Federico Garcia Lorca utolsó és talán legjobb drámája a Bernarda Alba háza. Az Andalúziában játszódó történetet átszövi a spanyolos temperamentum. Szenvedély, tűz, féltékenység, gyász és magány. Női sorsok és döntések a tébolyultság határán. Bernarda Alba háza kritika.
A dráma Andalúziában, egy kis faluban játszódik. Főalakja Bernarda Alba (Papadimitriu Athina), özvegyen maradt, gazdag parasztasszony. Öt lányát valóságos zsarnokságban tartja, elzárja őket a világtól. Bezártságukat növeli a spanyol népnél általános nyolcesztendős gyász, amely Bernarda családjában az apa halálakor veszi kezdetét. Az élet, a valóság, csupán a rácsos ablakokon keresztül jut be a nyomasztó falak közé. A szerelem, az élet utáni vágy szembeállítja a négy lányt az ötödikkel, Angustiasszal (Nagyváradi Erzsébet); menyasszonysága gyűlöletet ébreszt a testvérekben. A két öregebb lány, Magdalena (Szitás Barbara) és Amelia (Marjai Virág) lázadása nem lépi túl a belső gyötrődés keretit, de Martirio (Nagy Enikő) és Adela (Trokán Anna), a két fiatalabb, beleszeret Angustias vőlegényébe. Bernarda bezárva tartja anyját, Maria Josefát (Voith Ági) is, csak Poncia (Perjési Hilda), a cseléd hozza a híreket a kegyetlen és félelmetes külvilágból.
Garcia Lorca kevéssel halála előtt fejezte be ezt a sötét, feszes, költői drámát, egyik legfontosabb művét. Érdekes megjegyezni, hogy a történetet valós események ihlették, Bernarda Alba alakját ugyanis az életből merítette. A keménykezű özvegyasszony, Frasquita Alba Lorcáék házával szemben lakott családjával Asquerosaban; a költő nagybátyja kiszáradt kútjából hallgatta az Alba házban zajló dialógusokat és gyakran látta, ahogy a rácsos ablakok mögött megmozdulnak a függönyök.
A történet középpontjában a női sorsok állnak. A nyolc éves gyász alatt a ház lakóinak szigorú hagyományokat kell követniük. A fiatal lányok tehát elzárva élnek a külvilágtól, nőiségük szinte pusztulásra van ítélve. Hét nő, hét különböző személyiség, akik szabadságra és szerelemre vágynak, s akiket egy közös sorsra ítélt a merev, természetes ösztönöket elnyomni akaró hagyomány és rend, ami végül borzasztó tragédiához vezet. Bernarda Alba házából csak holtan, vagy tébolyultan lehet szabadulni.
A másfél órás darab alatt hét különböző női sors bontakozik ki a szemünk előtt. A kegyetlen özvegy, Bernarda talán fájdalmát vagy gyengeségét próbálja palástolni gyakran tettlegességig fajuló megnyilvánulásaival. Minden erejével azon van, hogy gyászát az egész család átélje és a hagyományokhoz híven bezárva éljenek a magányos ház rideg falai között. Papadimitriu Athina rémisztően hiteles ebben a szerepben, már az első tekintetével jelzi a nézők felé: itt nincs kegyelem senkinek sem. A legkisebb gyermekét, a lázadó Adelát saját lánya, Trokán Anna játssza szintén fenomenálisan. A többi Alba lány, Nagyváradi Erzsébet, Szitás Barbara, Marjai Virág és Nagy Enikő is jól hozza a szerepét, mégis a Ponciát alakító Perjési Hildát emelném még ki a színészek közül. Az ő alakításában volt egy kis játékosság, miközben karaktere érezhetően nehéz terhet visel. Ő ismeri a legjobban a lányokat, a kis titkaikat és ő hozza a külvilág híreit a gyászos halálkatlanba. Tudja a lányok sorsát és azt is, hogy ez ellen nem tehet semmit.
Az őrület több síkon is megjelenik a műben: Bernarda szinte tébolyult kirohanásai, a lányok elfojtott érzelmeiből fakadó reakciók és a megbolondult nagymama is ezt képviselik. Maria Josefina (Voith Ági), Bernanda anyja szintén fogoly saját házában, egy zavarodott elme, aki a legjobban képes megjeleníteni unokái elfojtott vágyait. Társaságról, férjről álmodik, és ennek hangot is ad. Voith Ági átszellemült játéka egyszerre katartikus és szívet melengető.
A színpadon egyszerre van jelen a visszafojtott életvágy, a bezártság, az őrültség, a féltékenység, a gyűlölet és az ezeket átjáró állandó feszültség, ami még jobban érezhető a Spirit színház előadásain, hiszen a nézőtér és a színpad egy térben helyezkedik el, szinte együtt lélegzünk a színészekkel. Számomra megrendítő élmény volt a darab végén lévő döbbent csend és az, hogy a színészek a visszatapsolásnál még mindig a „karakterükben” voltak, könnyeztek és nehezen engedték el Lorca megrázó drámáját. Csakúgy mint mi, nézők. A darab napokig a hatása alatt tart, átjárja az ember egész testét és olyan érzelmeket ébreszt, amire kevés mű képes.
Bemutató: 2018. február 22.
További előadások: 2018. április 5.; április 18.
SZEREPOSZTÁS
Bernarda – Papadimitriu Athina
Maria Josefa – Voith Ági
Angustias – Nagyváradi Erzsébet
Magdalena – Szitás Barbara
Amelia – Marjai Virág
Martirio – Nagy Enikő
Adela – Trokán Anna
Poncia – Perjési Hilda
Rendező – Czeizel Gábor
Fotók: Bernadett Szitás Photography
Pontszám: 85