Nincsenek üresjáratok csak a háttérben folyamatosan mozgó szálak, amiket fejezetről-fejezetre haladva próbálunk meg felderíteni. Egy makacs felügyelőnő, egy pszichopata, aki a rácsok mögül is képes romba dönteni az embereket és egy ismeretlen gyilkos – ez a Vérvonal receptje.
A történet főhőse Kim Stone, egy makacs és rendíthetetlen felügyelő, aki csapatával egy gyilkosság ügyében nyomoz. Közben megjelenik a színen a nyomozó ősellensége, Alexandra Thorne, egy pszichopata pszichológus, aki a manipuláció tudományát akarja tökéletesíteni, és mindenkit felhasznál a céljaira maga körül, hogy kiszabaduljon a börtönből, és tönkretegye a nyomozó életét.
Az első benyomásom a hatásvadász borító és leírás alapján az volt, hogy ez egy igazi amerikai stílusú véres és pörgős könyv lesz. (Pont jó kikapcsolódás az előző olvasmányom, az iGeneráció című társadalomtudományi kutatás után.) Nem is csalódtam, de szerencsére nem volt annyira sztereotip és sablonos a történet, mint gondoltam.
A Vérvonal mind a 100 fejezete rendelkezik egy-egy céllal. Folytatja a háttérben folyó szálakat, érzelmi köteléket épít, előre viszi a nyomozást, reményt kelt, sokkol stb. A nyomozó nem egy drogos, egyéjszakázó figura alvilági kapcsolatokkal, akit csak a jelvény választ el attól, hogy bűnözőnek tűnjön. Egy idő után meg lehet unni az ilyen karaktereket.
Képes volt érzelmeket kiváltani belőlem a könyv, és minden fejezet más érzéseket hozott fel. Nem volt semleges, üres egyik fejezet sem. Egy lövöldözés vagy verekedés akciódús persze, de csak úgy végigmegy rajta az ember. Egy lelki összeomlás vagy irritáló karakter viszont más tészta. A könyv “főgonosza” Alexandra Thorne pedig tényleg veszélyes. Gyűlöletet érzünk iránta, mert törékeny embereket használ ki lelketlen céljaira, és felünk, mert nagyon közel kerül ahhoz, hogy elérje azt, amit akar.
Aki szereti a modern krimiket, és a lelki összeomlás romjai között bolyongó karaktereket, az ne pont ezt a könyvet olvassa el, ugyanis ez egy többrészes sorozat ötödik része (a cikk írásakor összesen 9 Kim Stone könyv van a polcokon). Rendszeresen vannak benne utalások korábbi eseményekre, és bár értettem, hogy mi történik, de mindig úgy éreztem, hogy kimaradtam valamiből.
A szerzőről
Angela Marsons brit szerző a Merry Hill-i bevásárlóközpont biztonsági őre volt, és a kiadóktól kapott elutasítások ellenére írt, és digitálisan adta ki könyveit. A Kim Stone-ról szóló könyvek sikerének köszönhetően papírra kerültek írásai.
A könyv adatai
Cím: Vérvonal Szerző: Angela Marsons Kiadó: General Press KiadóFordító: Őri PéterOldalszám: 352Kiadás éve: 2018