Kétféle esemény van az évben, amit nagyon-nagyon várok: Az egyik a születésnapom, a másik pedig a Critical Mass tavaszi és őszi felvonulása. Mivel nem a mostani biciklis megmozdulás volt az első, amin részt vettem, elfogultság nélkül állíthatom, hogy a 2012. április 22-én megrendezett CM toronymagasan vert elég sok hozzá hasonló eseményt.
De miként kerültem én oda? Nos, a történet úgy kezdődik, hogy szervezőnek jelentkeztem az interneten, nem sokkal a rendezvény előtt. Eleinte úgy nézett ki, idén sem lesz zöld pólóm, mivel addigra az összeset lefoglalták. Régóta fentem már rá a fogam, így nagyon reméltem, hogy mégiscsak felszabadul számomra egy S-es darab.
A Föld napján megrendezett esemény startja délután 4 óra volt, de a szervezők számára már délben elkezdődött. Kényelmesen odatekertem a Viza és a Népfürdő utca találkozásánál lévő parkba és megkerestem a barátaimat, akikkel együtt kívántam részt venni a lebonyolításban. Ennek már épp ideje volt, mivel lassan kezdetét vette a pólóosztás. És igen, kitalálhatjátok, jutott nekem is egy belőlük a megfelelő méretben. :-)
Az általános eligazítást követően csoportokra bomlottunk és mindenki megkapta szakaszfelelősétől a feladatait. Mi a Deák térre kerültünk, bár végül nem pontosan ott voltunk, ahova szántak bennünket.
Miután mindenki megtudta, mi lesz a dolga, következett egy kis szabadidő, amit jó néhányan élelemszerzésre használtak fel. Mi is így tettük, majd tekertünk fotózkodni az Árpád-híd pesti hídfőjéhez. Végül nem volt más hátra, mint felvonulni a rajthoz, és várni az esemény kezdetét.
Útvonalunk a Margit-híd pesti hídfőjétől az Erzsébet-hídig, az alsó rakparton vezetett végig, ahonnan áttekertünk Budára. Persze, a Parlament mellett elhaladva nem hagyhattuk ki azt a felkiáltást, hogy: „Minden út, bringaút!”
Az Attila út után, az Alagút érintésével, visszajutottunk Pestre. Addigra már többé-kevésbé sikerült a közénk tévedt felvonulókat eltávolítani sorainkból. Nem véletlenül volt ez így, hiszen az elől haladó szervezők közül időnként kivált néhány biciklis, és őrült tempóban tekert előre, hogy mire a menet odaér, ők már elfoglalják a helyüket. Nem volt egyszerű kivitelezni, de jobb volt, hogy csak társainkat kerülgettük, mert mi nem akadályoztuk egymást.
A Lánchídról leérve mi következtünk: nagy ívben és tempóban igyekeztük elérni az állomásunkat. Miután ez megtörtént, értékes fotókat készíthettem a menet elhaladásáról. Fényképezőgéppel a kezemben próbáltam megakadályozni, hogy a gyalogosok a kerékpárosok közé menjenek. Két társammal időnként megállítottuk a biciklisforgalmat, és az utasításoknak megfelelően utat biztosítottunk a járókelők számára. Voltak, akiknek nagyon tetszett a felvonulás. Például egy angolul beszélő idős hölgy – elmondása szerint, örömmel látta, hogy már nem csak a hazájában van ilyen. A magyarok sajnos kevésbé voltak türelmesek, akadt köztük egy olyan miniszoknyás, erősen sminkelt, ifjú hölgy is, aki tűsarkú cipőjén inogva kijelentette, hogyha várnia kell az áthaladásra, akkor lelép, figyelmen kívül hagyva kérésemet. Szerencsére ez azért nem volt általános. Összességében azt éreztem, hogy hiába nő itthon jelentősen, évről-évre a biciklisek száma, sokan még mindig nem értik/tudják, milyen előnyei vannak a kerékpáros közlekedésnek.
Feladatunk elvégzése után sietve követtük a többieket, hogy ne késsük le a bringaemelést. Sajnos ekkorra már szemerkélt az eső. A Hősök terét elérve, a Király-domb irányában már látszott a megszámlálhatatlannak tűnő kerékpáros tömeg. Ez is különleges látványt nyújtott, hát még maga a rituális bringaemelés! Mivel ez idő tájt már rendesen esett, így a szokásosnál rövidebb ideig tartott a művelet. Viszonylag hamar szedtük a sátorfánkat. Pechemre a barátaimmal ellentétes irányban lakom, ám ennek ellenére sem tekertem haza egyedül. ;)