A korrupció legalább annyira időtlen és örök téma, mint a szerelem. Csak az első megmérgezi az életünket, a másik élteti. A Katona József Színház által bemutatott orosz szatirikus dráma, Az ügy az előbbiről szól.
Alekszandr Vasziljevics Szuhovo-Kobilin (1817 – 1903) mindössze három drámát írt, melyek lazán összefüggő trilógiát alkotnak. A középső része Az ügy – avagy Normális Eljárás, melyet Radnai Annamária fordított.
Az Ascher Tamás által rendezett szatíra ugyan a cári Oroszországban játszódik, de a vegyes stílusú díszletek, kellékek több korszakra utalnak. A 19. századot idéző tapétával borított falak között láthatunk szocreál és retro bútorokat, írógépet és kisméretű televíziót, vagy manapság használatos kávéautomatát. Azt üzeni ezzel Ascher Tamás, hogy a korrupció állandó kísérője az elmúlt százötven évnek Európa bizonyos tájain. A színpadot ellepő aktakupacokról azonnal eszünkbe jut a már mindenki által megélt hivatali mechanizmusok végeláthatatlansága és nyomasztó ereje.
Szuhovo-Kobilin 1862-ben írta Az ügyet, de ma is aktuális. Nyilván egy színházba járó közép-kelet-európai embernek nehéz újdonságot mondani a korrupcióról, a hivatali mechanizmusok embertelen működéséről, de a Katona József Színház előadása mégis friss és szórakoztató. Köszönhető ez a rendezési ötleteknek, a jól megírt helyzeteknek és párbeszédeknek. A Katonás színészek Mészáros Mátéval és az egyetemi hallgatókkal megerősítve felvállalják a komédiázást úgy, hogy a szatíra műfajának jellegéből adódóan a drámai jeleneteket is maradéktalanul átélik. Az alakok hol karikatúrák, hol fájdalmasan valóságosak.
Mészáros Máté nagyot alakít a korrupció tiszta és őszinte áldozataként. Miatta – is – meg kell nézni Az ügyet. Fekete Ernő és Bányai Kelemen Barna bemutatják a kisstílű, pénzéhes és lelketlenül korrupt hivatalnokok típusait. Pelsőczy Réka az első, hosszabb jelenetben sziporkázó játékával indítja be a darabot. Rujder Vivien természetes, nyugodt és mégis erőteljes szerepformálásával olyan, mintha már több évtizede a színpadokat koptatná. Takátsy Péter és Rajkai Zoltán olyan karikatúra figurákat mutatnak be, hogy nem lehet hangos nevetés nélkül nézni őket. Borsi-Balogh Máté – aki még „ehá” – éretten, intelligensen és érzelmekkel telten alakítja szerepét. Bezerédi Zoltán, ha belép a színpadra, akkor – bármilyen szerepről van szó –, „nagyon ott van”, ahogy ebben az Ügyben is.
A Katona József Színház előadásaival eddig is felvállalt olyan kényes témákat, amelyek bemutatják a múlt és napjaink negatív, az emberi életeket nehezítő, sokszor tönkretevő társadalmi jelenségeit. Az ügy ebbe a sorba tartozik. Ha Normálisan mennének az Eljárások, akkor nem lennének ilyen Ügyek a színházakban.
Szereplők: Mészáros Máté m.v., Fekete Ernő, Bányai Kelemen Barna, Pelsőczy Réka, Rujder Vivien, Bezerédi Zoltán, Takátsy Péter, Rajkai Zoltán, Borsi-Balogh Máté e.h., Baki Dániel m.v., Samudovszky Adrián e.h., Rohonyi Barnabás e.h., Major Erik e.h., Lengyel Benjámin e.h., Fröhlich Kristóf e.h., Váradi Gergely e.h.
Rendező: Ascher Tamás Dramaturg: Szakács Györgyi Díszlet: Izsák Lili Jelmez: Szakács Györgyi Zene: Dargay Marcell