Az elmúlt évek folyamán nem éreztem azt, hogy nekem szükségem lenne hosszabb túrákra. Teljesen ki voltam békülve a kellemes húsz-huszonöt kilométerekkel. Azért az idő múlásával becsúszott pár harmincas, meg negyvenes, de az átlag huszonöt kilométer körül mozgott továbbra is. Aztán egyre több huszonöt pluszos táv jött, és végül találtam egy olyan ötveneset, amire azt mondtam, hogy nézzük már meg. Laza Gödöllői-dombság, 650 méterre mérték fel a szintjét, ráadásul Cartographia Kupa – mi baj lehet belőle?
Nem mintha stresszeltem volna, de az járt a fejemben, hogy fogom bírni. Pusztán a kíváncsiság hajtott, hogy milyen egyhuzamban ötven kilométert legyalogolni. Ez tőlem igen csak szokatlan, mert már legalább két éve győzköd a bátyám arról, hogy a Gerecse 50 simán menne, de még mindig nem adtam be a derekamat. Bár van rá némi esély, hogy jövőre engedni fogok.
Nevezhetjük teszt túrának is a Galga 50-et, mert végtére is távban szintfelmérő volt saját magamnak. Galgahévíz szerencsére nincs messze Budapesttől, így nem kell utazással együtt két napot számolni rá, de azért egy komplett napot igénybe vesz. Kicsit hűvös, felhős-napos reggel volt, tökéletes kiránduló idő. Éreztem, hogy jó lesz és igen, be merem vállalni a kiszemelt távot. A rajtban összefutottunk pár kedves, régen látott ismerőssel, akikkel az első kilométereket közösen tettük meg, a folyamatos párbeszédnek és sík terepnek köszönhetően pedig elég gyorsan haladtunk. Egészen a Galga-hídig suhantunk egy csapatban, ahol kénytelenek voltunk könnyes búcsút venni egymástól, mert elágazott az útvonalunk. Mi ugyanis az aszódi vasútállomás felé vettük az irányt.
Egy gyors pecsételés után már robogtunk is tovább (no persze gyalogosan, nem a fent látható csodajárgánnyal) Domonyba. Kedvem lett volna kávézni egyet az Édes Presszóban, de nem akartunk sokat időzni, a következő pont már Vácegres volt. A Kő keresztnél némi frissítést kaptunk, ez az ötvenes táv majdnem fele, de mindenképp a csúcspontja. Elindultunk visszafelé, Domonyvölgyön át egészen a Paja-völgyig.
Dimbes-dombos gyaloglás következett. Szántóföldek mellett haladtunk el, és ahogy elértük az Ökofalut, a nap is kisütött. Igazából már az elejétől fogva ijesztgetett az időjárás: beborult ég, hűvös szél, inkább számítottam volna egy kis esőre, mint erre, de mindenképp pozitív csalódás volt. A fene se gondolta volna, hogy ilyen szép időnk lesz, meg azt se, hogy a Szent András-domb ilyen meredek. Értem én, hogy Gödöllői-dombság, de ne hogy azt higgyétek, hogy nem rejteget meglepetéseket. Viszont szerencsére ekkor már csak 6-7 km maradt a komplett távból.
Az ezt követő rész számomra már kicsit unalmasnak bizonyult. Jó ez a mező, de hol a vége? – gondoltam. Most? Ja, nem. És most? Á, még nem. Hopp-hopp, ott látom, megvan, nem veszett el! Summázva a történetet: aki kacérkodik a hosszú táv gondolatával, bátran merem ajánlani neki. Én kellemesen elfáradtam a végére, valami piszok jó volt a gulyás, amit kaptunk, meg a herőke is (alias csörögefánk, én sem ismertem ezt a nevet, de az egyik konyhás néni szerint errefelé így hívják).
Szellemi szempontból kicsit bővebben tudok nyilatkozni. Hajlamos vagyok nagyon sokat gondolkodni bármin, amire egy hosszú túra remek alkalom. Elhagyod a várost, a zajokat, a munkát, a gondokat, és belemerülsz abba a tudatállapotba, hogy csak te vagy és az út. Van időd kikapcsolni, elmélkedni, akár a társakkal szóba elegyedni. Természetesen az agyalásban is el lehet fáradni, viszont egy ponton elönt a nyugalom. Furcsán fog hangzani annak, aki nem ismeri ezt a világot, de nagyon könnyen függővé válhat az ember. Én például valószínűleg ezért vagyok lelki- és néha idegbeteg, ha két hétig nem megyek kirándulni. A felgyülemlő feszültséget nem tudod sehol sem levezetni. Nekem ez a legjobb gyógyszer, ahelyett, hogy bogyókon élnék, folyton vedelnék, vagy drogoznék. Megsúgok még valamit: ha rendszeresen űzöd ezt a sportot, elhízni sem fogsz, a friss levegő jót tesz, valamint ha figyelsz az erdő neszeire, nem csak a testedet, hanem az érzékszerveidet is edzed. Sok pozitívumot tudnék még felsorolni, de lezárásul inkább azt javaslom, hogy tapasztaljátok meg ti saját magatok.