A TOP Maraton terepkerékpár sorozat idei első állomása
Hallgatva az időjárás jelentést, nem gondoltam, hogy tényleg bejön, amit mondanak. Igazából elhittem, hogy hűvös, de amennyire lehet, száraz időnk lesz. Reggel 5:30 ébresztő, a tempó szokásos: tészta be, cucc táskába, bringa tartóra, óra, zselé, energiaszelet elpakol. Irány a Béke tér! Sporttárs a templom előtt vár álmosan, majd hipp-hopp bringa fel, és mentünk is tovább. Az M3-ason száguldva már esőfelhőben láttuk a Mátra csúcsait, ami nem töltött el lelkesedéssel minket, de úgy hittem, nem lesz komoly muri – mármint az időjárást illetően.
Kicsivel 9 után futottunk be. Időközben csapattársaink vették fel a rajtcsomagunkat, kicsit késve történt érkezésünk okán, ugyanis 9-ig lehetett hozzájutni. Pakolászás, pumpálás, mez, rajtszám, aztán az adrenalin már kezdett is dolgozni. Épp gurultunk a rajthely felé és 3… 2… 1… FIRE (a rajtnál ez a zene engedi útjára a kerekeseket) – a hosszú táv nekivágott! Begurultunk mi is, kis helyezkedés, ráhangolódás majd gurulás, és mi is nekivágtunk. Nem sokkal követtük egymást Bence barátommal, de a rajtnál nehéz is ezt tenni 400 bringás között. A felfelé szokásos módon ment, az első frissítőnél nem is álltam meg, az előző évivel közel azonos idővel értem fel, csak néhány percet faragtam, amit teljesen jónak ítéltem, és haladtam tovább. Az előző nap esőitől eléggé nedves talaj azért okozott némi fejtörést, főleg a leszálló sporttársak okán. Az első kis emelkedő – még a frissítőpont előtt – nem volt nehéz, a lefelén már látszott azonban, hogy a csúszós föld megteszi a hatását, néhányan égetik a tárcsákat a sárban.
Majd jött az Ördögoldalra felvezető szakasz, sárosan, nedvesen, és az első kemény felfelé úton leszakadt az ég. A jég és a vele együtt érkező vízmennyiség sártengerré változtatta a hegyeket, a köves felfeléken pedig a szó szoros értelmében szembe folytak a patakok, néhol 5-10 cm mély víz hömpölygött a nyomvályúban. Uccu neki, tolás! Aztán a lankásabb részeken vissza és pedálra. A sípályáig vezető szakaszon állt a víz, néhol tengelyig ment a kerék a sáros vízben, ahol nem látszott a gödör. A sípályán aztán rengetegen feladták a dagonyát, sokan kihűléssel küszködtek, éheztek, szomjaztak, vagy a technikával bajlódtak. Az én fejemben is megfordult a gondolat a görcsökkel küzdő lábamra gondolva, de hát bringázni jöttünk, így mentem tovább. A frissítőnél teletömtem magam virslis pogival és néhány gumicukorral, majd tovább. A lefelén, amin óriás tócsák lepték el az úthibákat az előző évi tempó töredékét tudtam csak menni, a hidegről nem is beszélve, mert mint utóbb kiderül 5 Co volt csak a hegyen, és így átázva elgémberedtek az ujjaim. Az összekötő szakaszokon elég jól ment a dolog, bár az addigra csillapodó eső sem szűnt meg teljesen, így nem tudtam megszáradni. A mászástól már nem fáztam annyira, aztán jött a Jávor-hegy és környéke, ahol az aszfalt után mély, felázott talajon ismét tolásra kényszerültem a fák között. Az arra kiránduló diákcsoport is szétázott gyereknap alkalmából, ők sem voltak felhőtlenül boldogok. Kiérve a fennsíkra kicsit lendületet vettem az aszfalton, de elérve a Nagy-mező Őrházat szembesültem vele, hogy még 17 km van hátra (ez így óra szerint 67-68 km volt). Időközben több szakadt lánccal, vagy lánc nélküli, törött váltóval ereszkedő kollégát hagytam hátra, illetve volt, akinek a V fékből elfogyott a betét. A sártengerben lassan ment a haladás, időről időre megfogott egy-egy nagy tócsa, vagy a mély sár. Aztán ráfordultunk a „célegyenesre”, az utolsó 9 km következett, pontosabban következett volna, de a nyomvályúban rámentem egy fadarabra, ami megvezette az első kereket és perec… A bokám megfeszült a sárkupacon, ami miatt nem tudtam kivenni a patentből és jobb vállal feltúrtam az avart a pálya mellett… Némi károgás után vissza a nyeregbe és tovább. A lefelén aztán felgyorsultam, és kicsit vak ló módjára – a sártól nem sokat láttam – száguldottam a cél felé ahol a forró gulyás lebegett a szemem előtt. Azon izgultam a hosszú táv nehogy utolérjen. De nem így történt, még előztem egyet a fatelepen és bevánszorogtam a célba. Az időt nem lehet összenézni az előző évivel, de viszonyítva az eredményeket körülbelül hasonlóan végeztem, mint tavaly: a középmezőnyben.
A pálya állapotáról beszéljenek a képek, és az interneten posztoló bloggerek bejegyzési…. Szegény Bence barátomat sajnos megviccelte a technika ördöge, és törött váltóval feladni kényszerült a viadalt.
