A Kinizsi 100-ról valószínűleg már az is hallott, aki még soha életébe nem volt teljesítménytúrán. No de nem kell mindjárt frászt kapni, hogy “úristen 100 km gyalog 24 óra alatt” – van ám két rész táv is belőle, egész pontosan 40 és 25 km. Május 28-án Békásmegyerről indulunk útnak az ország legrégebbi túráján.
Tudtad, hogy országunk első teljesítménytúrája a Kinizsi 100 volt?
1990-ig a cél Szárligeten volt, aztán átkerült Tatára, majd 2000-ben visszatért Szárligetre. 2008-ban a megfelelő célhelyszín hiánya miatt a túra ismét Tatára ért célba, és a rajt 2009-ben átkerült a csillaghegyi HÉV-megállótól Békásmegyerre, a Víziorgona utcába – ez a jelenleg is érvényes útvonal. A túra időpontja a második rendezéstől kezdve átkerült szeptemberről május végére.
Érdekességek
2013-ban minden addiginál több, 1523 túrázó rajtolt el, akik közül rekordszámban 1124 embernek sikerült teljesítenie a 100 kilométeres távot. 2014-ben természetvédelmi okokból az indulók száma 1300 főben lett korlátozva, és a nevezés előzetes regisztrációhoz lett kötve. Ugyan ekkortól, hasonló okokból a Kinizsi 40 és Kinizsi 25 résztávok a Pilis-nyereg előtt a szerpentint kikerülve, elterelt útvonalon haladtak. Ez évben részt vettünk mi is a túra 40-es távján, élménybeszámolónkat ezen a linken olvashatjátok.
2008-ban a Kinizsi Százas többszörös teljesítői közül néhányan megrendezték az év átellenes időszakában, november végén az ugyanezen az útvonalon (Szárliget–Csillaghegy), de visszafelé teljesítendő Iszinik 100 teljesítménytúrát. Privát keretek közötti teljesítése ekkor már évek óta hagyomány volt a Kinizsi Százas több lelkes rajongója közt, 2011 óta minden év november végén megrendezésre kerül. Itt is van rövidebb táv: 50/40 km, valamint a Csillaghegyi Csillagok 15.
Egy kis statisztika a végére
A túrát 2015-ig összesen 9137 túrázó teljesítette. Közülük 3628-an többszörös, 857-en legalább ötszörös, 237-en legalább tízszeres, 68-an legalább tizenötszörös, 29-en legalább hússzoros, 15-en legalább huszonötszörös, míg 4-en legalább harmincszoros teljesítők. A 716 fős 2015-ös teljesítő közül 405 többszörös, 180 legalább ötszörös, 74 legalább tízszeres, 29 legalább tizenötszörös, 15 legalább hússzoros, 7 legalább huszonötszörös, míg 3 legalább harmincszoros teljesítő volt. Corradi Surd a legtöbbszörös, harmincháromszoros teljesítője a túrának.
A Kinizsi idén is része a Cartographia Kupának, részletek a TTT honlapján és a Kinizsi TE oldalán.
Forrás: Wikipédia