Auschwitz (Forrás: sikerado.hu)

Könyv

Egy halálgyáros története

By Varga Miklós

December 02, 2013

Robert Merle 1952-ben franciául, majd két évvel később angolul megjelent Mesterségem a halál című könyve az auschwitzi koncentrációs tábort 1940 májusától 1943 novemberéig vezető Rudolf Höss életének történetén alapul. A legújabb magyar kiadás az Európa Könyvkiadó gondozásában az év végén jelenik meg.

Rudolf Lang életének fonalát tizenkét évesen vesszük fel. A mélyen vallásos, katolikus család legidősebb és egyetlen fiú gyermekével ekkor tudatja apja, hogy a papi hivatást jelölte ki számára. A kis Rudi viszont már ekkor sem tud a katonai hivatáson kívül mást elképzelni magának. Az alaposság, a kényszeres precizitás és a feltétlen engedelmesség jelenti a biztonságot és a megnyugvást a szorongó és folyamatosan látomásokkal küzdő Langnak. Az első világháború alatt Törökországban, majd azt követően hazai földön a szabadcsapatoknál, már fiatalon sikerül megalapoznia katonai karrierjét.

A háború után Lang azonban nem találja a helyét és csak volt katonatársa segítségével sikerül munkához jutnia. Lelkiismeretes munkavégzése és becsületessége azonban bajba sodorja gyári munkája során, mert túl nagy tempót diktál. Mivel a szolidaritás érdekében sem hajlandó lassabban dolgozni, távoznia kell. Következő munkahelyén viszont munkatársai éppen ő miatta „szabotálják” a betonkeverőt, amikor Lang összeesik, hogy megmentsék a kirúgástól.

Lang hivatalosan is elhagyja a katolikus hitet. A Bibliát a Völkischer Beobachter-ra cseréli, és hirtelen megvilágosodik; a zsidóság maga az ördög manifesztációja. Az egyházi közösséget az SA kötelékével váltja fel. Barnainges bajtársaival karöltve elkövetett akcióik közben Lang újra elemében érzi magát. A besúgó Walter Kadow meggyilkolása után azonban börtönbe kerül. A börtönélet furcsa módon megelégedéssel tölti el. Szabadulása után Pomerániában von Jeseritz ezredes földjein kezd el dolgozni. Gazdája kijelöli számára feleségét, akivel az általa rekultivált tanyán kezdenek közös életet. Belép a Bund der Artamanen mozgalomba, amely a falusi lakosság körében végez agitációt. Itt katonai tapasztalatát hasznosítva lovas egységeket szervez. Himmler is felfigyel tevékenységére, és felkéri, hogy milicistáit úgy készítse fel, hogy a későbbiekben felállítandó SS lovas egységekké lehessen átképezni őket.

Lang hamarosan meghozza élete legfontosabb döntését, amikor elvállalja a kiépülő auschwitzi KL vezetését. Elhatározásában Himmler véleménye volt mérvadó, aki szerint ezzel a beosztással válhat a birodalom legnagyobb hasznára. Személyes képességei közül e pozícióra a feltétlen engedelmességen és a precizitáson kívül a szervezőkészsége predesztinálta. Treblinkai terepszemléje során levont tanulságaira alapozva kezdi meg haláltáborának kiépítését. Az emberek ipari módszerekkel történő elpusztítását titokban tartja felesége előtt. Langot 1943 novemberében a koncentrációs táborok felügyelőjévé nevezik ki és Berlinbe helyezik át. A háború után közel egyévnyi bujkálás után fogják el, és bíróság előtt kell felelnie tetteiért.

Az írás sokkolóan hat az olvasóra. A holokauszt tematikáját Merle könyvében egy különleges nézőpontból mutatja be. A mű különlegessége abban áll, hogy az áldozatok helyett a gyilkosok szemszögéből láthatjuk a történéseket. Egyes szám első személyben íródott. Az olvasó számára nehéz egy ilyen személyiséggel azonosulni, akinek látomásai és rohamai viszont csak így válhatnak kellően érzékletessé. A könyv hőse valójában egy antihős, aki folyamatosan szorong, képtelen érzéseit kifejezni és mély emberi kapcsolatokat kialakítani. Talán Lang érzelemmentessége a különlegessége, amely képessé tette egy ilyen szörnyű feladat maradéktalan elvégzésére. Lang egy gyilkos eszme rabjává válik, miközben szilárd meggyőződése, hogy bűneit hazája védelmében követi el. Ha nem pusztítja el a zsidókat, ők fogják elpusztítani Németországot. Ezzel a „magyarázattal”, illetve azzal hogy parancsra cselekszik, igyekszik kivonni magát a felelősség alól. A főhős nemzetiszocialista nézetei – amelyek számára mindenre magyarázatot nyújtanak – a háború után Németországgal együtt omlanak össze. Miután parancsnokai a felelősségvállalás elől az öngyilkosságba menekültek, a hitét vesztett Rudolf Langnak egyedül kell vállalnia kezességet tetteiért.