Szórakoztató egyben tanulságos könyvbemutatón van túl ismételten az Antall József Tudásközpont, amely továbbra is vezető nyugati politikusok munkásságán keresztül igyekszik közelebb vinni a politikai gondolkodást miközben némi ismeretet is igyekezne átadni.
Egy tudományos igénnyel kialakított, ugyanakkor kellően megideologizált világnézetet, szellemiséget, felfogást mindenképpen jellemeznek a politikában a nagy gazdasági, kulturális, szellemi potenciállal rendelkező országok befolyásos egyénei. Henry Kissinger Richard Nixon elnöksége idején 1969-től 1975 végéig az Egyesült Államok nemzetbiztonsági tanácsadója, majd 1973 közepétől 1977 elejéig külügyminisztere volt. Kissinger az Egyesült Államok egyik legfontosabb külpolitikai aktorává vált ezen mozgalmas időszakban, akinek a poszton olyan meghatározó utódjai voltak, mint például Zbigniew Brzezinski. A demokrata és republikánus elnökök közti harchoz képest, a külpolitikának a belpolitikától való függetlenséggel kell rendelkeznie a biztonság és a bizalom jegyében. Ennek érdekében a politizálásnak a domesztikált politikai, társadalmi, pénzügyi és gazdasági viták mellett, az ország határain kívül lehetőleg egy konzekvens és jól felépített rendszer mentén kell működnie. Ennek a rendszernek a világ szinten való koordinálása számos aspektust igényel, melynél azonban markánsan megjelenik és pénzügyi, katonai érdek is, melyek természetesen a hátországban is kihívást jelentenek a akár a terrorfenyegetettség, akár a veteránok rehabilitációja kapcsán. Ennek az egész nagyhatalmi konglomerátumnak, amit az Amerikai Egyesült Államok társadalma és gazdasága tart fent, komoly költségei vannak és néha lehetetlen elkerülni a károkat, mint például a háborúban részt vevő katonai áldozatok és veteránok szerencsétlen sorsa. Az amerikai demokratikus rendszer exportja katonai erővel általában súlyos kudarcokat vallott, ami a terrorizmus térnyerése révén amerikai polgári áldozatokban is megnyilvánult. Miközben a pénzügyi rendszeren belül fújt buborékok az egész világot megrendítették, a helyzetet a háborúk, a környezetkárosítás és a (cyber)bűnözés tovább súlyosbították, és erre válaszul jelent meg a negyedik hatalmi ág, vagy a civilek térfoglalása.
A nagyformátumú aggastyán amerikai külügyér Kínáról, illetve a diplomáciáról írt könyvei mellett ez a sor utolsó darabjaként, egyfajta szintézisként értelmezhető, illetve a legújabb jelenségek értelmezésén túl, egyfajta tervrajzot is kíván adni a változó globális politikai színtér számára. Kissinger természetesen továbbra is az Egyesült Államokra osztaná a vezető szerepet ezen a globális porondon. A könyvbemutatón a nagyhatalmi politikai arénának, a világ történetének és jelenlegi állapotának amerikai konzervatív-republikánus szemszögből való értelmezésére, és a szerző személyének kicsit részletesebb megismertetésére törekedtek Henry Kissinger tavalyi könyvének, idén Világrend címmel magyarul is megjelent munkája kapcsán. A könyvbemutatón a moderátor, Baranyi Tamás Péter az Antall-József Tudásközpont vezetőjének segítségére ebben, Német Zsolt az Országgyűlés Külügyi Bizottságának az elnöke, Dr. Grúber Károly nagykövet, a Külgazdasági és Külügyminisztérium közös kül- és biztonságpolitikáért felelős főosztályvezetője, valamint Ugrósdy Márton politológus, a Külügyi és Külgazdasági Intézet kutatója voltak.
Németh Zsolt a Diplomácia folytatásának is tekinti a szerinte egyszerre politikai és tudományos igénnyel íródott munkát, melyben a 1992 utáni események a hangsúlyosak és amelyben egyfajta gondolatmintát igyekszik adni az amerikai külpolitikusoknak a szerző. Kissinger kritizálja Obama politikáját is, amely visszavonult a nemzetközi szerepvállalásait tekintve elsősorban katonai téren, de ennek más szempontból is van jelentősége természetesen. Ugyanakkor az amerikai katonai védelmi társulás, vagyis a NATO az európai katonai hatalmakat is elpuhította. Az utóbbi negyed évszázad alatt körvonalazódó új helyzetről Grúber Károly is elsődlegesen arra emlékeztet, hogy ezen időszakban a kétpólusú világ felbomlását követően a kétezres évekre kialakult Pax Americana helyzet elé, napjainkra például a BRICS országok fejlődése is kihívásokat állít. A fontos alapvető kihívást tehát Grúber szerint is helyesen ismerte fel Kissinger abban a folyamatos változásban, amely egy multipolárissá váló világ felé hat. Mivel például az ENSZ Biztonsági Tanácsának tagsága továbbra is a második világháború után kialakult világrendet tükrözi, ennek az átszervezése is szükséges lehet, ugyanakkor számos egyéb globális szervezet reformja szintén indokolt lehet az igazságosabb reprezentáció elve mentén. Ennek az új világrendnek a megalkotásához konkrét tervrajzot nem, inkább csak támpontokat ad Kissinger a művében, melyek alapján egyfajta modern vesztfáliai rendszert képzel el. Azt Ugrósdy Márton is elismerte, hogy a könyvnek azon szándéka, hogy egyfajta enciklopédikus tudás birtokában igyekezzen átfogó képet adni a világról és annak vezető kultúráinak történetéről, ehhez pedig röviden ismertesse is azok történetét, elkerülhetetlenül felületessé is tette a kialakított képet. A Külügyi Intézet munkatársa is jogosnak tartotta minisztériumi kollégája aggodalmát azzal kapcsolatosan, hogy Magyarországon tulajdonképpen megszűnt a szakmai diskurzus bizonyos területeken, amiben a társadalmon, illetve a politikán túl részben ő is felelősnek érezte magát intézményi oldalról. Emiatt is elsősorban a diskurzus megindulása szempontjából tartja fontosnak az ilyen jellegű munkák magyar nyelvű kiadását az AJTK részéről.
