Február 15-én mutatja be a Katona József Színház Makszim Gorkij értelmiségi trilógiájának adaptációját, a Fényevőket. Ennek próbáján jártam.
1904 és 1906 között írta meg Gorkij a Nyaralók, A nap fiai valamint a Barbárok című drámáit. A középső darabot vitte Ascher Tamás színre, Radnai Annamária dramaturgnak köszönhetően pedig egy új fordítás is készült, valamint új jelenetekkel egészült ki a a mű, abból az okból, hogy a pincében tengődő, tanulatlan csoport helyzete még kiemeltebb legyen. Nemcsak a szöveget, de a korszakot is megváltoztatták: a cselekmény a 70-es, 80-as években játszódik. Bár a történések időpontját átalakították, a darab mondanivalója és központi kérdése egy mai napig, talán örökké aktuális probléma: megváltoztathatja-e az értelmiség a körülöttük lévő ,,egyszerű” emberek életét, kifinomult stílussal, nagy szavakkal? Jelszavuk-e a szabadság, a testvériség, az egyenlőség, noha ők is tudják, hogy ez nem igaz? Hiszen hogyan lehetne egyenlőségről beszélni, ha a művészek magukat eleve felsőbbrendűnek titulálják?
A fényevők olyan emberek, akik magukat egy különálló, magasabb rendű csoporthoz sorolják, és akik közvetlen kapcsolatban állnak a nappal. Misztikum lengi őket körül és szkepticizmus. A darabban ez remekül kirajzolódik: két színtér között mozgunk, a ,,fényevők” lakása és az egyszerű emberek tere, a pince között. Ezek az emberek elbeszélnek egymás mellett, ami csak tovább bonyolítja a szálakat. A valós, emberi és hétköznapi problémák a társas kapcsolatokon keresztül jelennek meg. Szerelmek szövődnek, vagy szakadnak ketté, féltékenység, viszonzatlan érzések elevenednek meg előttünk. Gorkij azt írta, hogy ez a darab olyan korban íródott, amelyben az indulatok és a nyomor az utcára szólította az embereket. Vajon a fényevők mit reagálnak a drasztikus, emberi lépésekre, amelyek nem az ő világukban történnek. Azt a kérdést, hogy sikerül-e a társadalmi rétegeknek azonos szinten mozogni, lehetséges-e, hogy egyszer valóban mindenki egyenlő legyen, nyitva hagyja előttünk. Ezen mindenkinek el kell gondolkodnia, hazafele a metrón, vagy lefekvés előtt, esetleg fogmosás alatt.
Radnai Annamária az MTI-nek elmondta, hogy régóta szóban forgott már ennek a darabnak a megrendezése, de csak most tudtak hozzá jó szereposztást készíteni. Kétségtelen, hogy a szereplők remek választásnak bizonyultak. Pálmai Anna (Liza) alakítása torokszorítóan őszinte és hiteles. Olyan dühvel és daccal tud játszani, hogy a néző is feszültté válik. Mindemellett természetes, csakúgy, mint a Jordán Adél által megformált Melanija, aki szenvedélyes szerető, mindezek ellenére pedig mély érzései nem találnak viszonzásra. De megemlítendő még Bezerédi Zoltán agresszív Jegorja, vagy Tasnádi Bence kissé ripacs Misája.
Mindenkinek ajánlom a darabot, akit érdekelnek a mindenkori társadalmi csoportok problémái és konfliktusai.
