Március 18-án Bagossy László rendezésében mutatja be az Örkény István Színház Ödön von Horváth, Mesél a bécsi erdő című darabját, Parti Nagy Lajos fordításában. Ödön von Horváth kispolgári története a harmincas évek Bécsébe repít, sok zenével.
A bababoltos lánya házasodni készül a hentessel, de a szomszéd trafikosnő fiatal szeretője elcsábítja a lányt az eljegyzési pikniken. Az újdonsült szerelmesek elköltöznek, gyerekük születik. A csecsemőt kiadják a szerető anyjához vidékre, mert nem tudják eltartani. A bababoltos lánya táncosnő lesz, apja megtagadja, a trafikosnő egy fasiszta joghallgatóval vigasztalódik, majd visszafogadja régi szeretőjét. A gyerek közben meghal. A hentes megbocsát a bababoltos lányának, így minden megoldódik. Mint a mesében.
„Minden színdarabom tragédia – csak azáltal válnak komikussá, hogy olyan rettenetesek. A rettenetest meg kell mutatni.” – Ödön von Horváth
Amikor az úgynevezett világháború kitört, tizenhárom éves voltam. Az 1914 előtti évek csupán úgy élnek bennem, akár egy unalmas képeskönyv. Minden gyermekkori élményemet elfelejtettem a háborúban. Életem a hadüzenettel kezdődik. 1901. december 9-én születtem Fiuméban. Iskolaéveim alatt négyszer váltottam tanítási nyelvet és szinte mindegyik osztályt más városban végeztem. Ez azt eredményezte, hogy egyik nyelvet sem bírtam tisztességesen. Amikor első alkalommal jártam Németországban, nem tudtam újságot olvasni, mert nem ismertem a gót betűket, bár az anyanyelvem német. Már tizennégy éves voltam, amikor az első német mondatot leírtam. Mi, akik a nagy háború idején a serdülőéveinkben jártunk, nem örvendtünk népszerűségnek. Abból a tényből, hogy apáink elestek a harctéren, vagy csüggedten viselték, hogy nyomorékká lettek, vagy koldultak, arra következtetett a közvélemény, hogy belőlünk, háborús suhancokból csak bűnöző válhat. Mindnyájan felakaszthattuk volna magunkat, ha nem fütyültünk volna arra, hogy kamaszkorunkat felfalta a háború. Eldurvultunk, sem sajnálatot, sem tiszteletet nem éreztünk mások iránt. Nem vonzódtunk a múzeumokhoz és nem érdekelt minket a lélek halhatatlansága sem – és amikor a felnőttek mind összetörtek, mi épek maradtunk. Bennünk semmi nem tört össze, mert nem volt semmink. Azidáig csak tudomásul vettünk. Tudomásul vettünk – és semmit nem feledünk. Soha. Ha néhányunk netán az ellenkezőjét állítja is, hiszen az ilyen emlékek igen kellemetlenek, akkor hazudik. – Ödön von Horváth: Önéletrajzi jegyzet – Gáspár Ildikó fordítása “Ma Németország kilencven százaléka, a többi európai államhoz hasonlóan, nyíltan vagy elfojtottan kispolgár – mindenesetre kispolgár. Tehát, ha a népről írok, nem írhatok csak a maradék tíz százalékról, hanem korom hű krónikásaként a tömegekről kell írnom.” – Ödön von Horváth
Valóságos nyárspolgár-panoptikumot rendez be Horváth ebben a darabban a színpadon, éppoly virtuóz módon idézve fel a viaszbáb-kiállítások egyszerre borzongató és mosolyogtató hatását, mint a nyárspolgáriság jellegzetes társadalmi-történeti-ízléstörténeti karakterjegyeinek változatait: a zoknitartótól a gramofonon nyekeregtetett Puccini-melódián át az antiszemitizmusig. 1930-ban írta a szerző ezt a darabot, önnön pályájának legtermékenyebb évében, a katasztrofális munkanélküliség, a nagy gazdasági válság idején. Nevezetes regénye is ekkor jelent meg, Az örök kispolgár és egy másik, különösen elevenbe találó színdarab a fasizmus veszélyéről, a Délszaki éj, egy évre rá pedig a Kasimir és Karoline. – Walkó György: Ödön von Horváth módszerei és észleletei
Ödön von Horváth az Anschlusst még Bécsben élte át, ezután Budapestre, majd Fiumén, Milánón, Velencén át Zürichbe, onnan pedig Amszterdamba utazott. Amszterdamból Párizsba ment, ahol 1938. június 1-én a Champs Elysées-n egy hirtelen támadt viharban letört faág agyonsújtotta.
“Képtelen vagyok elmesélni a darabjaimat. A legrövidebb forma, amiben ki tudom magam fejezni, az, ahogyan megírtam.” – Ödön von Horváth
Az utolsó vers, mely egy csomag cigarettára írva, Ödön von Horváth zakózsebéből került elő:
És a népek így szólanak Nagysokára felkél a nap S napvilágra jő, Mi rossz ma és mi jó. Mi rossz, az el fog tűnni, S mi sírján nőne ki, A jónak el kell jönni, Ámbár ma fuccs neki.
Parti Nagy Lajos fordítása
Örkény István Színház
Ödön von Horváth: Mesél a bécsi erdő
Rendező: Bagossy László
Bemutató: 2016. március 18.
Szereposztás:
ALFRÉD……………………………………………………………………………………… Polgár Csaba
ANYA………………………………………………………………………………………….. Kerekes Éva
NAGYMAMA ……………………………………………………………………………. Pogány Judit
HIERLINGER FERDINÁND……………………………………………………. Debreczeny Csaba
VALÉRIA…………………………………………………………………………………………. Für Anikó
OSZKÁR……………………………………………………………………………………… Vajda Milán
IDA………………………………………………………………………………………. Osváth Judit eh.
HAVLITSCHEK………………………………………………………………………… Baksa Imre mv.
LOVASKAPITÁNY………………………………………………………………………… Gálffi László
NAGYSÁGOS ASSZONY………………………………………………………………… Bíró Kriszta
MARIANN……………………………………………………………………. Zsigmond Emőke mv.
VARÁZSKIRÁLY……………………………………………………………………. Znamenák István
ELSŐ TÁNTI………………………………………………………………………. Takács Nóra Diána
MÁSODIK TÁNTI……………………………………………………………… Murányi Márta mv.
ERICH ………………………………………………………………………………. Jéger Zsombor eh.
ÉNEKESNŐ…………………………………………………………………….. Szathmáry Judit mv.
EMMA……………………………………………………………………………….. Lénárdt Laura eh.
HELÉN……………………………………………………………………………………… Neudold Júlia
BÁRÓNŐ……………………………………………………………………………… Kerekes Viktória
GYÓNTATÓATYA………………………………………………………………………… Máthé Zsolt
MISTER…………………………………………………………………………………………. Csuja Imre
KONFERANSZIÉ……………………………………………………………………………. Ficza István
ZONGORISTA………………………………………………………………………….. Kákonyi Árpád
Díszlet: Bagossy Levente Súgó: Kanizsay Zita
Jelmez: Ignjatovic Kristina Ügyelő: Mózer Zsolt
Dramaturg: Ari-Nagy Barbara Asszisztens: Érdi Ariadne
Zenei munkatárs: Kákonyi Árpád