Site icon Socfest

4 nő voltam – Apró kozmikus félreértés című előadás Temesvárról

Forgách András 12 nő voltam novellás kötetéből válogattak az Apró kozmikus félreértés című előadás alkotói, szereplői, melyet a Színházak éjszakája alkalmából a József Attila Színház Stúdiójában teltház előtt tekinthették meg a szerencsések.

4 alkotó nő

Forgách András 12 nő történetét meséli el monológok formájában a 12 nő voltam című kötetében. Tankó Erika monodráma gondolatával kereste meg Csábi Annát, majd Anna javaslatára szóba került Forgách András novellás kötete. A négy történetet magába foglaló előadást Csábi Anna állította színpadra. Tankó Erika és Csábi Anna párbeszédéből kibontakozó ötletből megszületett előadást a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház által szervezett Magyar Dráma Napján került bemutatásra, melyet Tankó Erika, Csábi Anna, Lőrincz Rita és Borbély B. Emília adtak elő, és most elhoztak Budapestre is.

Tankó Erika
Fotó: Petru Cojocaru

1 férfi 12 nő

Az Apró kozmikus félreértés a Színházak éjszakájának kuriózum előadása volt, ami abból is kiderült, hogy a József Attila Színház Stúdiójába alig fértek be a nézők. Teltház feletti volt a nézettség. Remélem, ezt az információt a tűzbiztonsági felügyelők nem olvassák el. A darab érdekessége, hogy egy férfi, Forgách András írt monológokat a nők nevében. A Színházak éjszakáján az előadás előtt az alkotókkal, szereplőkkel Huszárik Kata beszélgetett, ahol elhangzott az, hogy Forgách András azért tudott belehelyezkedni a női sorsokba, mert pont annyira tudott kívülről rátekinteni a női alakokra, amennyire általában senki sem lát rá saját magára.

Csábi Anna
Fotó: Kéllai-Tóth Anett

Komoly témák könnyedén

A darab – miközben komoly témákat feszeget – mégis könnyed, humoros maradt, mert az irónia jó ízléssel jelenik meg az előadásban. Az Apró kozmikus félreértés című előadásban van útkeresési, karrier, szerelmi és párkapcsolati téma. A különböző női karakterek egy-egy típust képviselnek, helyenként parodisztikus módon, de bőven a jó ízlés határán belül. És persze a férfiak sem maradnak ki az ironizálásból.

Borbély B. Emília
Fotó: Petru Cojocaru

Az előadás ajánlójából idézek:

„Éreztük már azt, hogy a családunkban, vagy a párkapcsolatunkban csak püffedünk és hízunk, egy másik férfi, vagy nő mellett pedig csonttá soványodunk? Mit szólnánk huszonöt kiló pluszhoz vagy mínuszhoz egyetlen repülőút alatt?

Ismerős, hogy híres énekesnek készülünk, és azon kapjuk magunkat, hogy átmenetileg a Brassó-Budapest büfékocsijában áruljuk a lejárt húst?

Miért ébred elfojthatatlan vágy bennünk valaki olyan iránt, aki cseppet sem a zsánerünk, ráadásul áthidalhatatlan kulturális távolságban él, például az északi sarkon?

Hogyan szeretkeznénk, ha űrhajósok lennénk, a súlytalanság állapotában?”

Lőrincz Rita
Fotó: Petru Cojocaru

Színes ötletek

Forgách András szövegei úgy dolgoznak fel hétköznapi problémákat, hogy erősen vizuálisak, melyeket Albert Alpár látványvilága tökéletesen alátámaszt. Az előadásnak nagyon jó a ritmusa, nincs egy pillanat üresjárat sem. Süt a négy színésznőből, hogy jókedvükben hozták létre az előadást, mert minden percét élvezik. Közhelyszerű leírni azt, hogy lubickolnak a szerepeikben, de ha egyszer így van… A 70 perc tele van jó ötlettel, és a laza átkötő dalok, Constantin Coadă zenéje, Gidó Zoltán fény design-ja tovább színesítik az egyszerre szórakoztató és elgondolkodtató előadást.

Tankó Erika
Fotó: Kéllai-Tóth Anett

4 színésznő

Lőrincz Rita a Habfürdő, Csábi Anna A madárkülsejű kutya, aki szereti a hazáját, Tankó Erika az Apró kozmikus félreértés és Borbély B. Emília A tizenkettedik novella hősének bőrébe bújik bele.

Remélni lehet, hogy az egyedi és formabontó előadást hamarosan további magyarországi színpadok is befogadják egy-egy vendégjátékra.

Értékelés: 9/10

Exit mobile version