A könyvbemutató további részében Kissinger Világrend című munkájának másik központi témájáról, vagyis a hatalom és a legitimitás találkozásáról hangzottak el fontos megállapítások. Németh Zsolt ekkor arról beszélt, hogy a többpólusúvá váló világban, az egyes pólusokat is meg kell tudni érten ahhoz, hogy a realitások és az ideológia egyensúlyát is megtartva alakítsunk ki egy globálisan alkalmazható rendszert ezek összehangolására. Az amerikai demokratikus modell exportálása ebből a szempontból eddig inkább kudarc, miközben az ennek a fajta amerikai demokratikus konföderációnak az Európai Unió kíván alternatívát állítani az atlanti térség másik felén. A kérdés, hogy a centrális erőt alkotó hatalom képes-e megérteni az adott országok valódi helyzetét, egymáshoz való viszonyát, mert a nyelvi közegen túl akadnak még egyéb nemzeti sajátosságok is, melyekben európaiak az amerikaival ellentétes állásponton vannak. Az Egyesült Államok jelenlegi katonai konglomerátumának távoltartása az ideológia megfontolásból való alkalmazástól a már említett demokratizálási missziók alkalmával, természetesen a terrorizmus elleni fellépést is átértékelné. A belpolitikában e mellett már egy ideje a fegyvertartás alkotmányos jogának átgondolása került a szomorú aktualitású egyetemi lövöldözések alkalmával az asztalra. Miközben Amerikának ugyanannyira fontos Európa, mint Európának Amerika mi se gondoljuk magunkról, hogy értjük Amerikát, még ha ezalatt történetesen „csak” az Egyesült Államokat értjük is.
Végül mintegy konklúzióként pár támpont hangzott el az eljövendő új világrendről, amelyben továbbra is Amerika lenne az első az egyenlők között, amire csakis Európával közösen van lehetősége, mivel az amerikai hatalom európai legitimitással sokkal hatékonyabb lehet. A terrorizmus, konkrétabban az Iszlám Állam elleni harc jelenlegi állapotában is erre látunk kísérletet, amiben Európa is megerősödni próbál. Közép Európa megerősödése Európában, különösképpen a Kárpát-medencében magyar szempontból kulcsfontosságú a magyar diplomácia legitimitása szempontjából, ennek legtágabb kereteit persze továbbra is a NATO és az EU jelentik, a keleti vagy a déli nyitás ennek következtében is kisebb legitimitással bír. Annak ellenére, hogy Európa gazdasága és energiaellátása számos helyen orosz vonatkozású, fontos, hogy ez csak egy üzleti partneri viszonyt jelent, ebből a szempontból sem szerencsés összehasonlítás a Brüsszel Moszkva párhuzam Németh Zsolt szerint. Ugrósdy is arra hívja fel a figyelmet, hogy sosem válhatunk Moszkva barátaivá, mely felismerés következtében jött létre, illetve vált alapvető nemzeti érdekké EU, illetve NATO tagságunk is. Grúber Károly a Samuel Huntington, vagy akár Francis Fukuyama nyomán Amerikában ismét divatossá váló birodalom elméletektől kiindulva beismerte, hogy Kína válhat kihívóvá, ahogyan azt például az egy évtized alatt országokra lebontottan kialakított Kelet-Európa politikájával is jelezte számunkra. Ebben az új konfliktusos helyzetben az EU erősödése alapvető érdek, amely a kontinens keleti és nyugati felének viszonyát adott esetben a menekültválság kapcsán is fenyegeti. A saját országunkat érintő kérdésekben kialakított vitakultúra hiányzik a magyar társadalomból, amin változtatni kell, mert alapvető érdekünk, hogy legitim vitákat tudjunk folytatni a „Kelet-Európa lavorjában” folyó ügyekről.
A beszélgetés Horváth János anekdotáival zárult, aki annak idején a Columbia egyetemen közös workshopon vett részt Brzezinskivel és Kissingerrel. Az akkor még az Egyesült Államokban élő politikus egyedüliként tartott ki amellett, hogy Nixon elnök a vietnámi flottabázis amerikai bombázása ellenére el fog látogatni Oroszországba és végül neki lett igaza. Valahogy hasonlóan folyik a munka és a brainstorming azokban a politikát akadémiai szinten művelő intézetekben is, melyek számos szakpolitika mentén képviselik a hozzájuk kapcsolható politikai gondolkodók modelljeit, melyek közül Henry Kissingeré volt az egyik legmeghatározóbb, és akit a kongresszusi képviselőjelölt Jani bátyánk személyesen egyébként kifejezetten jó észjárású és művelt embernek ismert meg.