Színház

Titkainktól a Chicagóig – az Átrium őszi műsora

By Holcz Csaba

July 11, 2018

Társadalomkritikus musicalekkel és komédiákkal, itt még sosem játszott Pintér Béla-előadásokkal, Molnár Ferenc szerelmeiről szóló felolvasószínházi produkcióval várja közönségét az új évadban az Átrium. Az augusztusi, szeptemberi és októberi előadásokra július 5-én délutántól vásárolhatók jegyek.

Júniusban mutattuk be Alföldi Róbert új rendezését, a legendás Chicago musical sajátosan mai magyar közegbe helyezett feldolgozását. Az óriási érdeklődésre tekintettel augusztusban egy, szeptemberben négy, októberben hat alkalommal tűzzük műsorra John Kander, Fred Ebb és Bob Fosse művét, amely a nyáron óriási sikert aratott a közönség körében. Ugyancsak hatalmas az érdeklődés az immár ötödik évadát kezdő Az Őrült Nők Ketrece iránt, amely szintén Alföldi Róbert rendezésében látható, túl a 200. előadásán. Augusztusban és szeptemberben két-két alkalommal, októberben négyszer tűzzük műsorra a produkciót.

Szeptember és október folyamán négy Pintér Béla-előadás lesz látható az Átriumban, ebből három újdonság a Margit körúton. A Titkaink és a Szutyok mellett a rég nem látott Kórház–Bakonyt is felújítja a társulat, illetve némi szünet után visszatér A Soha Vissza Nem Térő című előadás is. A magyar dráma napján Pintér Béla Újabb drámák című kötetének bemutatójára is itt kerül sor.

Fotó: Szilvás Zoltán

Tavalyi nagy sikerű bemutatóink is repertoárra kerülnek újra: az alakításáért Psota Irén-díjban részesült Hernádi Judit és Bányai Kelemen Barna főszereplésével bemutatott Fassbinder-adaptáció,  (rendező: Alföldi Róbert), Bodó Viktor egyedi pszicho-thriller-krimi-komédiája, A Krakken művelet többek között Gyabronka Józseffel, Bálint Andrással, Molnár Piroskával és Lázár Katival, valamint Yasmina Reza házaspárbaja, Az öldöklés istene (szereplők: Herczeg Adrienn, Hevér Gábor, Péterfy Bori, Szikszai Rémusz, rendező: Bereczki Csilla) egytől egyig kiváló, emlékezetes és figyelemre méltó színészi munkával örvendezteti meg a nézőket.

Természetesen a régi klasszikusok is visszatérnek az Átrium színpadára. A hatodik évadát kezdő Vaknyugat című McDonagh-feketekomédia (rendező: Gothár Péter), a Pécsen betiltottnak minősített, immár 100. előadásán is túl lévő Igenis, miniszterelnök úr! című válságkomédia (rendező: Znamenák István), a Fekete Ernő címszereplésével látható Marlowe-dráma, a II. Edward (rendező: Alföldi Róbert), illetve a Budapesti Operettszínház Nők az idegösszeomlás szélén című musicale (rendező: Réthly Attila) is műsorra kerül, ahogyan Molnár Ferenc: Egy, kettő, három című egyfelvonásos komédiája is (rendező: Znamenák István). Utóbbi főszereplője, Alföldi Róbert a darab szerzőjét, Molnár Ferencet alakítja az Így szerettek ők című felolvasószínházi sorozat második évadának nyitóelőadásában, októberben, partnerei Parti Nóra és Herczeg Adrienn lesznek (rendező: Réczei Tamás).

Fotó: Mészáros Csaba

A Kiscsillag koncertszínházi előadása, a Semmi konferencia is újra műsorra kerül, Scherer Péter és a zenekar előadásában. Krizsó Szilvia is folytatja interaktív színházi show-ját, szeptemberben Bródy Jánost és Koncz Zsuzsát, októberben Feke Pált és Szinetár Miklóst köszönthetjük vendégként a Krizshow-ban.

A Mentőcsónak Egység interaktív színházi társasjátékai közül októberben a Menekülj okosan! – MigrAction, valamint a Cím nélkül lesz látható. Nézőink találkozhatnak velünk a Pozsonyi Pikniken, és a Színházak Éjszakáján is lesznek érdekes programjaink. A 2018/2019-es évadban is várjuk azokat, akik a minőségi szórakozást tartalommal és gondolattal szeretnék társítani, hiszen minden előadásunkkal erre törekszünk. Szeretettel várunk mindenkit!

Borítókép: Mészáros Csaba