…. biztos lezárják a rakpartot.
Szilvasvárad – tömegrajt 2011
Hát nem egészen! Magyarországon egyre népszerűbb – többek között spórolási indokok miatt – a kerékpározás, amit sok tömegrendezvény, alapítvány, minisztérium és még több mindenki propagál. Azonban nagyon kevesen vannak azok, akik komolyan gondolják, hegyikerékpároznak, vagy országúton falják a kilométereket. Van viszont egy szűk réteg, akik hegyikerékpáros maratonokon is elindulnak. Nekik és általuk élnek azok a versenyek, amelyek lassan, de egyre népszerűbbek, mindemellett pedig hazánk legszebb hegyvidékeit járják végig.
2013-ban lesz tíz éve annak, hogy összehozták a négy, legnagyobb részben amatőr Hegyikerékpáros Maratont egy versenysorozat égisze alá. Na, ez a TOP MARATON sorozat.
Négy verseny, amely a nyári időszak alatt a Mátrában, Bükkben és a Visegrádi-hegységben is megfordul. Futamonként általában 1000-1500 fős mezőny áll a rajtvonal mögé, mindösszesen több mint 2000 kerékpáros tisztel meg legalább egy versenyt a négy közül.De mi is ez valójában, hóbortos biciklisek láncszaggatása? Biztonsággal kijelenthetem: nem! Mielőtt kicsit mélyebbre mennénk a dologban, fontos, hogy nem keverendő össze a Down Hill szakággal, amely hasonló ugyan, de amíg ott egy lejtő minél gyorsabban történő teljesítése a feladat, itt hosszú távon az útszakasz minden akadályt leküzdő teljesítése a cél, hegyre fel, hegyről le és így tovább.
Miről is szól ez tehát: egy magadott szakaszon – esetünkben rövid távon (25-40 km), közép távon (50-75 km) és hosszú távon (80-100 km) – elénk „gördített” hegyek leküzdése. Mindezt változó terep- és időjárási viszonyok mellett. Senkit ne tévesszen meg, a távolságok jórészt erdőben, vágott köves, aszfaltfoltos, erdei utakon futnak, rövidtávon 1000 méter alatti, középtávon 1500-1700 méteres, hosszú távon pedig 2000 méter feletti szintkülönbségekkel. Például a Mátra maraton közép és a hosszú táva bemelegítésként – csak hogy érzékeltessem a dolgot – megmássza a Kékes-tetőre vezető sípályát. Jómagam a Pénzügyőr SE Túra és Verseny szakosztálya révén ismerkedtem meg a sporttal és lettem lelkes résztvevője, először 2010-ben, a sorozatnak.
Ennek a pár sornak az apropóját az adta, hogy megtörtént a 2012-es évad kiértékelése, és hivatalossá tették a 2013-as versenyek időpontjait. A távokról röviden beszámolnék néhány gondolatban, vagyis arról, hogyan érdemes nekivágni.
A rövidtáv némi edzéssel elég magabiztosan letekerhető, kezdőként is vállalható. A kerékpár technikai adottságait kevésbé veszi igénybe. Némi felkészülést igényel viszont, mert akkor is terepkerékpározásról beszélünk, még ha ezt kevesen hiszik el. Versenyenként itt 3-400 indulóról beszélhetünk.
A középtáv már más embert kíván. Ide nem árt a rendszeresebb felkészülés, egy határozottan erre a célra kialakított kerékpár mellett. A mezőny itt a legnépesebb, akár 5-600 indulóval. Ezen a szakaszon a távon induló hölgyek közül – akik férfiakat megszégyenítő eredménnyel küzdik le az akadályokat – kerül ki a magyar bajnok.
A hosszútáv pedig a legfelkészültebb vállalkozókat várja. A rendszeres felkészülés természetesen már nem kérdés, hiszen a távolságok sem kicsik, amiket még össze kell mérni a szintkülönbségekkel. Férfiak esetében itt hirdetnek magyar bajnokot.
Jómagam is legyűrtem már a rövid- és a középtávot mindegyik versenyen. Annyit mondhatok, ha adrenalinra vágysz, először légy erős, hogy leküzd az oda vezető akadályokat!
Magáról a sportról – csak hogy el tudjuk helyezni
Amennyiben valaki érzi magában a lelkesedést, és szeretné kipróbálni, ne féljen tőle! Érdemes azonban egy kicsit utánaolvasni, hol, milyen akadályok, útvonalak várják. Próbáljon ki egy-két rövidtávas versenyt, ismerje meg a légkört, a pályákat illetve a kerékpárját, valamint saját magát is.
A sportot hol máshol, mint az Egyesült Államokban találta ki néhány olyan hivatásos és hobbi, országúti kerékpáros, aki a hegyi szerpentinek szerelmese. Szerették a sebességet, a szabadságot, de az autósokkal és a rendőrökkel mindig meggyűlt a bajuk. Motoralkatrészekkel tunningolt gépeikkel élvezték a természetben, szabadban töltött időt. Az egyik közülük, Gary Fisher, egy ma is élő és néha-néha még ma is versenyző kerékpártervező és építő, egy a 60-as éveinek végén járó úriember. 2011-ben ( 65 évesen!) Ausztriában például végigment egy 120 kilométeres hegyikerékpár-viadalon és a középmezőny első felében végzett.
Gary Fisher-1972
A gyártók észrevették a piac igényeit és a hetvenes, nyolcvanas években fellendült a kerékpározás, valamint a kerékpárgyártás ezen területe, ami egészen addig jutott, amíg olimpiai sportággá nem lett.
A felszerelésről pár szót
A különböző, nagy bevásárlóközpontokban árusított, ide sorolt kerékpárok jelentős hányada nem használható a sport rendszeres űzésére, mert egyszerűen nem bírják a terhelést. A nagyobb gyártók, belépő szintű drótszamarai viszont már kielégíthetik a kezdők igényeit. Véleményem szerint, aki már megszerette a sportot, az idővel a saját igényeihez és pénztárcájához mérten fogja javítani gépét, vagy beszerezni egy jobbat. Nem feltétlenül kell a minimálbér többszörösét egy első kerékpárra költeni! Persze, aki teheti, vagy nagyzolni akar, az úgyis megteszi – tőle érdemes néhány év múlva a „használt”, pár kilométert futott és megunt járgányt megvenni az új árának hányadáért. Aki nem teljesen biztos a dolgában, vegye igényben több szakember segítségét is! Nem fogok márkákat kiemelni, a fenti, kedvcsinálónak szánt gondolatok után, viszont remélem, hogy néhányan megnézik, miről is szól a hegyikerékpározás. Na, nem a videómegosztókon található energiaital-reklámokból ismert hegyről leszáguldást, a túlbiztosított, (bizony!) épített pályán, hanem a természetben, önmagunk és határaink megismerésével, egy kis sportélménnyel felturbózva.
Kékesre fel – Mátra maraton
Álljon itt a TOP Maraton 2012 évi eredményeinek listája arról, hogyan teljesítik az gyerekektől, a büszke férfiakon át, a törékeny nőkön keresztül, az idős, hegyi medvékig a részvevők a távokat!
