Március 2-án volt az ősbemutatója Nina Raine angol drámaírónő Nemek és igenek című darabjának. Londonban 2017-ben mutatták be, ezt követően a darab az egész világon nagy port kavart, mivel nyíltan, köntörfalazás és tabuk nélkül, mégis empátiával mesél nőkről és férfiakról, szexről és hatalomról, nemekről és igenekről.
Mielőtt beülök egy darabra, mindig elolvasom a tartalmát, megnézem, milyen koncepcióban dolgozták fel a történetet, hogy valamelyest fel tudjak készülni arra, ami a szemem elé fog tárulni. A Nemek és igenek –nél viszont nem így tettem. Valamilyen belső késztetés miatt nem néztem utána a történetnek, csak a már-már tökéletesnek mondható szereposztásról tudtam. Úgy gondoltam, olyan színészekkel, mint Pokorny Lia, Kovács Patrícia, Bata Éva, Pálfi Kata, Bereczki Zoltán, Schmied Zoltán és Lengyel Tamás, csak és kizárólag jó darabot lehet létrehozni. És azt kell, hogy mondjam, nem csalódtam.
A történet a harmincas-negyvenes éveiben járó baráti társaságról szól: két házaspárról, és két egyedülálló barátjukról. Lengyel Tamás és Bata Éva párosa van a középpontban. Az általuk megformált Ed és Kitty látszólag tökéletes életet élnek, nemrég született meg kisbabájuk, az új lakásuk éppen kész lett. Az egyetlen különbség köztük, hogy míg Ed ügyvédként egy magabiztos, racionálisan gondolkodó férfi, akinek mindig teljesül az akarata, addig Kitty-t sokkal inkább az érzelmei vezérlik, képtelen osztozni férje kizárólag a logikára támaszkodó életfelfogásán. A másik házaspárt Pálfi Kata és Schmied Zoltán alakítja: Rachel és Jake régóta házasok, két gyermek boldog szülei, mindketten ügyvédek. Az egyetlen bökkenő, hogy Jake folyamatosan csalja feleségét, egészen addig, mígnem Rachel rájön erre, és el akarja őt hagyni. Tim (Bereczki Zoltán) szintén ügyvéd, a társaság kissé különc tagja, aki évek óta szerelmes Kitty-be, és – ettől függetlenül vagy emiatt – ki nem állja Ed-et. Zara (Kovács Patrícia) Kitty barátnője színésznő, aki kétségbeesetten vágyik családra és gyerekre.
Hiába hangoztatják a szereplők, hogy ők biztos erkölcsi magaslaton állnak, már az alapszituációból érezhető, hogy a felszíni tökéletes máz alatt több végletekig feszített húr húzódik, amik alig várják, hogy végre elpattanjanak, ezzel pedig olyan sebeket okozzanak, amelyek nem gyógyíthatók.
A történet szerves része egy megerőszakolt nő bírósági ügye. A Pokorny Lia által megformált Gayle esetén többen is dolgoznak a baráti társaságból. A darab során van egy pillanat, amikor a szegény, egyszerű, hibásan beszélő, az élet által szanaszét cincált nő szemtől szemben találkozik a boldog, gazdag, szabadidejében borozgató, füvező, nevetgélő társasággal. Ez a jelenet egyszerre nyomasztó, fojtogató, izgalmas és kifinomult. Ahogy ez a két teljesen eltérő és ellentétes világ találkozik mindenféle túlzás és színpadi elnagyoltság nélkül, valami egészen elképesztő hatást generál.
A színészek zseniális munkát végeznek. Az általuk átélt kétségbeesés, fájdalom, félelem, de olykor öröm, remény és együttérzés teljes egészében eléri a nézőket. Mintha az érzések, melyeket átélnek a színpadon, a színészek feje fölött egy felhővé gyűlnének össze, ami lassan a nézők fölé úszva kiengedné magából az összeset, esőként zúdítaná az érzelmeket az emberekre. A játékuk magával ragadó, kétségtelen, a legjobb színészeket választotta Puskás Tamás, rendező erre a feladatra.
Mégis kiemelném Pokorny Lia és Lengyel Tamás alakítását. Liának van egy jelenete, amikor áll a színpad közepén, éppen a bírósági kihallgatása zajlik. A sírás határán, rekedt hangon kiabálva meséli el, mi is történt vele azon az éjszakán. Kevesebbet van a színpadon, mint a többiek, mégis, ha megjelenik, nem tudunk – és nem is akarunk – másra figyelni, kizárólag rá. Az összes érzékszervünket betölti az az energia, ami belőle árad.
Lengyel Tamás is kimagasló alakítást nyújt, a darab az ő karaktere elé állít tükröt, amiben persze nem egy kellemes látvány tárul a szeme elé. A darab több pontján üvölt nyakán kidagadó erekkel, ami valóságos sokként hat. Az ő személyes drámája az, hogy mindig is egy egocentrikus, racionális, érzelmi magyarázatok nélküli világban élt, nem találkozott nemmel, nem ütközött falakba, mindent megkapott, amit csak akart, és mindig ő volt a megcsaló fél egy kapcsolatban; ehhez képest ez az erősnek hitt vár, amiben élt, kezd rogyadozni, szemben találja magát az eddig nem tapasztalt féltékenységgel, azzal a fájdalommal, hogy mi van akkor, ha őt csalják meg, őt hagyják el, és tőle veszik el a fiát.
Mi van akkor, ha a racionalitás egy ponton csődöt mond, és bizonyos helyzetekben egész egyszerűen értelmét veszti?
Egy ügyvéd számára, aki paragrafusokban, alpontokban és szabályrendszerekben látja nem csak az egész életét, de a párkapcsolatát és a szerelmét is, egy ilyen kérdés nagyon komoly krízishelyzetet szül.
A darab zsenialitása abban rejlik, hogy ezeket a komoly témákat bocsánatkérés nélkül tolja a néző elé, semmit nem próbál rejtegetni, úgy van vele, ha már kitálal, akkor csinálja rendesen.
Az összes elem, ami irányíthatja egy ember életét, megelevenedik a színpadon, és ezek az erők vagy boldog táncot lejtenek egymással, vagy eget rengető csapást mérnek egymásra.
Mégis van valami, amivel megkönnyítik a szereplők a befogadást: ez pedig a humor. Jóleső és odaillő szófordulatok és vicces jelenetek kötik össze a darabot, amin nem csak elmosolyodunk, hanem hangosan kacagunk. Semmilyen erőltetett vicc nincs benne, ezek tisztán az életből vett pillanatok. Így képesek feloldani a feszültséget, ami a darab elejétől lassan, de biztosan rátelepszik a történetre.
A Nemek és igenek könyörtelenül szembe állít a férfi-női különbségekkel, a féltékenységgel, a megcsalással, a fájdalommal, a hűtlenséggel, a nemi erőszakkal, az igazságtalansággal, a társadalmi különbségekkel és megannyi problémával, ami átszövi minden hétköznapi ember életét.
És nem utolsó sorban rávilágít arra, hogy vannak olyan helyzetek, amikor nincs lehetőség vagy alkalom magyarázkodásra és a miértek keresésére. Nem kell tovább rágódni azon, akarsz-e maradni. Egy szóval lehet csak válaszolni rá. „Igen vagy nem?”
Fotók: Centrál Színház