartok a témáról, írjatok cikket ti is a Socfest-re!