A nyugalom megzavarása végett már az elején közlöm: kemény drogok/dolgok ezek. Főleg, ha nagy tételben, drága pénzért vásárolod meg őket. Hatásuk messzemenőkig kitart, de a végkövetkeztetés ugyanaz: sosem nem lesz véééééééééégük, és bárkit, bármikor elérnek. Pintér Béla előadásán jártunk.
Az életben nem mindig halad minden forgatókönyvszerűen. Megszületik sajnos egy-egy beteg gyerek teljesen egészséges szülők nem várt traumájaként, előfordul, hogy lecsúszunk és lealjasodunk a porba, ahonnan nehéz visszamászni és van, amikor igenis megkívánjuk felebarátunk szíve választottját. Pintér Béla zseniálisan fogja meg azokat a témákat műveiben, amelyekről más drámák, szépirodalmi művek nem igazán szólnak. Fontos dolgokat és lényeges kérdéseket tár az emberek elé azért, hogy egy kicsit gondolkozzanak. Hiszen bárkivel megtörténhet bármilyen tragédia, bármikor. Talán a darab címe (BÁRKIBÁRMIKOR) is erre utal, hiába egy jelenetbéli kocsma neve. A nehéz fordulatokat -, mint egy nagymama agyérelmeszesedése, a paralízis gyógymódjainak megváltozása, a dizájnerdrog-függőség problémájának felerősödése vagy a megerőszakolás esete – nem lehet szőnyeg alá söpörni, beszélni kell róluk, és ennek szuper terepe a színház. Még akkor is, ha csak egy fikcióban van részünk közben.
Bujatest víziója rögös utakkal teli: a Szexis lány körút a Nunába torkollik, folytatódva a Morbid hídon, végig egészen a Megvárt liget Átrium Mozijáig. Ebben a nagyvárosban él az izomsorvadásban szenvedő Krisztián (Friedenthal Zoltán), a mozgássérült Rita (Roszik Hella), a kicsit perverz, szűz doktornő (Szamosi Zsófia) és Árpád (Pintér Béla) édesanyjával (Csákányi Eszter). Egy váratlan napon azonban felfordul komfortos életük, hiszen a fiú eljegyzési vacsorájának napján közli: szerelmes a gyógytornászába, Natasába. Míg az ex-barátnő bosszút forral, addig az apa meglátogatja az intézetet, hogy utánajárjon a dolognak, ám legnagyobb meglepetésére ő is belezúg a csinos orvosba. Amikor már totál elfajulnak a dolgok (a nagymama balesetet szenved, Árpád folyamatosan alkoholizál és Rita bánatában feláll a tolószékből), egyszercsak fordul a kocka. Mindenki szó szerint kiegyenesedik és hétköznapi, problémamentes embernek mutatja magát…de a klarinéttanárnő persze itt is bekavar…
Fantasztikus színpadi megoldás, ahogy a zenészek (Kéménczy Antal/Veér Bertalan, Mózes Zoltán, Pelva Gábor és Póta György) egy sárga, árnyéksziluettet visszatükröző korong mögött megjelennek néha, mint a nappalok és éjszakák egyfajta szimbólumai. Bár a színészek nem az éneklés legfőbb mesterei, nem zavaró, hogy hangjuk felcsendül néha a mikrofonban. Friedenthal mindenkit lejátszik, és a Titkaink című előadásban nyújtott szereplése, meg a fogyatékos felnőtt karakterének megformálása után már végképp kijelenthetjük: csodálatos művész. Szamosi átalakulásai is elképesztőek. Mókás, ahogy szakállas huligánból átvedlik egy lehengerlően szexi, miniszoknyás nővé. Csákányi feszültségkeltéséből szintén tanulni lehetne. Hihetetlen, amikor hangosan, kacagva kiröhögi saját unokájának betegségét, majd közli, örül, hogy nincs senki a családban, akinek ilyen problémája van. Profizmus, nem más, ahogy keverni tudja a színpadon a névelőket minden egyes kiejtett szónál (az pogácsa, a Árpád), és hatalmas, amikor egyszercsak leveszi ősz parókáját, és pillanatok alatt visszafiatalodik.
Pintér Béla és Társulata hiánypótló “kulturális intézmény” Magyarországon. Sosem lehet csalódni az aktualizált, kényesebb témákat feszegető szövegkönyvek hallatán, és élvezet nézni azt a fajta színészi játékot, amit kihoz a történet a színpadon álló emberekből. Van még remény a szebb jövőt illetően, az egyszer fix.