Kultúra

Az év hősnője: Bódis Kriszta

By Petik Tibor

February 25, 2015

A GLAMOUR Women of the Year-díjátadó gáláját Magyarország legnagyobb, nőknek szóló közönségszavazása előzi meg. A magazin csak az adott évben meghirdetett kategóriákat nevezi meg, a jelölés interaktív, ahogy maga a szavazás is a Glamour online felületén zajlik. Egyetlen elismerésről azonban a szerkesztőség dönt: az év hősnője díjat idén márciusban Bódis Kriszta veheti majd át.

Az év hősnője díj olyan társadalmi kérdésekkel foglalkozó hölgyeket szeretne bemutatni a pink szőnyegen, akik nap mint nap sokat tesznek azért, hogy egy jobb és szebb világban éljünk.

A társadalmi szerepvállalás díját megkapta már a külföldi fiatalok magyarországi, illetve a magyar fiatalok külföldi integrálásával foglalkozó szervezet, a Multikultúra Egyesület, továbbá a roma népművészet elemeit a mai, modern öltözködésben következetesen felhasználó divattervező, a Romani Design alapítója, Varga Erika is. A Figurka Design egyedi, kézzel készített termékeinek gyártásába csökkent munkaképességű embereket vont be, ezért a példamutató gondolkodásért érdemelte ki a díjat Csernus Ágnes, a márka megálmodója, míg a Messzelátó Egyesület közösséget formál olyan hagyományok felélesztésével, amelyek ma már feledésbe merültek, illetve fenntartható, ökotudatos életet tanít a fiataloknak, amit a Glamour magazin szerkesztői szintén nagyon fontos témának tartanak.

2015-ben egy olyan hölgy viheti haza a nívós díjat, aki már évek óta magára vonta a figyelmet, hiszen amivel foglalkozik, az valóban az életét jelenti.

Bódis Kriszta író, pszichológus, dokumentumfilmes egy elképesztően vitális nő, akivel sokszor találkozhattunk már tévéműsorokban, újságokban. Most különösen aktuális, hogy végre megálljunk egy pillanatra, és elismerjük eddigi tevékenységét, hiszen egy új regényt is írt, amellyel ismét igyekszik közelebb hozni a társadalom más rétegeihez a szegregációban élő romák világát. Véleménye szerint, a hitelesség szempontjából nagyon fontos, hogy évtizedek óta ebben a világban tölti az életét, mert ő „bent” van a roma közösségben, nem kívülről jön és közelít a problémáikhoz.

A Carlo Párizsban című regénye egy Párizs nevű cigánytelepen játszódik. Kriszta bevallása szerint ez a hely nem azonos Hétesteleppel, ahol 1998 és 2000 között dokumentumfilmet is forgatott, és ahol mindenkit ismer, mindenkinek magán viseli a sorsát. Olyan világot teremtett a regényben, amely ezer szállal kötődik a valósághoz, de mégis attól elemelkedve ábrázolja a problémákat, helyzeteket. Fontosnak tartotta elmondani azt is, hogy ez nem egy szomorú könyv, aminek az olvasásába az ember csak nagy erőfeszítéssel vág bele. A szerző célja éppen az volt a regénnyel, hogy például egy középiskolai órán foglalkozzanak vele, megbeszéljék az olvasottakat, de persze felnőtteknek is nagyon jó olvasmány élmény lehet.

Kriszta szerint némileg a körmünkre ég ez a társadalmi probléma, és sokszor látni, hogy a roma gyerekek – bár éppen annyira értelmesek, tehetségesek, mint nem roma társaik -, nagyon hamar leszakadnak. A Van Helyed Alapítvány és Stúdió a mélyszegénységben élők hátrányait igyekszik csökkenteni úgy, hogy az önkéntesek ott vannak velük, konkrétan, családra, egyénre szabottan próbálnak segíteni. Kriszta véleménye szerint rendkívül fontos, hogy a gyerekek tanuljanak, kijussanak ebből az ördögi körből, és akkor tanult emberként visszatérhetnek, segíthetik a közösséget.

A Glamour magazin nagyon fontosnak tartja, hogy valaki az életét egy lényeges társadalmi kérdésnek szenteli, és nagy megtiszteltetésnek érzi, hogy Bódis Kriszta örömmel elfogadta a díjat.